Krakkó

márc. 21.

Előző este addig tervezgettük, hogy felfedezzük Krakkót bájnájt, hogy végül elkezdtük fotózni magunkat vadiúj POLSKA-s pólóinkban az álomba visongásig...:) Másnap reggel ckeck out, buszra fel, irány a wieliczkai sóbánya.
Hát az egy olyan hely, mint egy kőfejtő meg egy cseppkőbarlang keveréke. Falépcsőn mész le 64 méterrel a föld alá, aztán ott elvagy másfél órát egy egyenruhás, védősisakos idegenvezetővel és rácsodálkozol a sószobrokra meg a járatokra meg a barlangtavakra meg a bányakápolnára. Egymillió turista évente ezt választja. Próbálja ki Ön is!
Utána buszon kötelező Jóbarátok-részek, egyéb filmek, zenehallgatás-beszélgetés-alvás, majd érkezés Zakopanéba. Hegyek között van egy völgy, a völgyben van egy kis falu, a faluban soksok turistabusz, meg egy mesés kis piac, a piacon pedig sok sajt, bőrbekecs és papucs, valamint rengeteg kínai ketyere. Szabadidő e csoda felfedezésére akadt összesen 1,5 óra. (mennyi????) És mivel du. 3 volt és nem ettünk sokat, muszáj volt előtte beülni egy Restauracijába originál lengyel kajára. Megint nem tudtak angolul, mi meg megint meg tudtuk velük értetni, hogy olyan kaja kell, amiben nincs hús. A kiszolgáló csávó erre beszaladt a konyhába és kihozta a hozzávalókat, hogy válasszunk, mi kell a levesbe? Választottunk egy rószaszín löttyöt és krumplival kértük. Utána kihozott tésztát sokféle dologgal. Mi rámutattunk a cukros túróra. Tíz perccel később hozták a krumplis céklalevest édes-túrós dödöllével. Kommunikáció-szakmai ártalom?
Végül elfúvattuk magunkat az aktuális hóviharral a piacig, azt átszeltük hozzába, elbaszván utolsó fityingjeinket (bocs: groszy-jainkat) is.

Majdan buszra fel, úton indul el, útközben pisilni a hóba megáll, s számos órányi punnyadás után Bp, Nyugatinál kiköt.

Krakkó

márc. 20.

Smok,
így hívják a sárkányt lengyelül. Egy kedves plüssárkányt áruló nénitől tudtuk meg Krakkó főterén. A sárkány Krakkó egyik mitikus szörnye =jelképe, és mivel ezen a napon végig a belvárost fedeztük fel, találkoztunk vele párszor.
Reggel 9kor indulás, a fedélzeten Agnieszkával, magyar származású helyi idegenvezetőnkkel. Tünemény egy csaj, édes szláv akcentussal beszéli a magyart, és minden tekintetben kenterbe veri saját csoportkísérőnket. (Aki hálistennek visszahúzódott közénk birkulni, amígy Agnieszka vezetett.) Wawel (a krakkói vár), Visztula, óvárosi utcák, gyönyörű épületek, minden sarkon egy templom, mise kihangosítva árad az utcára, fő tér, nagytemplom, park, bevásárlóutca. dusmi egész nap megszállottan fotózott, gyönyörű idő volt (főleg mikor a verőfényes napsütésben eleredt a heves hózápor), csodás fények... szép, na.
Mindemellett roppant debil nap, barátnővel megállíthatatlanul röpködtek a szóviccek, nem tudom honnan voltunk ennyire pihentek. (Utolsó mondatok: dusmi: "Brutus mivan, mit böködsz?", maricc: "Süsü, te ittál! Lehelj rám!") Szóval visongás, könnyesre röhögés, szép város nyújtotta vizuális élmény befogadása.
Végül egy kiadós lengyelkülönlegesség-ebéd után, délutánnyi szabad program- kihasználtuk. Vásárlás a Fő téren, kis lengyel nyelvtanfolyam plüssárkány-vásárlás közben, piacolás, hirtelen hóvihar elől szuvenírboltba menekülés, ott POLSKA-s póló hirtelen felindulásból történő megvásárlása, majd krakkói nagytemplom. Hát, fájdalom, de lokálpatriotizmus ide vagy oda: már értjük, mért került 10 évvel a budai Mátyás-temlom előtt a világörökségi listára... Óriási, gyönyörű, gótikus, belül színesen kifestett, ez a ritka felnézek a plafonra és ott integet Isten a csillárról érzés. És nem-vallásosoknak is élmény építészeti és művészi-művészettörténeti szempontból mindenképp; csak a hívőknek jár hozzá bónuszélmény is, hahh. :)
Mire kimeghatódtuk magunkat, odakinn kisütött a nap, újra kimerészkedtünk és bevetettük magunkat a ruhaboltokba... nem kellett volna. Az eredmény: sikítófrász.
Ezután kis angol-portugál nyelvalkalmazás standos gyerekkel, akivel dumáltunk és dusmi könnyelműen közölte vele, hogy maricc tud portugálul. Több se kellett a gyereknek. Falas portugues? Quando aprendeste?... Hátőőő falo só um pouco... de azér válaszolgattam derekasan valamennyire így a szívszélhűdés határán.
Majd séta, buszkeres, busztalál, hazabusz. Élményvót. Télleg.

