Volt ma időm, ezért leporoltam azokat a zenéket, amelyeket 6-8-10 éve hallgattam. Zenei öntudatra ébredésem a német VIVA csatorna rendszeres nézésével párhuzamban fejlődött ki, és mivel emellett is kereskedelmi rádiót hallgattam, szinte kizárólag mainstream zenéből táplálkoztam. (Kivételek ez alól a musicalek: István, Jézuskrisztus, és kiemelten a Hair, illetve a szüleim által hallgatott Szörényi-Bródy-Koncz zenék, továbbá Leonard Cohen.)

Első nagy húha-élményem a Limp Bizkit volt, hatodikos voltam akkor. Tökéletes feszültség-levezető. Hazajössz a suliból, ahol egész nap szétszekáltak, torkodban gombóc, gyomrodban görcs, és akkor bekapcsolod:

Máig imádom a Chocolate Starfish albumukat. Aztán persze olyanok, hogy Linkin Park meg Papa Roach is játszottak. Közben begyűrűzött a Hip Hop is, meg persze az Edda-számok. Ekkor voltam 15.

Na és akkor a nagy szerelem: a varjútollas finn nyikhaj, Lauri Ylönen. Istenem, de ciki :) Dehát éppen nagyon szerelmes voltam egy csávóba plátóilag, és lelkemet cafatokra marcangoló érzéseimet láttam visszatükröződni a Dead Letters albumban. Suli után hazamentem, roló le, cd be, én a szőnyegre háttal lefeküdtem, bőgött a zene a lejátszóból meg én is ott fektemben. Egy évig.

Akkor még nem volt olyan szó, hogy emo, de pont olyan voltam, amilyennek leírják magukat. Ha néhány évvel ezelőtt lettem volna 16 éves, frankón a Tokio Hotel lett volna a kedvenc csapatom.

És mivel nem tudtam, mi az a Nightwish, maradt persze az Evanescence.

Ezekre annyira, de annyira jól tudtam szenvedni, hogy az valami leírhatatlan. Volt persze csomó más is, amikre meg szórakoztam (Beyoncé, Justin Timberlake, Black Eyed Peas, rnb minden mennyiségben), de ezek maradtak meg leginkább.

Hát így.

spend a penny

Nagyhangú amcsik, 2 nő napszemüveggel, 2 pasi és 2 szőke, nyáriruhás 5-6 éves forma kiscsaj. Az egyik nő, harminc-egynehány lehet, terhes, tolat a hasával a fekete-fehér lenge ruha alatt, óriási napszempa, rágó, flegma pofa. Amcsi módon nyírettyűző hanggal cserregnek, veszik a jegyet, intézkednek-szervezkednek nagy elánnal, helyreteszik a nyafka lányaikat, majd a nem-terhes karakán nő felém fordul, és reménytelen-bosszús-számonkérő-lefitymáló-lemondó gesztussal körbemutat a Roosevelt téren, hogy:

- By any chance, is there a bathroom here somewhere?

Mondom, hogy igen, van ám itt wc az irodánknál tőlünk 10 méterre, mire odaböki a karakán terhes:

- Now that would be nice, because............ because.

