Megnyílt.
Megnyitottuk.

Annyira jó.
Az enyém (is). Mind a tizenkettő. Én csináltam. Mi csináltuk.
Én most úgy szeretek mindenkit.
Köszönöm.

Ti meg nézzétek meg, ha arra jártok. Még júni közepéig kinn lesznek. Sötétedés után, miután kigyúlnak a fények, úgy a legszebb.
:)

Budapest, ráday utca

Hetek óta szervezem.

Amit kellett:
kommunikálni házmesterekkel, közös képviselőkkel, lakókkal, szórólapot írni, plakátot csinál(tat)ni, telefonálgatni, a tettek mezejére lépni, Pázmányos kollégákkal szervezkedni, fotóz(tat)ni, lámpát kérni, lámpát gyűjteni, német művészt kísérgetni, fordítani, tolmácsolni, raktárat őrizni, bájologni, szakikkal konzultálni, össze- és felszerelést felügyelni, kibírhatatlan fotós csókát kibírni, megbetegedni, Jamie-koncertről lemaradni, meggyógyulni, meg ezt az egész nagy mindenséget koordinálni.

Amit lehetett:
vadul emailezni, sokat beszélgetni, megismerni, tapasztalni, kacsintgatni, jókat enni, lespanolni, éhezni, aludni, gyönyörködni, virrasztani, idegeskedni, pörögni, együttműködni, élvezni, kiakadni, kézbentartani, panaszkodni, nyávogni, mosolyogni, és ezt mind felváltva és huzamosan.

Ennek megfelelően tegnap 11-kor megcsináltuk: odamentek a szakik, odament a PázmányosÁgi, odamentem én, odament a MűvészÚr meg odament a KibírhatatlanFotós. És nyomtuk. A szakik csinálták, mi néztük, bólogattunk és okos dolgokat jegyeztünk meg mindezzel és egyebekkel kapcsolatban, spanolgattunk a szakikkal, közösen utálgattuk K.Fotóst a háta megett, virrasztottunk, figyeltük, tolmácsoltam, lezsíroztuk, elrévedtünk, csodáltuk, vigyorogtunk, fáztunk, vihorásztunk (mi, lányok egymással és K.Fotós külön, magának vagy nekünk), nyomonkövettük, beleszóltunk, beszélgettünk, vigyáztunk, óvtuk, dudorásztunk, telefonáltunk, feszülten figyeltük hajnal fél négyig. Aztán kész lett. Ott lógnak most is mind egy szálig. Mind a tizenkét lámpa, közvilágításra kapcsolva, védőhengerben.

Világító installáció megnyitásra vár ma este hétkor, ott.
És akkor beérik.
És akkor megfiatalodom. :)

Budapest, mammut

ápr. 18.

