indulatszavas tőmondat

Jaj.

Budapest: a kis vicces

- Miért nem vezetik át a 4-es metró vonalát a Corvinus Egyetem épülete alatt?

- Mert félnek, hogy ütközne az oktatás színvonalával.

Nem én találtam ki, de akár tőlem is lehetne:P Nem, ez speciel a projektvezetés tanáromtól származik és... hát a tény, hogy fenti viccesség egy oktatótól származik, önmagában elég beszédes. Illetve hogyismondjam: ahhoz képest, amit ettől az állítólag jónevű egyetemtől várni lehet, keveset kapunk. Mert persze vicces, hogy olyanok az óráink, hogy tudsz mellette teljes állásban dolgozni, aztán gond nélkül minimum négyegészre vizsgázni. Ettől kicsit durvább, hogy a diplománk mérete, amit idén kéne majd írjunk, min. 30, max 40 oldal kell legyen, másfeles sortávval. Ja és köv félévben ki kell csengetnem majd húsz kilót az almamáternek, hogy felvehessem a maradék tárgyaimat.

Hogyhogy?

Hát úgy, hogy elkövettem azt a szarvashibát, hogy minden félévben három választható tárgyat vettem föl (plusz nyelv), mer' érdekelt, azért. Így a félévenkénti 30 kreditszámot mindig túlléptem 3-4-5-6 kredittel, ami eddig összegződött, így mostani félév végén 170 kreditnél fogok tartani. A 182-ből. (180 + 10% kredit, de a 10%-nyi 18-ból lement 16 a nyelvi órák miatt.) Köv félév kötelező tárgyai összesen 22 kreditet érnek, vagyis a fennmaradó 12 kreditet túllépem még 10-zel. De azért meg már fizetni kell, kreditenként 2000 ft-ot. Mert állambácsi csak 180+10%-nyit finanszíroz. Azannyaköcsögit.

Szóval ha többet akarsz tanulni, mint amennyit mindenképp szükséges, akkor má fizessé, lúzer stréber.

Én meg már aszittem, előrelátó vagyok, hogy ennyi cuccot fölveszegetek, legalább a végén majd nem kell agyonpakolnom magam tárgyakkal, hogy meglegyen a kreditszám a diplomához.

Lómásikoldala tipikus esete.

De hogy én újra meg újra megszopom az ilyen túlbuzgásaimmal... ^^

;)

Bp: relax- és wellnessprogram

Egésznapos tötymörögve lébecolás, olyan ráérősen (de fura ez a szó a saját számból).
Reggel nemzuhany, se smink, se karóra. Szemüvegben, két copf, sál a nyakban, vastagzokni, egész napos túlaludott lebegés. Csak én, a laptopom, a mobilom és rengeteg zene. Vég nélküli youtube, két éve nem hallgatott café del mar, friss für anikó, éppen-felfedezett moloko. Blog-lemaradás behozása, találkák fixálása, nyári egyetemeseknek végre-valahára életjel-adás. Meg kipakolással egybekötött gyorstakarítás. Sok sms(-sel egybekötött hajtépés). Hetihetes. Egymagában éneklés náthásan ugráló hanggal. Filmnézés kereskedelmi csatornán. Csend, de nem magány. Este egésznapos böjt megszegése túrórudival.

De kellett már ez mind.
Lómásikoldala.
Holnaptól tán középút.

Szeged-Hódmezővásárhely-Temesvár-Szabadka-Pécs,

és környékeik. Tíz német újságíró plusz 2 kolléga plusz sofőr.
Vótittminden.

Holnap alszom ameddig alszom, kipakolok, rendet csinálok, takarítok és egynapi böjtöt fogadok. Telefont messze elkerülöm, a torkomat beszédhang nem hagyja el. Egy hét intenzív szervezés-vezetés-tolmácsmunka-jópofizás-idegbaj-röhögés-nemalvás-világlátás után egy nap antiszocialitásra jogot formálnék.

Sztorik majd jönnek, elöljáróban egypár szösszenet:

1) Halászcsárda Szegeden, vonás a falon jelzi a 2006-os árvíz állását (= szemfa fölött, a tető alját verdeste). Német újságíró némi halászlé és bor utáni idült állapotban:
- Da sind die Fische ja direkt in die Küche geschwommen...
(Legalább a halak mindjárt egyből beúsztak a konyhába...)