És néz hozzá jelentőségteljesen, egyszersmind sürgetően. Mekkora arc :D

belső monológ munka közben

De sokan vagyunk. Két német??? Miattuk fogok németül pofázni két órán keresztül? Rrremek. Na, milyen érdeklődőek. A Dunán felfelé már nem lesznek azok, haha. Azt a csajt meg fogom ölni a hajpántjáért. Hopp, Kossuth tér. Basszus pont most bír váltani ez a lámpa is? Hogy fog beleférni a sztori? Na tessék, mesélhetek a térről, miközben már ott van mögöttünk. Wow, egy lélek sincs a Bajcsyn. Gyia! Juhú, nem kell elmesélnem a legendát!! Király! Mi, már itt vagyunk? De még nem fejeztem be, jaaaaj elcsúsztam, ugrott az Erzsébet tér basszameg. Na majd most, a pirosnál. Gratulálok, a Double Decker pont a zsinagóga elé bírt parkolni, hogy mi ne láthassuk. Mindegy. Hú, megsértődnek, ha azt mondom hogy zsidók és nem azt, hogy zsidó vallású emberek? De ronda ez a Kiskörút így feltúrva. De utálok mondatonként váltani. Most ezt éppen elmondtam vagy el akartam? Mindegy, összerakják. Váltsál már, már csak két mondatom van és kifogyok. Vajon felfogják mit beszélek, ha ennyire hadarok? Sziréna, hurrá, csukhatom be beszéd közben az ablakot félkézzel. Elkapjuk még azt a zöldet? Megnyuvasztom mögöttem azt a barmot, aki ordítva fordítja franciára a szövegemet a többinek. Ez az, pont így vágjál elénk máskor is, te pöcs, most mindenki jól lefejelte a támlát, én meg persze ne akadjak meg. Király, pont szótagra fért ki a szövegem a Hősökre, ezt szeressük. Csak menjünk. Ennél a pirosnál meg csakazértse szólalok meg. Foglaljátok el magatokat, én meg hadd igyak. Na, eldaráljam még a német részt is, vagy úgyis mindjárt vált? Na, zene, menjünk a vízbe, a nép meg hadd örüljön. Hú de billegünk ma, mi van? Nna, Margit sziget, sablonszöveg. Én mikor fogok ott ülni? Mit bámulsz, nem láttá' még vízibuszt? Ha ha. Jóvan gyere, integetek is, örüjjé. Na, ezt el is mesélhetném, hogy mi volt mikor először láttam a buszt. ... ... ... ... ... ... Na, és most szünet. Egy percig hadd ne szóljak. Na, elhagytuk visszafele is a hidat, éljen a halálszakasz. Mit mondjak? Tök messze a refitemplom tornya, és csak két sztorim van... Majd lassan beszélek. Neee, de utálom ezt a szöveget, szerintem nem csak én unom mondani, hanem ők is hallgatni. Na még 3 gondolat. Még kettő. Hogy is van az a szó, hogy -... Bakker, de túlbonyolítottam. Mindegy. Hagyok egy kis szünetet, aztán játék. Te paraszt vagy, remélem más is tudja rajtad kívül, mert neked én ugyan nem adok díjat. Háhá, megszívtad apám. Jaj de édes egy göndörbongyor gyerek!!! Joajjj, hát persze hogy adok mágnest, te kis untyulipuntyuli! Hopsz, megyünk mindjárt ki. Jaj de jó, innentől csak zene, én meg bambulhatok békességben a Rooseveltig. Ezt a dugót! Kétszer lement a Kékduna, és még csak a Parlamentnél... Hát ez van, harmadszor már nem rakom be, aludjunk. Köcsög Audis, mit nem bírsz beengedni? Ne pampogjá, te most értél ide, mi meg 2 perce vártunk, mingyán indulhatsz te is. Ne álljatok még föl, nem álltunk meg. Na, most. Viszlát, viszl... hölgyem, nem az én dolgom elhallgattatni a maga mögött ordító gyereket. ... Bocsánat, de ennél nagyobbra nem tudtuk venni a légkondit. Köszönjük, hogy eljött! Tessék beszállni! Hú de kell pisilnem. Még 5 perc. El ne felejtsek még mágnest vinni a buszra. Várunk még embereket? Jó. Üdvözlöm Önöket járatunkon!

... Ez ment most 3 napig, napi 8-10 órában. Látni se bírom a dunai panorámát. Két hete nem jártam gyalog a rakparton, a kettesen a házak felőli oldalra ülök. Rohanó sínek, suhanó épületek, Duna-szag, napsütés, száraz szél, nyaki merevség, izzadtság-viszketés, hullámverés, taps, ennyi az elmúlt néhány napom. Monoton riadókészültség. Rutincsicseregve magyarázom a rutinszöveget a szélvédőnek. Aki először hallja, az nem unja, csak aki sokadszor. Főleg, aki mondja. (Hülye, aki...)

tó

Brit bácsi, egyem a lelkét, odajön, és elegánsan annyit mond, miközben mélyen a szemedbe néz: "I appreciated the tó" (ahol tó a tour szó britül ejtve - persze csak hozzávetőlegesen, mert ezt fonetika vissza nem adja. ahogy a mondat dallamos ívét sem).
Jaj, tó :):):)

apropó

Ha már alvás és lepke, akkor muszáj felhozni Tótékat. (Édes, jó Lajosom.)