Krakkó

márc. 19.

Reggel háromnegyedhat, Déli pályaudvar. Csipás szemek, télikabát, ásítozás, leendő útitársak méregetése lopva, kritikusan. Busz berobog, csomag bepakol, vár. Vár. Vár. Idegenvezető befut, rövid kapkodás, majd felszállás, regisztráció. Utasok üdvözlése mesterkélt, bizonytalan, őző, meg-megrekedő jópofizós szöveggel, utasok részéről bágyadt mosoly. Majd alvás, benzinkúton pisilés, filmnézés, zenehallgatás, részünkről hülyülés-beszélgetés, lábzsibbadás.
Nyolc óra múlva ablakon kitekintés, első úticél keresgélése folyamatban. Eddig csak a dvd-lejátszó működtetésekor aktivizálódó csoportkísérőnk még inkább belopja magát szívünkbe újabb kedves húzásával: 5 perccel a lengyel kisváros elhagyása után közli, hogy amúgy ez II. János Pál szülővárosa. Volt. Rövid, hajmeresztően zagyva infószöveggel gazdagodva volt pápánk életéről-munkásságáról folytatjuk keresésünket.
Végül megleljük a lágert. Időközben elered a hó, fúj a szél, szóval zord témához megfelelő aláfestés. Hát, mit mondjak. Durva. 3-4 órás szisztematikus kínos-végnapok-láttatás után a csoport némileg csöndesebb, van valami iszonyúan fojtott légköre Auschwitz-Birkenaunak még ennyi idő után is... A krematórium határozottan klausztrofobikus tüneteket okoz, nehezen bírjuk néhányan, hogy olyan helyiségben vagyunk, ahol milliókat likvidáltak-hamvasztottak, hogy aztán műtrágyaként forgassák őket a környező földek talajába. A Terror Háza ehhez képest mézeskalácsházikó.
Kellő megilletődés és átfagyás után buszra vissza, irány Krakkó. Szállás elérése a tervezetthez képest másfél óra késéssel, de megbocsátjuk, amint belépünk az ajtón. Egycsillagos diákszálló, ami úgy néz ki, mint nálunk egy két-háromcsillagos hunguest. Kívül nempanel-deszocreálkockaház, belül szépen festett-újrabútorozott, fiatalos, kulturált. Beszarás. Vacsora a bárban, lengyel különlegességek mirelitből, valami iszonyat finom+laktató. Ilyet csak mi ketten ettünk barátnővel, a csoport többi tagja, látván, hogy se angolul, se németül nem tudnak a felszolgálók, maradtak a nemzetközi pizza-hamburger-hotdog-cola szavaknál. Mi meg művészi pantomimmozgás ill az étlap egyes pontjaira való határozott mutatás kombinált alkalmazásának eredményeképp kaptunk sokkal finomabbat:)