2) Szekszárd, borászcsalád magyarázza a hozzáértő pofával pohárbaszaglászó-kóstolgató németeknek, hogy hogyan készül...
... a bor. A szőlő szüretelésétől a hordóból való kiivásig. Ezzel kapcsolatban felmerült a szakmai kérdés:
-És akkor ezek szerint vörös szőlőből is lehet fehérbort csinálni. Vagy nem?...
-Ne legyél már hülye, csak fehérből lehet vöröset, gondolj a színkeverésre!

3) Buszsofőrrel beszélgetünk, légy mászkál a combomon, sofőr le akarja csapni, de nem mer nagyot ütni, hátha én halok bele:) Azért mondtam, hogy nyugodjan koncenráljon a rovarra, én bírom a strapát.
-Bírod a strapát? Szereted, ha vernek? :-)

4) Biogenetikai intézet, genetikus bácsi meséli a genetikai kísérleteit egereken. Tudományos magyarázat, bólogató-álmegértő komolyság, konferencia-prezentáció-légkör.
Az egyik egér a kísérletek folyamán-folyományaképpen megdöglött. Részvétteljes kérdés:
- Mi volt a neve?
- (???) ... Lucy.
- Sokat jelentett Önnek Lucy? Milyen volt az a nap, amikor elhalálozott?
(Wie war der Tag, an dem Lucy starb?)

(na ez komoly volt, itt egyszerre tizenhármunknak kellett hirtelen papírzsebkendő. igen, persze hogy az egeret sirattuk... meg én magamat, hogy hova kerültem:))

...csak Virág elvtárs szavaival élhetek: innentől a nemzetközi helyzet csak fokozódott.

Budapest, Opera

Én nem azért idegenvezetek, hogy kultúrkövet meg országimázs. Én teljesen önző módon a saját magam örömére terelgetek csoportokat, elsősorban terápiás célból:) Na jó, azért ha utánagondolok, némi kultúra- meg országrólvalóbenyomás-közvetítés mégiscsak vegyül a dologba... kicsi.

Megint úgy mentem oda, hogy utálom az embereket és hogy mit kell odavonszolnom magam rekordmeleg villamoskésős szárazszeles tarkóizzadós időben.
Ráadásul voltak vagy negyvenen és összevissza hangoskodtak (délnémetek, azok tudnak...).
Aztán ahogy elkezdtem beszélni, csittegtek egymásnak, eldugultak és összevissza csillogott a kis szemük. Utazónyugdíjas mindenét az ősz kis fejüknek.
Aztán az öreg bácsik elkezdtek velem flörtölni (akarni). Életemben nem röhögtem ennyit csoporttal.

Hazafelé a Jászain parádéztam éppen végig operás fehér munkapólómban, amikor egy nikotintól összeaszott fekete festett hajú negyvenes veréb kapott utánam: "Elnézést, segítenél egy pillanatra? A jóistennek nem nyílik ki -nyomja felém a kólásüveget-, te meg olllyan jó kondiba' vagy..." naaagyvigyor.
Kinyitottam. Egy mozdulattal.
^^

már Budapest

Mire felhordtuk a cuccaimat, megéheztem, így mivel lusta voltam kiolvasztani vmi hazait, inkább lementem főzelékesfiúhoz babgulyásért. Úgyis egész nyáron nem láttam. Jöttek az emberek, jöttem én, szokásos pármondat, majd leves megkap, kérdi kedvesen az épp akkor belépő magas ősz embertől mögöttem, hogy heló, mit szabad. Áh, mondta Hajós András, várj, megint csörgök, beszéljetek addig a lányommal.
Mire fizettem, már kért.
Szeretek itt lakni:)

még egy kis sommeruni: gondolat-csapongások a sokféleség körül

Interkulturalitás, kultúrsokk.

Sommerunin minden második mondatban helyet kapott valamelyik szó a kettő közül- jogosan. Gyerekek, ennyi tömény és közvetlen kultúraköziséget az életben nem tapasztaltam. Az egyik legbizarrabb impresszióm (eh bocs, untrendi vagyok: flessem) volt, mikor a kínai srác mondott valamit egy kínainak látszó(?) csajnak, aki viszont japán volt. Nem boldogultak, így tört némettel kommunikáltak. Mekkorafless. Utána kérdeztük, hogy mért, ti nem látjátok egymáson valahogy, hogy honnan vagytok? Nem, jött a válasz, miért is tudnánk, hogy ez vietnámi, az meg koreai. És tényleg: mér, mi európaiak látjuk egymáson, melyikünk melyik országból van?...