"Azt, hogy minden éjjel dobozolni fognak, jól sejtette Tót, viszont nem számolt az emberi természet alkalmazkodóképességével. Persze, az ideális az, ha valaki nyolc órát alszik egyhuzamban, de ha lopott negyedórákat, tízperceket szundít, az majdnem olyan pihentető. Kiderült, hogy el lehet bóbiskolni a szatócsnál, mialatt a szódát kiméri, öntözés közben Ciprianiék híres tulipánjai között, míg a forró leves ki nem hűl, míg a kávé föl nem forr, sőt, még az asztal alatt is lehet aludni egy negyed percet, ha véletlenül alája gurult valami. Később az is kiderült, hogy a dobozhajtogatásba se muszáj belerokkanni.

A vendég ugyanis, Tóték nagy örömére, a második éjszakától kezdve teljesen a margóvágó készüléknek szentelte magát. Minthogy mindegyik kartonlapon nyolc bevágást kellett csinálnia, hamarosan lemaradt a hajtogatók mögött, hiszen hárman voltak ellene. Föl se nézett a munkából, de hiába igyekezett, Tóték apránkint kezdtek lélegzethez jutni.

Kezdetben csak a kezüket pihentették egy kis ideig. Aztán behunyták a szemüket, és orron át lélegzettek, ami szintén nagyon pihentetőnek bizonyult. Az őrnagy se nem hallott, se nem látott, s ettől Tóték bátorságra kaptak. A végén már kitettek egy nyugszéket a kerti tuják közé, és okos beosztással, fölváltva tünedeztek el.

- Pardon, bocsánat - mondta valamelyikük, mintha egyéb dolgát akarná végezni, s egy negyedórácskát szundikált a kert hűvösében.

Varró őrnagy közben a kés alá igazgatta a kartonokat, fölemelte a kart, s vágott, vágott. Még az se szúrt neki szemet, hogy harmadnap Tóték már párosával mentek el, hiszen mihelyt visszatértek, játszva behozták a lemaradást. Úgy látszik azonban, valamit mégiscsak gyaníthatott, mert egyszer, amikor pedig mindhárman az asztalnál ültek, s Tót épp csak hogy elandalodott valamin, hirtelen félbeszakította a munkát.

- Mi történt, kérem? - kérdezte.

- Semmi különös - mondta Tót.

- Hát akkor mit néz?

- Berepült egy lepke.

- Milyen lepke?

- Két sárga folt van rajta és három piros - közölte Tót.

- És maga ilyesmivel foglalkozik, kedves Tót?

- Éppen csak odanéztem - mondta Tót.

- Éppen csak odanézett! - ismételte ingerülten az őrnagy. - De közben arra gondolt, hogy jó volna megfogni és agyonütni.

Tót meghökkent.

- Miből tetszik ezt gondolni, mélyen tisztelt őrnagy úr?

- Így történt, vagy nem így történt? - kérdezte az őrnagy.

- Épp csak megfordult a fejemben ez a gondolat - ismerte be Tót.

- Sejtettem! - kiáltott föl az őrnagy.

Járkálni kezdett, rá-rápillantva Tótra, aki lesütötte a szemét, és behúzta a nyakát, habár nem tudta pontosan, mit követett el. Ezt azonban a vendég hamarosan megmagyarázta.

- Nézzék, Tóték - mondta lefojtott indulattal. - Én ugyan nagyon hálás vagyok a vendégszeretetükért, de ez így nem mehet tovább. Ha közben mindnyájan másra gondolnak, akkor az, amit itt csinálunk, teljesen hiábavaló erőpocsékolás.

Csönd lett. Tót már tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, csak azt nem tudta, miképp tehetné jóvá hibáját.

- Én mindenben igazat adok a mélyen tisztelt őrnagy úrnak - jegyezte meg alázatosan -, de azt hiszem, nem lehet megakadályozni, ha az embernek eszébe akar jutni valami.

- Hogyne lehetne! A kutya négylábú állat, de mégsem akar egyszerre négyfelé szaladni. Vagy maga látott már négyfelé szaladó kutyát?

Tót rövid gondolkodás után felismerte, hogy ilyen kutyát még nem látott.

- Az öcsémék úgyis meg vannak bántva, hogy nem náluk töltöm a szabadságomat. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, akkor legyen rajta, nehogy megismétlődjön az előbbi eset.

Tót kijelentette, hogy ő minden áldozatra kész, de a teendőit nem látja egészen világosan.

- Úgy látszik, egy kissé nehezen értjük meg egymást - jegyezte meg bosszúsan az őrnagy. - Mondok egy példát. Vegyük a táplálkozást. Enni, ugyebár, maga is szokott?