Koncert után különösen nagy örömömre szolgált, hogy 5 km-t gyalogolhattam otthonról Keletihez és utána még 3 órán át vezethettem a zajos, osztrák, buta, de amúgy kedves csoportomat. Aztán hálistennek kiderült, hogy a hatosok 20percenként járnak, és van 73-as busz is, szóval csak 5 percet késtem a Mozifanatikusok éjszakája nyitófilmjéről. Az egy olyan dolog, hogy leperkálsz 2 kilót, kapol egy karkötőt, és estétől hajnalig annyi filmre mész el, ahányra akarsz, akár egyes mozik között is válthatsz. Rapzene a mozi előterében, és minden tele van babzsákokkal, ahol 2 film között tudsz lazítani. Iszonyat fíling. Mi (Janó+ haverjai+ én) öt filmet néztünk meg végül.
Hatóra ötkor, előzetesek alatt beestem, és először ültem le a nap folyamán 5 percnél hosszabb időre. Vantage point- Nyolc tanú. Lendületes, dinamikus, mesterien megírt, sok flashback, ám nagyon hollywoodi befejezés. Amúgy jó.
Film után könnyes búcsú a többiektől, ők Éjszaka urai, én Elah völgyében. Tömören: az iraki háború hatása a katonák lelkivilágára egy apa felfedezésében. Minimális zene, dokumentumfilm hatás, fojtott légkör, jó dialógusok, Tommy Lee Jones, Charlize Theron, hajazás a Hair képvilágára. Nem rossz, csak kezd unalmas lenni a sok meaculpa Irakot illetően...
Majd rohanás át mammut2-be, A bakancslista. Erről se késünk el, és nagyon jó hogy nem, mert ez a film egy élmény. Már akkor gyanakodtam, mikor az első percben kétszer röhögtem el magam. Abszolút favorit, Jack Nicholson és Morgan Freeman magukat adják, látszik, hogy nekik írták eleve a szerepeket, egy vállbaveregető kritika szerint hozzák a szokásos grimaszaikat oszt annyi. Nem igaz, ennél azért sokkal több. Nem hittem el, hogy Hollywoodban lehet még úgymond szívhez szóló, két-öreg-egy-fergeteges-kalandban témájú filmet úgy megcsinálni, hogy percenként röhögsz egyet és még normális mondanivalója is van. A sztori másodlagos, a kiinduló helyzeten és a jellemkomikumon van a hangsúly végig, és nekem, aki Nicholsont eddig szar vígjátékokban ill maffiózófilmekben láttam, jó volt végre olyan szerepben látni, ahol csak megmutatkozik a karakter ember valója. Jutalomjáték.
Ezután Street kings- Az utca királyai. Annyi tudtam róla, hogy kemény utcai balhés, korrupt rendőrös- bandával leszámolós- Keanu Reesves-es- Hugh Laurie-s film. És pontosan ennyi is. Azon kívül, hogy szerepel benne még Forest Whitaker is, meg hogy Hugh Laurie nem borostás és két lábon jár, nem ér meglepetés. Nem egy odabaszás, a tanulság az mint a téglánál: nem tudni, de mindegy is, ki a rendőr és ki a bűnöző. Jó, benne van a Reeves jellemfejlődése a sok mészárlás közepette mint sztori, meg végig göngyölítik a bűneset szálait stb, de ettől még nem egy nagy etvasz.
Ennek megfelelően némileg támolyogva, fáradtságtól részegen jöttünk ki a filmről, és bennem megérett az elhatározás: mégiscsak itt maradok megnézni a Bolondok aranyát. Az utolsó pillanatig hezitáltam, mert a film előzetes alapján nagyon szarnak, egyszerűen bugyutának tűnt, de végül: ha már itt vagyok...
Volt még addig vagy egy óránk, és itt köszönjük meg a szervezőknek a babzsák-ötletet. Mert hogy azokon milyen jól el lehet fetrengeni pestiestet olvasva ill live-blogolva, és hogy eltelik egy óra, az vmi tökjóság. Egyvalami volt zavaró: a sok óvodás (=10-13éves), akiknek azért hajnali háromkor talán anyucinál a helyük, nem a plázákban. Tisztára, mint zp-ben. Nem is értem.
A Bolondok aranya pontosan olyan, mint az előzetese. Buta vígjáték, amin csak fáradtan lehet mosolyogni. Jó, néha hangosan is lehetett rajta vihogni, de nem egy nagy eresztés. Donald Sutherland meg mi a szarnak szerepel egy ilyenben?... Mindegy, lezárásnak-levezetésnek tökéletes.

Már világosodott, mikor kijöttünk a moziból. Első villanyossal, első trolival haza, alszik, teljesen jó. Tök buli, hangulat, fíling, ragozzam? Máskor is legyen ilyen!!!
:)

Budapest, zöldpardon

ápr.17

"...de mit is mondtál, hogy hol játszol, Kiscsillag?
Aha, ja, azt vágom, voltunk rajta nyáron, West Balkán, vagy Zöld Pardon"

