illusion und realität

Áll a négyeshatos a Nyugatinál, a nyitott ajtónak állok háttal és nézek ki a másik ajtó üvegén. Az ellenkező villamos is épp benn áll. Rábambulok és észreveszek srégen a háttérben egy Citylight-ot. Burger King. Na most átlátok a villamoson vagy tükröződik? Nézem-nézem, mittudomén. Direkt nem fordulok hátra, hogy mi van mögöttem, találgatni akarok. Nincs ötletem, ebből a szögből nem lehet rájönni. Csukódnak a másik vili ajtajai, megindul, és Burger King helyén szépségszalon látszik a plakáton. Aztán megint Burger. Szalon. Burger. Szalon. Na most akkor melyik hol van? Mikor látok át az ablakokon és mikor tükröződik az ablaktalan felületen? Bámulatos, hogy az igazi és a tükröződés gyakorlatilag teljesen fedte egymást, nem volt elcsúszva, mindkettő teljesen élethű volt. Vagy a vili mozgása miatt tűnt annak. Vili el, és kiderül az igazság: a Burger mögöttem volt, a szépségszalon meg ott, ahová a Burgeres plakát vetült. Felőlem akár fordítva is lehetett volna.

Skizofrén ember érzékelhet hasonlóan. Ijesztő volt most nekem is megtapasztalni, mert tényleg nagyon képlékeny a határ valóság és képzet között. Simán becsapható az agy, aztán szegény ember honnan is tudja, hogy akit és amit ő lát, hall, érzékel, azt a többiek is látják-e? Baromira nem tudtam eldönteni, mit látok "jól" és mit "rosszul". Most képzelje bele magát az ember szegény skizó helyzetébe. Felbukkannak emberek, dolgok, hangok a közös emberi világunkban meg a saját érzékelésében - most aztán szerencsétlen hogy különítse el a kettőt, ha számára ugyanolyan valóságosak?... És ha ennek legalább tudatában van, az még a jobbik eset. De ha sikerül meggyőzni/kezelni, még akkor is hogy fogadja el az ember, hogy az általa érzékelt világ jelentős hányada csak az ő számára van jelen? Nagy szívás ez a tévképzet dolog, akárhogy is nézzük. John Nash még aránylag jól kijött belőle...

az alternatív költségek fellegvára

Én mindig is tudtam, hogy a felnőtté válás rögös útja papírstócokkal van szegélyezve (és bizonyítványok műbőrkötéseivel van kikövezve). De megtapasztalni újra és újra ámulatbaejtő.

Mai nap ugyanis beírattam magam az ELTE Bölcsészettudományi Karára tolmácstanoncnak. Ígéretesnek mondható körülményességgel. A telefonom lépésszámlálója szerint a hallgatói jogviszonyom felállítása érdekében tettem vagy 12530 lépést, ami szerinte 9,7 km-nek felel meg. Meg ráment összesen 3 és fél órám és 30-akárhány perc telefonálgatás, minek eredményeképpen 3 intézményt jártam meg, hogy meglegyen Az A Darab Papír, Ami A Beíratkozáshoz Mindenképp Szükséges.
Ez a darab papír egyébként a diplomaigazolásom, amit eredetiben postáztam el az Oktatási Hivatalnak július 9-én, hogy érvényes legyen a felvételim. (Eredeti, mert sajna a dolog olyan későre csúszott, hogy félő volt: bezár a posta, ha még keresünk neki fénymásolószalont. De nem baj, kinek kell az már. Az egyetem úgyis a Hivataltól kéri be a dokumentumokat.) Mindezek tudatában teljes lelki nyugalommal mentem el az eltére, amíg nem közölték velem az ajtóban, hogy ha nem adok nekik papírt, nem engednek be. Mindegy, hogy nyilvánvaló hogy van diplomám, mert éppen utánanézhetnének, de nekik KELL A PAPÍR. És ha nem íratkozom be ma, akkor már sohasem.
Hát jó, hívjuk föl dusmit, és léptessük elő az elkövetkező félórára diszpécsernek. Mikor van nyitva a mi, kit hívjak fel hova, mi merről hány méter. Elmegyek a volt egyetem téójára, ami zárva van. Felhívom az Oktatási Hivatalt, hogy adják ki, és legyen fából vaskarika. Jó, aszongya a bácsika a vonal túlsó végén, lesz. Ad egy számot, amit sose szoktak felvenni, meg egy másikat, amit viszont igen, hoppá, 2 perc múlva se találja, hát akkor sok szerencsét. És amúgy miért is az eredetit küldtem be? Jadehát bocs, nem az ő dolga, viszhall.
Felhívom a számot, amit sose vesznek fel, és felveszik első csörr-re. Persze, kiadják, csak menjek be érte ma este 6-ig. Hogy hová? Öt utcával odébbra. Na, itt eldöntöttem, hogy ez élvezetes, és csettintettem egyet. Odamegyek, számot húzok, fotelbe várok, 3 perc múlva diszkrét gong, mehetek. Miért jöttem, mi a nevem, mi anyukám neve, egy telefon, egy átvételi elismervény, 2 perc múlva megkapom, hálálkodva távozom.
A kétségbeeséstől kezdve a papír kézhezvételéig háromnegyed órát töltöttem a hivatalosság útvesztőjében. Hajlok arra, hogy rekordként tartsam számon ezt az eredményt. Hab a tortán, hogy mivel még ugyanennyi időm maradt a következő beíratkozós turnusig, még egy előre be nem tervezett gyorsrandi is belefért, szóval összességében idegeim acélosodtak, izmaim (főleg a vádliméi) feszesedtek, a szervezetem leadott vagy 600 kalóriát, és még lelki megápolást is kaptam, tiszta haszon!