Tót azt mondta, szokott.

- Nos, miből áll az? Evés, rágás, nyálképződés, nyelés. Egy összefüggő folyamat, amelyet nem akaszt meg semmi. Az érthetőség kedvéért mondok még egy példát. Ismeri a Himnusz-t, kedves Tót?

Tót azt mondta, ismeri.

- El is tudná mondani az első sorát?

- Isten áldd meg a magyart - mondta Tót.

- Helyes - biccentett az őrnagy. - Eszébe jutott valami?

Tót azt válaszolta, hogy semmi se jutott az eszébe.

- Erre akartam magát rávezetni - mondta az őrnagy. - Remélem, most már világos a dolog?

Tót kijelentette, hogy sok minden megvilágosodott előtte, egyes részletek azonban homályban maradtak.

- Teremtsünk világosságot! - mondta az őrnagy.

Ezúttal a zászlóalját hozta föl példának. Ott ő azt tapasztalta, hogy az átmeneti tétlenség veszélyesebb, mint a teljes semmittevés; aki ugyanis abszolúte nem csinál semmit, az legalább organizálni tudja a gondolatait, ha azonban valaki hol csinál valamit, hol nem, az a szünetek ideje alatt a saját gondolatainak játékszere lesz. Ez történt Tóttal meg a pettyes lepkével. (...)"

szökik a gáz, szökik a levegő

Legalábbis a hideg. Legalábbis előlem. Bár valószínűleg én vagyok a hibás, mert az ohnehin eleve nászéjszakaian fülledt lakásbeli klímának a főzés nem feltétlenül válik előnyére. Szóval most a konyhát illetve annak néhány méteres körzetét sikerült még pár fokkal melegebbre felfűtenem a tűzhely áldásos segítségével. Aztán meg jött a saját szobám, ahol a maxra vett vasaló művelt hasonlókat a szobahőmérséklettel. Henrik mondjuk birokra kelt vele, és 10 centire a bokámtól sütkéreztem jeges lehelletében, csak hogy teljes legyen a képzavar. Szóval deréktól felfelé kazánház, deréktól lefelé jégverem. (Bizonyos esetekben nem túl üdvözlendő állapot, de ebben a kivételes szituációban ki tudtam vele egyezni.) Aztán pedig feltaláltam a spanyolviaszt, pontosabban a spricni (hivatalos nevén háztartási vízpermetező flakon) összeeresztését a ventillátorral. Pár fújás a Henrik arca elé, és kész volt a felüdülés.
Ablaknyitásról persze szó sem lehet. Ahogy Janikovszky Éva írja valahol: Kinyitjuk az ablakot, beárad a hőség. Becsukjuk az ablakot, bentreked a hőség. Csiki-csuki. Nem is tudom, hová lennék, ha Henrik nem helyettesítené a természetes légmozgást itt nekem. Ennek ellenére 3 napja olyan toldimiklósosan alszom: szinte a pirosló hajnal hasadtáig sehogy. Mert Henriknek egy hibája van: hangos. És úgy tűnik, az édes álom 80 decibeles surrogásnál csak a fejem fölött bír lepkedni. Szóval az enyh olyan hajnali 3 felé ér, mikor leállítom a krómarcút és kinyitom az ablakot. Ugyan ötig még mindig csak a beton kilehelte langy áramlik be, de legalább csönd van. És reggel 5-7 között aztán végre tényleg hűvös lesz odakint. (És az édes álom zuhanórepülésben veti rám magát erre a két órára.) Fél nyolckor aztán megint csukni kell, mert addigra megint bent van hidegebb.
Én mondom, nehéz az élet.

új családtag

Megirigyelve Loláék békés együttélését, magam is új élettársra tettem szert. Neve Henrik, alias a Ventillátorok Gyöngye. Nagyon szexi, ahogy krómozott felülete kacéran megcsillan a lámpafényben, még bizsergetőbb búgásáról nem is beszélve. Hűvös erotikája belengi a szobát. Máris elcsavarta a fejemet, holott az övét lehet csak igazán: 120 fokkal. Rrrrrrr.

dreams are my reality

Az oké, hogy szürreálisakat szoktam álmodni, no de ilyet... :) Röhögve ébredtem. Lehet hogy hosszú lesz, de így néz ki egy "egész estés" álmom általában (csak nem mind ennyire üdítő).