Budapest, morrisons2

A dolog ott vált érdekessé, mikor az egyetlen ember, akivel mentem volna, lemondta a koncertet. Erreföl én azonnal pánikszerű tüneteket produkálva elkezdtem felkutatni valakit (bárkit), aki hajlandó lenne elkísérni jamierobi-koncertre. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, valahogy senki sem ért rá. Egyetlen kivételként drága jóbarátom vállalta, hogy bár éppen Budaörsről biciklizik Újpest felé, ha hazaért, elugrik hozzám a helyre, hogy ne legyek egyedül. (Utóbb persze nem tudott jönni- fizikai képtelenség, de már azzal is meghatott, hogy komolyan eljött volna miattam...)
Szóval magamra maradtam. Ám még mielőtt teljesen elmerültem volna az önsajnálat mocsarában, gondoltam egy merészet, hogyaszongya: én ugyan bármi lesz is, ottleszek és kész, mert nekem ez jár. Alanyi jogon.
Meg ingyen, tehát siettem, és nyolcötvenkilencre, utolsó ingyenesként be is jutottam. Hanem mit fogok itt egyedül csinálni, kéne nekem társaság. Kerítettem is, a ruhatári sor előttem álló tagja lett a kiszemelt áldozat (ő tehet róla, minek szólított meg...:). Nagyon jólelkű egy fiatalember a szentem, nem tágított mellőlem egész hepaj alatt, miután beszélgettünk csöppet.
Na, végül is kiálltuk a ruhatári sort, aztán előreverekedtük magunkat a tömegben a 6. sor környékére, hogy utált mindenki... Főleg, mikor következett részemről a hajrázás- ugrálás-sikongás-tapsikolás-vigyorgás-szépennézés stb. A második számnál aztán elpattant a melltartóm. Elöl nyílós-zárós darab, szétment, ami nem jött jól, tekintve hogy nem voltam hajlandó még erre sem elhagyni a táncteret. Szóval búvárszám, azaz leguggol+megigazít. Megigazítaná. Ha tudná. Néztek a körülöttem lévők, hogy hová tűntem, kísérőm is aggódva hajolt lejjebb, hogy minden rendben-é, mire visszakiabáltam a szomorú tényt (--> visszafogott röhögés az engem körülvevőktől). Végül hagytam a francba, mivel kezdődött a köv szám, hagytam, hadd ugráljon egymástól függetlenül fehérnemű s belevaló... A helyzet nem javult, tűrtem-tűrtem, dehát egyszer az én türelmem is véget ér, kénytelen voltam levetni a szétment darabot. Bár felső alatt, de így is nagyon népszerű lett a magánszám... (kísérő: "most mondanám, hogy szívesen segítek, de...")
Innentől a szokásos eufória, összevigyor zenekaritagokkal, ugrál, énekel szöveg, taps, hajatráz, vigyorvigyorvigyor, előrenyomakodik. Hát ezt nem kellett volna, ugyanis pont feketepólós mellé vetett a jósors. F.pólós érdekesen meg volt őrülve, mert miután megtudta, hogy kísérőmhöz sem erotikus, sem érzelmi viszony nem fűz, mi több, tőle magától (f.pólóstól) sem akarok semmit, elkezdett pofázni. Főleg kísérőmhöz, ilyesmiket mint "mivan bazmeg szedd már föl, smárold má le, ez kell neki ne legyémá ennyire fatökű..." (maricc: "mint te?") Nagyon-nagyon bunkónak kellett lennem hozzá, hogy befogja a pofáját és elhúzzon délre, ld. apróbetű. De végül kénytelen volt...
Aztán buli vége (méltatlanul hamar), első utam a wc-be vezetett visszavenni a lestrapált cicifixet, amit a koncert idejére az övtartómra fűztem, hogy ne a fejem fölött kelljen pörgetni. Kedves ismeretlen gondviselőm aztán még meghívott egy mojitóra (szigorúan virgin), majd sűrű telefonszám- cserélgetések közepette érzékeny búcsút vettünk egymástól. Azóta vigyorgok és bazzegolok.
Még nem döntöttem el, ez kapja-e a Maricc legkattantabb józan koncertje díjat.

Budapest, szabóervin

Köbö 45 éves, hajlott hátú, feketeszakállas, kancsal.

• szia te milyen szakos vagy,
• hol tanulsz kommunikációt,
• mióta van kommunikáció-képzés a közgázon,
• tanított-e zsinka (merthogy ismerem),
• tanított-e kondorosi (merthogy ismerem),
• mi a különbség kettejük tanítási stílusa között,
• Gálik-könyv? ismerem a pasit,
  
• te nem vagy német- te görög vagy,
• gyönyörű a hajad, lefényképezhetem?,
• engem is érdekel az etimológia,
• és mit akarsz kezdeni egyetem után,
• te olyan titokzatos vagy, fejtsd ki bővebben,
• töltsd már ki nekem ezt a lottószelvényt- elképesztő, és is majdem ezeket a számokat jelöltem volna,
• szerinted ez kinek az aláírása ezen a könyvön,
• egyszerre 3 tudományos munkát írok Kissingerről és Nixonról, ebből egyet a Sorbonne-on,
• majd nyáron elmegyünk nyaralni Görögországba, mit szólsz,

satöbbi. Miért vonzom az őrülteket.

Budapest, hangszerbolt

-Helló!
-Szia, boldog nőnapot! :)
-Kösz:)
-Miben segíthetek?
-Húrozol nekem gitárt?
-Mikor, most azonnal? :)
-Amikor jónak látod:)
-Na mutasd:)
-Nézd, elpattant a G húr. Kicsit lelkesen gyakoroltam tegnap:)
-Vedd csak ki teljesen... de szép, régen láttam ilyet.
-Kölcsönbe van, barátnőmtől.
-Csak ezt húrozzam? Vagy mindet?
-Nem értek hozzá, húrozz amit jónak látsz, ha van esetleg valami más...
-..... nem, a többi rendben van.
...
-Tessék.
-Jaj, köszi, de szépen szól. Mennyi lesz?
-Egy puszi. Boldog nőnapot!

Budapest

- eddigi állomásaim (selection):

Budapest, Mezőberény, Fertőrákos, Sopron, Eger, ...

Bécs, Pozsony, Mallorca, Anatólia, Kréta, Stuttgart, Los Angeles, München, Prága, Nyikómalomfalva, Maribor, Promajna, ...

Mindegyik élmény volt.
Nem, nem fogom megírni. (csak ha nagyon unatkozom)

Budapest

Nagyon születőben van még ez a blog... csak azért hoztam létre, mert már hónapok óta motoszkál a fejemben az ötlete. Hogy élménybeszámolhassak olyan helyekről, ahol éppen járok, csak a hecc kedvéért.
Íme.