Epilógus
A beíratkozásnál kaptunk egy nagy borítékot, amiben az indexünk, néhány nyilatkozat és pár kérdőív mellett egy kisebb boríték volt, a személyes aktáinkat tartalmazta. A személyes aktáim között megleltem minden eddigi bekért dokumentumomat, köztük az Oktatási Hivatalnak megküldött diplomaigazolásom hiteles másolatát, amelyet a hivatal küldött meg az egyetemnek egy nappal, miután kézhez kapta. Legalább most már két példányuk van.

today's moments of joy

Népek,

menjetek moziba és NÉZZÉTEK MEG A BECSTELEN BRIGANTYKAT most azonnal. Mocskosjó!!!!!!! Olyant alakít benne egy Christoph Waltz nevű pasi, hogy a fal adja a másikat, többet beszélnek benne franciául és németül, mint angolul, Brad Pitt karaktere szórakoztató, a sztori történelmileg teljesen hűtlen, de olyan csavaros, hogy két és fél óra helyett másfél órásnak tűnik a film. Kivétel nélkül minden dialógus oda van téve, gyakorlatilag az egész film idézhető. Továbbá az egész stuff nagyon jól van fényképezve. Okos, őrült, minőségi, zseniális, teljesen szerelmes vagyok. QT megcsinálta.

A Debi is megcsinálta mai nap, midőn megérdemelt hősi győzelmet aratott a Levszki fölött. Úristen, BL-főtáblán a Loki, nem térek magamhoz. Tökügyesek voltunk. Szép-volt-fiúk.

Aztán további történelmi pillanat történt délután, ezúttal énvelem, midőn az úgy-ahogy elvezetgetett angolcsoportból brit (!) emberek megsimogatták a buksimat verbálisan. Kellett,már, mint egy falat kenyér. Jaaahaj, hepinesz és dzsoj.

l_u_s_t_a_s_á_g

Meggyüttem az Fertőrákos világvárosi metropoliszból, és azt kell mondjam, kisimultam. Annak dacára, hogy ráncaim száma ezelőtt is csekély volt :) Maradtam volna még vagy egy hetet... Kifejezetten rossz volt visszajönni most így a lassú szülőházi dőzsölésből a rohangászós munkahelyre. Mert ráébredtem, hogy vége a nyárnak. Holnap beíratkozom a többi bölcsész közé, aztán meg egyébként is szépen besűrűsödik a szeptember, mint általában. És így, hogy szinte egész nyáron is itt voltam, nem vagyok annyira lelkes és ikszájtid a köv szorgalmi időszaktól, mint talán lehetnék. Meg új egyetem, még ez is. :)
Eh, milyen már, mindenféle nyarak csak úgy elfolydogálnak, szinte észrevétlenül torkollunk az őszbe már, és az ember egyrészt várja az újat, másrészt még abszolút nem hangolódott rá.

Na. Naaa. Sajtkukac van a fenekemben :) Meg pattoghatnékom van! Meg kapnék egyszerre 100 dologhoz, mivanmár. Nyulf.

hello tourist

Izzadt, sárga póló, rövidnaci, térdig felhúzott okkersárga-mohazöld-lila kockás zokni, vászoncipő. Vörösen fénylő arc, ritkás göndör vörös haj, báva tekintet, félig nyitott rácsodálkozó száj. A fotósoknak való karszalag keresztbe ragasztva a pólóján, a vége betűrve a gallérjába. Majdnem elsodort két kolleginát, mert nem vette észre, hogy pont közöttük megy át. Érdeklődve szemléltük a jelenséget, kollegina diszkréten megjegyzi:
- Német a csávó, most mutattam meg neki a vécét. Kicsit bolond. Ja és büdi a szája.