Egy busz letesz a fertőrákosi ház előtt. Az előző álmomból jöttem vele ide, de azt már elfelejtettem. Figyelmeztetnek, hogy ha jót akarok magamnak, akkor gyorsan menjek be a kapun. Sietnék is, de persze a kulcscsomó nem engedelmeskedik a kezemnek, mindig rossz kulcsot fogok meg, a budapesti kulcsaim akadnak folyton a kezembe. Végül csak bejutok, de érzem, hogy figyeltek, miközben nyitottam a kaput. Alig csukom be magam mögött, csöngetnek, én pedig naná, hogy azonnal kinyitom a kaput... meg se lepődöm, mikor egy rosszarcú ember áll ottan, és bebocsátást követel. Hősiesen eltorlaszolom az útját - egy turistakordonnal. Ez konkrétan egy bordó színű vastag kötél, amit az operában használunk. Ez lengedezik most a tárt ajtóban akadály gyanánt. Rosszarcú a behatolás könnyűségén meglepve lép át rajta, én meg hátrálok. Rosszarc mögött gyűl az éji vad, sok bűnöző-kinézetű figura. Nem merek lépni semmit, csak nézem, ahogy ezek mind elfoglalják a családi házunkat. Nem tudom, mit csinálnak odabent, pakolásznak és rámolnak a hangokból ítélve. Meg takarítanak. Ezt onnan tudom, hogy az ajtót simán nyitva hagyják, és ott takarítja a nappalit egy huszonéves csaj. Bár figyelnek, azért hagyják hogy odamenjek és a csajjal szemben bevessem kommunikációs képességeimet. Arra nem tudom rádumálni, hogy engedjen be a házba, de megtudom tőle, hogy e bűntény kitervelője maga Lady Gaga, Lindsay Lohannel karöltve. Harsány "Hol vannak?!" kérdésemre a tárgyilagos válasz: Hát kint az udvaron. Ja... oké. És tényleg. Én tökre megörülök, hogy legálisan oszthatok ki ezeknek néhány pofánvágást. Felmegy bennem az adrenalin, odafutok mindkettőhöz, behúzok nekik párat (az elsőt hárítják, de csak kapnak a fejükre), aztán hősiesen elfutok a helyszínről. De azért beérnek. A büntetésem: kamu sajtóhír egy állítólagos mélydepresszióról, ami miatt tolószékben kell tartózkodnom.
Üldögélek a tolószékben az udvaron, erre feltűnik Róbert Patiszon, illetve bocsánat Edward Cullen, és szégyentelenül nekiáll hátratolni a szőlőskertbe. Beborul az ég, gondolom azért, hogy még tvájlájtosabb legyen a hangulat. A szőlőskert elejébe valaki összehordott egy jókora halom homokot, aminek a tetejére meredeken vezet fölfelé az út. Míg odaérünk, Edward többször megkérdi, nem akarok-e kiszállni a székből, én pedig kajánul lesek hátra, hogy jaj dehát én mélydepis vagyok, nem tudok csak úgy fölpattanni, szóval döntsd a széket, ne siránkozz. Merthogy fölfelé eléggé megdőltem hátra, ahogy tolt, de persze fölértünk a halomra. Ahol egy asztal várt. Miközben odatol, még megjegyzem neki, h gondolom super powerrel rendelkező vámpírként csak nem nyekkent bele a feladatba. Ő nem válaszol, mert közben fölvette a filmbeli kötelező fájdalmas arckifejezését, és elém rak egy csomó aprófát, hogy na én most ebből formáljak szabályos kupacot, hogy egyből meggyulladjon, ha meggyújtják. Merthogy ez fog most aztán bebizonyítani mindent. Itt röhögtem el magam először. Szóval Edward az ő Bellájának néz engem. Hát jó. Miközben formálom a tűzrakást, megérkezik a Cullen-klán, akik Edwarddal ellentétben nem hasonlítanak filmbeli önmagukra. Kvaterkáznak az asztal körül, miközben fél szemmel követik az ügyködésemet. Valamit esznek is, külön poén volt, ahogy a vámpír-anyuka összetört egy poharat, aminek a szilánkjai ráverődtek az arcára, onnan le az asztalra. Ő meg elkezdte őket a hüvelykujjával összemorzsolni (vámpír bőre mint a márvány ugye), és közben azt sápítozta, hogy jaj elvágtam magam, el fogok vérezniiii!!! Az asztaltársaság erre hisztérikus röhögésbe kezdett velem együtt (véletlenül le is ejtettem két fahasábot a röhögéstől).
Aztán csak elkészül a művem, végezetül felbontok egy üveg csemegeuborkát, és az uborkákkal is megspékelem a tűzifát. Sőt, aztán a levével nyakon öntöm az egész halmot. Edward fogja a fejét, hogy what are you dooooing, mire én közlöm, hogy mér, ezt így kell, mindig így szoktam. Majd fogom az öngyújtót, és fellobbantom az egészet (mintha csak benzin lett volna az az uborkalé). Mindenki elkussol az asztalnál, Edward ledermed, én magamban kuncogok. De aztán egy vámpír csaj felém fordul (szőke rövid haj, szemüveg, lóarc), és miközben valamit vág fel a tányérján, mondja nekem, hogy oké, hogy kiálltam itten a próbát (aha, szóval ez egy próba volt), de nehogy azt higgyem, hogy ebből bármi is lehet. "Absolutely no way. Whatever interest a vampire may have in a human being, it's never love." Sőt, "...pregnancy is out of the question. There's no way that you could carry the fetus of a vampire in your... um... -" Kisegítem: "Womb." "Yeah, in your womb, thanks. So that's how it goes, sweetie."
Én pedig csak nézek, hogy kajakra közli velem egy vámpír, hogy nem eshetek teherbe az ő fajtájuktól, és kajakra én segítettem ki, mikor nem jutott eszébe az "anyaméh" kifejezés. És gondolom azt, hogy úúúristen, hát micsoda veszteség ért most engemet, hogy sose lehetek a patyolatfehér szendevősfiúé. (Ki akart?) Röhögve ébredek, hogy ilyen nincs.

