Simon & Garfunkel visszatért

...két norvég srác képében. (Köszi dusmi!)

Intellektuális beszélgetés:

- Általában és kulturálisan az ilyen tömegpszichózis ellenére kétlem, gátolom. Jómagam komponens vagyok ebbe a témába, de akár a nincstelenségig is elmegyek.

- Szerintem maga pont ezt akarta mondani. Az ön véleménye egy tekintélyes idővallumban kalibrálható, sőt, a maga modandója csupa arany állítmány.

Az ilyenekért szeressük a Gallamiklóst. Meg az angol sorozatok feliratozásáért.

kick-ass party

Én még soha nem rúgtam seggbe bokáig érő párducmintás kabátot viselő négert rockbuliban.
Eddig.
Kedves-ismerős ( <-- vigyázat, szóvicc) bandájának a koncertjén voltunk a Rocktogonban. Első sorban ott ugrált a menedzser/mentor, vagyis a fent nevezett - 100 kilós - fekete párduc, nem bírt magával, pogózni akart, fölugrált a színpadra, itatta a tagokat, beleénekelt a mikrofonba, tegye, mi is jól szórakoztunk. Csak aztán szerencsétlen a  végén arra vetemedett, hogy fölkapjon és fölhelyezzen a színpadra. Ebből végül az lett, hogy nekem esett és lökdösött pódiumiránt, amitől én szépen leültem a mikrofonállvány elé. Ha jól érzékeltem persze, aki látta, javítson ki. Hát azannyaköcsögit, úgy fölment bennem a pumpa, hogy miután sikerült fölállnom, a nyomába eredve kiosztottam neki pár keresetlen fenékbe billentést. A közönség örült, én nemkülönben.

Ettől függetlenül (és ezzel együtt) rég volt részem ilyen jó mókában, igazi feszültséglevezető bulit sikerült kihozni ebből az egészből. Hálám üldöz minden érintettet.

battery low

Én nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen végtelenül fáradt. A világon minden teendőmmel el vagyok csúszva, a lakás egy borzalom, és beadandót kéne írni, előadásra készülni, fordítani, tornászni, takarítani, pihenni, aludni. (Aludni!...) Ehelyett idegenvezettem meg röntgenre mentem meg gyógytornára meg csontkovácshoz meg órákra jártam. Nincs időm találkozni senkivel, neurotikus bányalóként lehajtott fejjel vágtatok át a napon, hogy a végén kétségbeesetten konstatáljam, hogy alig haladtam, a teendők meg egyre halmozódnak. És kismarica itt áll a feladatai szorításában, egyre hátrál, sarokba szorul, jaj, most borulnak rá, most temetik el maguk alatt végleg. Jujmilesz, jujmilesz. És kismarica hüppögve letottyan a fenekére, befogja a szemeit, jó erősen be is csukja mindkettőt, a riasztó külvilág egy szikrája se hatoljon be hozzá. Hátha, hátha tényleg eltűnnek, hátha mégse lesz ott semmi, mikor majd újra kikandikál a tenyere mögül, csak az őszi avar békés susogása.