A koncertnek nyolckor kellett (volna) kezdődnie. Átdolgozott-átidegenvezetett nap után, fél nyolcra találtam oda Petőfi híd budai hídfőre, ahol már az autósok meg a Moszkva tér felé közlekedő villanyosok alig győzték kerülgetni az úton átevickélő-átdülöngélő-átfutkorászó emberpalántákat. A divatpánk, divatemó, divatalter, divatkonform fiatalsággal egészen a híd első támpilléréig érő sort alkottunk- tehát halleluja, namileszitt, bazmeg, mire-bejutunk-úgyis- elkezdődött-és-be-se-férnénk hangulat. Na mindegy, jönnek a haverok, max itt az utcán bulizunk Loviékra...
Haverok befutnak, szörnyülködnek, namicsináljunk, hiszti, mire befut eddig-nem ismertem-Zsófi, és közli, hogy mit állunk itt, mikor be tudunk menni VIP-bejáraton. Mivan??? A főnöke majd bevisz. Nem baszol át...
Nem baszott át. Egy darab VIP-kártyája volt a főnök csajnak, azzal bevitt 3 embert, egyikük megkapta a kártyát, kijött vele, bevitt még 3 embert, és így tovább. Nekem ez nem volt jó, mert barátnőm késett és nem ért oda beengedésre. Dilemma: Maradjak kinn és álljunk tovább ketten a sorban, vagy menjek be és bassza meg barátnő? Utóbbi lehetetlen volt, előbbi majdnem. Végül bementem, mert a lehetőséget nem hagyjuk ki, és mert barátnő úgyis csak 5 perc múlva ér ide, addig csak találok megoldást. Találtam: a bizonyos főnök, miután kutyaszemekkel rábámulva előadtam a problémámat, zokszó nélkül adta a kártyáját: hozzam be, ha tudom. csak nehogy észrevegyék, hogy nem vagyok inszájder.
Az kéne még :) Marica mindig is tagja volt az ilyesmi klubok veri importent vendégköreinek, egyből látszik büszke fejtartásán, mindent ismerő tekintetén és határozott léptein, ahogy odalép a bejárati ajtóhoz, teketória nélkül kilép rajta, majd 5 perccel később jön is, megilletődött újonc barátnőt a szárnyai alatt, hogy tessék, őt hoztam magammal. Persze, gyertek csak, azt ugye tudod, hogy mostantól ehhez a kártyához már nem jár az ingyenes seggkinyalás szolgáltatás, csak bizonyos feltételek mellett. Persze, hogyne, értesültem róla. Hát akkor jó mulatást.
Szóval így volt. Majdnem. Bevették, beengedtek, utána majdnem leborultam a főnökcsaj színe előtt, hogy mekkora jó arc. Hálálkodva tűntünk el a koncert irányába (de jó, hogy fél 9-kor kezdték, köszi!), már a 3. számot nyomták Lecsóék, nosza Laurával belevetettük magunkat az embertömeg sűrűjébe, könyököltünk- könyököltünk, míg a 3. sorba nem értünk. És sikít. És másiknak nekiugrik. És másik meglök. És visszalök. Táskával elég nehéz amúgy pogózni, de megvan az az előnye, hogy ha a bebogyózott félzombi, aki mozgáson kívül mást már nem érzékel, de azért itt és most kívánja megmutatni, hogy mestere maga Jackie Chan vala, éppen melléd kerül, akkor kitűnő pajzsként szolgálhat.
A népakarat hol előre vetett a 3. sorba, hol hátradobott a 10. sor környékére, mindenki megveszetten ordított, mert annyira boldogok voltunk, Lovi pedig önmagához hűen ismét vagy háromszor elbaszta a szöveget. Nem baj, kijavítottuk. Én közben észrevétlenül eltulajdonítottam az előttem ugráló csaj farmerfelsőjét, mert azt hittem, hogy az enyém, aztán rájöttem, hogy kettő mégse lehet az enyém, szóval inkább visszaszolgáltattam. Jobb a békesség. :)
A végére keletkezett némi nyaki merevség, vádligörcs, remegés és légszomj, ez van, ha az ember egyszer eszik egy nap és nem ül le csak háromszor, akkor is max pár percre. Viszont úgy mentünk koncertről ki, hogy aztakurva.
Nézzetek képeket galérián. És Rátgéber "tó-átugró" Laci egy állat. (Viszont Sopron-Pécs meccseken utáljuk.:P)

Negyed 11-kor már négyeshatoson száguldottunk hazafele, tizenöt évet öregedve fizikailag, de rohadt boldogan. Maradtam volna még, de éjféltől sztrájkolt a bkv, és másnap amúgyis idegenvezetésem volt.