Most már bizton állíthatjuk: az agyamra ment a netbulvár. Meg a tvájlájt.

Na, bebizonyítottam magamnak, hogy most már történjék bármi, akkor is elvezetgetem a csoportomat angolul is az operában. Merthogy ma hullafáradtan, fejfájással tarkítva, abszolút nulla motivációval, maximális improvizációval szövegeltem az 50 emberemnek. A helyzet súlyosságát talán érzékelteti, hogy mellőztem az affektálást és a magyar hangomon beszéltem végig angolul. :P Ennek ellenére (vagy éppen emiatt) lájkolták. Fura, de jó. Mintha ragadna rám ezen a téren is némi önbizalom, hurrá, végre.

Na ahhoz már hozzászoktam, hogy érthetetlen okokból mindenki 2-3 évvel idősebbnek hisz, mint amennyi vagyok. De az mégis váratlanul ért, hogy ma anyukának néztek - úgy, hogy egy darab gyerkőc nem volt körülöttem.

Egy ideje a közelünkben levő zöldségeshez járok, szoktam beszélgetni az eladó csajjal, ő az a típus, aki smalltalk közben simán rádumál arra a finom meggyre. Meg ugyan nincs neki gyalult tökje, de a kedvemért azért rendel vagy 4 csomaggal. (Nincsen nekem kóbászom, de várjá hozok, montaja Babinéni.)
Szóval ma megyek a tökért, viszek hozzá kaprot is, erre így rákérdez: És a babát ilyenkor kire hagyod? Tessék? Hogy ilyenkor ki vigyáz a babára. Ó de kedves vagy, hát nekem ám még nincsen gyerekem. Nincs? Pedig ő aztán teljesen azt hitte. No hát akkor majd szépen lassan úgyis. Satöbbi. Egész hazaúton vigyorogtam. Jóvan.

Ez a következőket jelentheti:

• olyan boldogság és harmónia sugárzik rólam, amilyent csak a fiatal anyukákon látni,
• olyan megereszkedett a mellem, hogy azt hinni, a szoptatástól van,
• annyira meg vagyok hízva, hogy akár kismama-pluszkilók is lehetnének,
• annyira leharcolt vagyok, hogy olyan, mintha frissen szültem volna és talpon tartana a gyerök,
• a tény, hogy főzelékekről beszélgetek a csajjal és nagy tételben veszem hozzá a zöldségeket, azt a benyomást keltette, mintha nemcsak dolgos háziasszony lennék, de sok éhes szájat kéne jóllakatni.

De tényleg hízeleg a feltételezés. :)

[update] És mi van ma az index címlapján?...