húzd meg, ereszd meg

Néha egyébként, dacára az utóbbi hetek izgalmas fejleményeinek, lenyugszom. És olyankor szépen fölengedek magamban mindent, amit a napközbeni normális működésem során lenyomok, lefojtogatok. Van ám olyankor morc, meg duzzogás, meg általános rosszkedv, hajjaj. Szép dolog az önvédelem és a kompenzáció, de néha lejjebb köll engedni a pajzsot és az álarcot, és szépen megélni, ami valójában az emberben benne kavarog. Persze azt se sokszor, mert az a napközbeni normális működés rovására menne. De - magad elől úgysem tudsz elmenekülni alapon - néha ki kell engedni a palackból a csúnyaságokat, hadd tombolják ki magukat, egy kis önsajnálat után mindjárt jobban megy a mindennapi élet.

sajtkukac

Jaj, én úúúgy izgulok! Meg ficánkolok meg ugrándozom vég nélkül! Én ezt nem bírom, mikor lesz már április? Közepe? Továbbá ha ez így marad, hogy fog megíródni az a szakdoga? Rég azt kéne csinálnom, de csak teljesen hiábavaló lelkesedésekre telik. Jaj-jaj! (Na, ez lesz akkor, ha végre kitalálod, mit szeretnél. Addig azért ficánkolsz, mert még nem tudod és minden olyan bizonytalan. Aztán miután kitaláltad, mi kéne, egyszercsak már hirtelen nagyon-nagyon szeretnéd. Nagyon. És minden olyan bizonytalan. Bele kell őrülni. Szív- és érrendszerem bánja.) Ziz.
Kaphatnék valakitől kölcsönbe némi fölös tékitízit?

Majdnem facebookra raktam ki, de aztán észbe kaptam. Nem, nem fogom magam törölni, és igen, teljesen igaza van a videónak. Én is a profiljuk alapján ítélek meg másokat. és különös gondot fordítok arra, hogy az enyém hogy néz ki. Naponta többször megnézem, hogy az, aki esetleg rámegy, milyennek lát vajon engem a profilom alapján. Igyekszem érdekesnek, műveltnek, fanyarnak/szarkasztikusnak, szellemesnek, szórakoztatónak látszani. Hogy mekkora sikerrel, azt sose fogom megtudni. Ez már csak ilyen.

Emberek. Én ilyen extázist zenétől még életemben nem éltem át. Soha. Még a legátszellemültebb Jamie-koncerten sem. Csak pislogok. Az előbb írtam róla egy bejegyzést, de az egész érzést annyira pszichedelikus képekben sikerült csak leírnom, hogy még én is megijedtem. Szóval legyen elég annyi, hogy a Keletiből a 76-oson hazatrolizva bekevert a lejátszóm egy általam tök rég ismert számot, na és az derült égből úgy elragadott, hogy a pulzusom azóta (kb fél órája) se nyugodott le és még mindig remegek. Egy vacak tízperces számtól. Én még ilyet soha. Attól féltem, hogy fizikailag nem fogom tudni elviselni a rám szakadt lelkiállapotot. Mintha egyszerre haltam volna meg és születtem volna újjá. Csupa pszichedelikus/transzcendens közhellyel tudnám csak érzékeltetni, úgymint új dimenziók megnyílása, kapcsolat valami felsőbbrendűvel blablabla, de az vagy nagyon elvont, vagy nagyon botrányos lenne, ne adj' Isten Coelhóra vagy Müller Péterre hajazna, szóval inkább nem. :) Egyszerűen nem hiszem el. Kész, nincs több kérdésem, az élet szép.

[update] Lenyugvás után rám jött az ijedtség, hogy ez nem normális dolog, jaj, mi történt. Baráti reakció: "Mások ezért az érzésért DROGOZNAK. Szóval fogd be és örüljél!"

"would you tell me, please, which way i ought to go from here"

Olyan fura, hogy amíg az emberben csak homályos elképzelések élnek a jövőt (a viszonylag közeli jövőt) illetően, és napról napra növekszik a belső döntéskényszer, hogy merre tovább: nyugtalan. Szorong. Főleg azért, mert a jövőt illető millió homályos elképzelése közül nem tudja, melyiket valósítsa meg és hogyan. Mondják: inkább túl sok lehetőséged legyen, mint egy sem. És valóban, jó, ha vannak alternatíváid, csak nehogy lebilincseljen és megbénítson a bőség zavara. Sokáig álltam, és csak kapkodtam a fejem, ehhez is kezdhetnék, meg azt is csinálhatnám majd, de akkor lassan intézkedni kéne, jaj mi legyen, mit is akarok tulajdonképpen? Furcsa: igazából csak az kell, hogy az ember fogja magát, rámutasson egy lehetséges célra a sok közül, és azt mondja: ezt szeretném elérni. S ahogy a döntés megszületett, eltűnik a zavar és a kétkedés, a szanaszét szóródott figyelem egyetlen nagy energianyalábba koncentrálódik és a választott célra összpontosul.
Szóval ma végre kitaláltam, mihez is kezdek a diplomám után. Még csak terv, de annak legalább konkrét, és lépésről lépésre haladva megvalósítható. Tettvágyam óriási, lelkesedésem határtalan.



[Ez a videó meg iszonyú jól van összerakva. A hangszerelés nagyon jó, a tré radio edittel össze sem hasonlítható. Itt látszik, hogy a csajok tudnak énekelni is, előadni is. Külön nagy dicséret a vágásért, amelynek köszönhetően a szám dinamikáját a képsorok is tökéletesen visszaadják. Jó arányban váltakoznak a ritmikus mozgást visszaadó szemből vett képek és a művészek lelkes arcát mutató közelik a közönségről készített felvételekkel - és a képek váltakozása nemegyszer a ritmushoz igazított. A kameramozgásról nem is beszélve. Jézusom, szeretnék vizuális kommunikációs elemzést írni ebből, MOST.]
:)

hello 2011

Tegnap, hajnali fél öt, kihalt mellékutca. Hazaigyekvő lány (=én): Marica, szembejövő részeg: Fiú.

FIÚ Szia, elkísérhetlek a következő kereszteződésig?
MARICA Hello, esélytelen. Te szembejöttél velem, szóval tuti nem arra akarsz menni, amerre én.
FIÚ Naaa, csak a következő kereszteződésig hadd jöjjek már veled. Na. Lécci. Mi lesz már.
MARICA Figyi, mi lenne, ha te továbbmennél szépen, én is továbbmennék és... ennyi?
FIÚ Csak 20 lépést, na. 100 méter, tényleg. A szememet nézed? Ritkán pislogok.
MARICA Azt... látom. Figyi, tényleg nem nyerő ám ez a kísérgetős duma.
FIÚ Nem értem, mi bajod van. Én csak szépen megkértelek arra, hadd menjek veled. Tényleg nem értem.
MARICA szünet után Figyelj. Nincs valami hely, ahol bulizhatnál a barátaiddal? Menj szépen, keress valami partyt, ahol jól érzed magad.
FIÚ Áh, tökre szar ez a szilveszter, úgy unom magam. Csak járom itt az utcákat, és ijesztgetem a nőket, ahogy téged is.
MARICA Tök jól csinálod. Nem akarsz most már inkább más nőket ijesztgetni?
FIÚ Hát jó, akkor keresek magamnak új áldozatot. Szia! Futásnak ered, lesben áll egy közeli kapualjba. Marica tovább el.


Kicsit féltem azért.