Ezek után nem engedtem közel magamhoz és így ragyogóan megvoltunk. Kiderült, hogy okos, mert nagyon helyesen proszcéniumpáholynak hívta az első emeleti bal szélsőt, és csupa hozzáértő kérdése volt egyébként is. Az egész vezetés alatt olyan volt, mint egy érdeklődő csirke. Vagy strucc. Egykedvű érdeklődéssel nyújtotta előre a vézna nyakán ülő fejét és meredt rám a kerek seszínű szemeivel. (Amikor olyan figyelmesen várják a tyúkhúrt.)
Elvarázsolt csudabogár lelkem.

mindent, azonnal!

Vannak emberek, akik tisztában vannak az adottságaikkal és képességeikkel. Tudják, mi megy vagy mi mehet nekik, és mi az, ami kevésbé. Ezért ezek az emberek leginkább azzal foglalkoznak, amihez értenek. Így garantált a sikeresség, nő az önbizalom, minimalizálható a kudarc, és még akár előrébb is lehet jutni, folyamatosan fejlődni. Az erőbefektetés minimális, a haszon maximális. Ezeket az embereket sikerorientált embereknek nevezzük.
A sikerorientált emberek addig érzik jól magukat, amíg lubickolhatnak a területükön. Mindenki elégedett velük és ők is elégedettek magukkal. Egyesek egész életükben jól elvannak így, viszont vannak mások, akik egy idő után hagyják magukat elringatni a saját folyamatosan jó teljesítményüktől, megrekednek és belefásulnak. Megint mások, észrevéve ennek veszélyét, új területek felfedezésére indulnak, amelyekben sikeresek lehetnek.
Itt viszont nem várt akadályok jelentkezhetnek: új és szokatlan helyzetek elbizonytalanító tömkelege. Szegény ember, aki most bújt ki az "ügyesvagykisfiam" meleg takarója alól, buksiján még az utolsó főnöki simogatás bizsergetésével, egy fenyegető és veszélyes világban találja magát. Újra kell járnia azt az utat, amelyet hosszú évekkel ezelőtt ugyan megtett már, de a rárakódó rutin elfeledtette vele. Valami ismeretlen mumussal áll szemben, aki csak sorozatos újrapróbálkozások, csetlések-botlások árán győzhető le. Amit eddig megtanult, az összes biztos módszer hatástalan itt. Gátlásokat kell legyőzni, figyelni kell, koncentrálni, ellesni, elfogadni, beleszokni, alkalmazkodni.
És bizony, itt nem kerülhető el a kudarc, a sikerorientált ember legnagyobb rákfenéje. Sokan emiatt nem mernek újba vágni, hanem ott toporognak Ebben Jóvagyok kicsi (dagály esetén ijesztően apró) szigetén. Csakhát olyan nehéz belemenni abba a zavaros, végtelen óceánba. Bőrig ázva kajla mozdulatokkal tempózni, míg nagy sokára újra talaj kerül az ember lába alá. Az ember hajlamos apránként odaóvakodni a partra, beledugni a kislábujját (a bátrabbak egészen derékig gázolnak), aztán prüszkölve iszkolnak vissza a meleg partra. Fenének kell itt a strapa. Hogy én legyek a legbénább, és mindenki rajtam röhögjön?
A sikerorientált ember ebből a szempontból módfelett rugalmatlan és gyáva. Ha mégis menni akar valamire, sorban kell legyőznie a gátlásait és nem minden apró nehézség után visszavonulót fújni. Könnyen görbül ilyenkor lefelé a száj: dehát ha egyszer neeemsikerül...! A sikerorientált ember így nemcsak az újjal, de a saját önbecsülésével is folyamatos harcot vív, ha nem akar élete végéig a várában bujdokolni. Ami, mármint a harc, egy kimerítő és önmegkérdőjelező folyamat.

Bénázni sose jó, de sajna mindennek ez az alapja. Nehéz ezt lenyelni egy maximalistának, no.

laughing out loud

Az 50 legviccesebb angol nyelvű boltnév.
A kreativitás és a pihentség nevében: KÖSZÖNÖM.
:)

ui. Na, ki van a 9. helyen?

ma

lencse.