A legjobbat mondjuk ezzel kapcsolatban Hyo Mee-n röhögtük. Ferdeszemű-sötéthajú-nagymosolyú, kérdjük, honnan jött. Mondja, Belgiumból. Meglepődünk, kérdezzük, és egyébként? Hát, egyébként most Hollandiában lakik, mert ott tanul. És nem értette, mit vagyunk úgy oda. (Később, mikor leesett neki, azért mondta, hogy az ősei valamikor Koreából vándoroltak ki…) Kéremszépen, mi ez, ha nem interkulturalitás. Ráadásul egy emberben.

Mert ugyan minden nap mondták, hogy hú de jó, kettőszáznegyvenvalahány ember ötvenhat országból, de ezt megtapasztalni azért mégiscsak ütős. Hogy egy összeverbúválódott baráti társaság összevissza riheg-röhög valamin németül, neked meg, aki köztük vagy, hirtelen bevillan, hogy jesszusom, én magyar, ők ukránok, ő orosz, ez török, az meg román. És mégis ennyire. Sörreklám: egy nyelvet beszélünk.

Főleg, hogy tematikailag is kapcsolódjunk, bulizáskor. Ki nem szarja le, honnan jöttél, gyere igyál velünk Bajorok Büszke Nemzeti Sörét. Vagy az oroszokkal vodkát, a magyarokkal pálinkát, a lengyelekkel zsubrovkát, a csehekkel becherovkát, a kirgizekkel kumiszt. Százan együtt buliznak, akárkihez odamész, rádnevet és emeli poharát, bármi is van benne. Mindenki mindenkit szeret, ha berúgsz, hazaviszünk. Ha csak kicsit, együtt ropjuk reggelig a tökmindegy, milyen zenére és örülünk, hogy velünk ünnepelsz.

Persze vannak gátak is. Más nyelvi rendszerből adódó más gondolkodási szokások miatt főleg. Ez főleg a humorban, a többnyire lefordíthatatlan nyelvi kifejezőeszközökön látszik... Mikor 5 perce magyarázod külhoni haverjaidnak grillezés közben a „szépre száll a füst- bolond aki állja” mondást. Merthogy van egy magyar szólás, szó szerint ez és ez, és ezt akkor mondjuk, amikor, és azt jelenti, hogy… És a végén megkérdezik, hogy de hát a füst arra száll, amerre a szél fúj, nem?? És tényleg nem érti.

Vagy mikor vakarom az orrom és rámszólnak az ukrán csajok, hogy be ne rúgjak. Mivan??? Hát mert náluk azt mondják, hogy az orrviszketés az alkoholizálási vágyat tükrözi. Aha. :)

Vagy mikor egyes emberek kicsit megrökönyödtek, hogy én mért jobbra indítok puszival és mért adok belőle mindjárt balra is egyet. Hát mert in Ungarn így szokás puszit adni. De csak akkor nyugodott meg, mikor ezt, látva az arcát, magyarázólag hozzáfűztem. Mert náluk csak egyet balra. Jézus, akkor őnáluk ez mekkora merészségnek számíthat- biztos olyan, mintha nekem akarna vki négyet lenyomni egyszerre :)

A másik, ami ebből adódik: kurva sok önreflexió. Mintha valahogy többet jelentene, ha egy távoli ország lakója alkot rólad véleményt. Mert ha még ő is, aki pedig ennyire messze lakik és máshogy érzékeli a világot, úgy lát, mint a honfitársad (vagy éppen nem), akkor az is baromi sokat mond. Márpedig az effajta feedback-morzsák szinte félóránként potyognak az emberre teljesen spontán és észrevétlen. Akár szóban, akár apró gesztus-megnyilatkozásokban, de szinte folyamatosan kapod. Kétszázegynéhány ember folyamatos társaságában nem is lehetne másképp. Elkerülhetetlen.
Több mint tanulságos.

rezignáció

Feloszlik a Jamie-Robi-zenekar.