felvett fonal

Mintha bomba robbant volna. Lisztfelhők, tejföltócsák, edényre égett kajamaradék, csöpögő mosogatócsap. Kiszedtem a kaját edényből jénaiba, amit jobb híján a hokedlire tettem egyelőre, mert máshol nem volt hely. A konyhaasztal újságpapírral leterítve, egyik sarkánál felpúpozódva- ott, ahol sejteni lehetett az alatta hagyott határidőnaplót. A felhajtódott papír vidáman lifegett a maradék hagyma és krumpli nejlonba bugyolált sziluettjei fölött, a nyitott konyhaablak felől esőillatú szellő és tompa, lágy forgalomzaj lengedeztek az edédcsinálás romjai fölött.
Elmostam az éles kést, a nagyobb kést, a nagyon nagy lukacsos kést, a lisztkiszedő kanalat, a tejfölkiszedő kanalat, a kóstolgatós kanalat, az olajadagoló kanalat, a merőkanalat, a keverőkanalat és a mindenféle alapanyagok rádobálására használt tányérokat. Edények, szűrők, hámozók várakoztak még a sorsukra, de előbb inkább levakargattam a melléfolyt-csöpögött-kitúrt-ráégett maradékokat a tűzhelyről és héjastul kivágtam az újságpapírokat a kukába. Még jó, hogy az alapanyagokat már előbb elpakoltam. Már csak összesöpörni és felmosni kellett az egész konyhát, és most már a világon senki sem tudná megmondani, hogy röviddel ezelőtt itt krumplifőzelék készült. Első ízben.
Apropó íz: a krumpli sótlan. De miután az ember kiette közüle a burgonyát, a szmötyi. egész élvezhető. Hepinesz. ^^

epiphany

Tegyük fel, hogy 1993 körül kismarica ücsörög Fertőrákoson a nappaliban a tv előtt és megy a Cartoon Network. Paprikajancsinak öltözött nő tör be éppen ékszert lopni, és összefut egy mérgező növényekben érdekelt nőszeméllyel. Elég nehéz követni, mert az angol akkor még érthetetlen hablaty, de a lényeg lejön a képekből. És öt perc után valami történik, és ki kell kapcsolni a tévét. Kismaricát ez mérhetetlenül idegesíti, mert nagyon megragadta az a pár perc mesézés, és onnantól kezdve azon töri a fejét, kik lehettek azok a figurák. Hogy bűnözők, az egyértelmű, de mi a történetük? Mi a képességük? És főleg a paprikajancsinő (paprikajuliska?) kicsoda?... Innentől kezdve sok gondolatban, álomban, képzettársításban felbukkantak a figurák vagy pár jelenet.
(Ezen csak keveset segít, hogy az Eszti az angolos csoportból pár (4?) évvel később lerajzol pár figurát, és azt mondja rájuk, hogy Kétarc, Méregcsók és Dzsóker a Betmenből. Jé, az a Méregcsók az olyasmi, mint a rajzfilmből az egyik. Nincs neki paprikajancsi barátnője? Nem, nem tudott róla Eszti. Zsákutca.)
Legutóbb a Dark Knight hozta elő bennem a dolgot, de nem jutottam sokra, mígnem egy szép napon (ma) kijött a facebook-kvízben, hogy ha én női rajzfilmfigura lennék, én lennék Harley Quinn. He? Keressünk már rá. Hopp, a paprikajancsi lány. Innen már csak pár lépés volt youtube-on megtalálni az ovis részt... Csak most már értettem, mit beszélnek.

Kicsit úgy éreztem magam, mint a bácsi, akinek Amélie visszajuttatja a dobozkáját. :)

Amúgy igen, Batman. A harlequin lány érdekes mód szintén inkább Jokert szereti, mint Batmant, és a barátnője tényleg a Méregcsók volt. Furamód se Batmanre, se Jokerre nem emlékeztem a meséből, pedig benne voltak ők is. Éljen a Batman-rajzfilmsorozat!... (Az már csak hab a tortán, hogy tripla Emmy-díjas.)

inglis

Nokérem, elvittem az első angolos csoportomat is. Ez a nap is eljött. Bizonytalankodtam (nyilván), ezért nem vagyok elégedett (nyilván). De szörnyű sem volt, csak mehetne jobban is, de majd idővel fog. Most éppen a megkönnyebbülés és a jólcsináltam/elcsesztem mérleg készítése van soron. Holnap ügyesebb leszek. Juhéj!

Amúgy jobbkor nem is jöhetett volna a dolog. Így nem unatkoztam júliusban, többé-kevésbé beleszokom őszre, amikor úgyis síkideg lennék (leszek) a tolmácsszakon (hjaj, a maximalizmus), legalább majd ott is merek majd megszólalni. Turistáktól megedződve. És ippeg kezdtem volna már magam nagyon szégyelleni, hogy az egyetlen idegen nyelvet, amit tudok, nem beszélem a szószerinti értelemben. Hát most aztán bénázhatok kedvemre, amíg bele nem rázódom. ^^ Úgy kell nekem. (Kellett is.)

Holnap meg nagyon jó lesz már. Nem csak emiatt. :)