július 31, 2011

turning point

Tegnap elvittem azt a két csoportot az Operában, majd kipakoltam a szekrényemből. Ennyi volt, 3 év után búcsúzunk. Azért elszorult a torkom... Holnaptól új élet, új munkahely, igazi nyócórás meg minden. Közben készre kéne burkolni és be kéne rendezni a lakást, amelybe aztán át is kéne költözni. Meg ott van a svéd és ott van a swing. Az élet csupa tevékenység. Most éppen néhány befejeződik és megnyílik helyette pár új. Megannyi búcsú, megannyi új üdvözlés.
...most inkább a búcsút érzem. Nyau. Cohen bácsi, Clapton bácsi, keblemre, melankóliázzunk együtt.

július 28, 2011

Az Istennek van humora.

július 24, 2011

az öt, a hat, az öt-hat-hét és...!

Kellemes fáradtság, testtudatmódosító izomláz (olyan izmokban, amelyek létezéséről eddig nem tudtam): swingtáborban jártam. Vót ott minden. Húdejóvót.
Na és akkor az utolsó szabad hetem következik, aztán kezdődik a nagybetűs showtime. Addig is: zene.

Susan Tedeschi & Derek Trucks - Little By Little
(Annácska: köszi.)

július 17, 2011

ezen a nőn is el kell alélni

Melody Gardot - Who Will Comfort Me (Live)

július 13, 2011

Najó, ígérem, hogy többet nem fogok ezen forogni, de most muszáj, hogy áradozzak. Bocsi. (Nagyon beütött a kék-sárga.)
Olyan jó volt a svédórám!!!
Mondjuk biztos azért is, mert most jöttem haza, és alapból kicsit aktívabb emiatt épp a nyelvtudásom. De beszarok magamon, hogy merek beszélni! Én ilyet korábban soha. (Magyarul se, höhö, nemhogy külföldiül.) Most meg kb alig izgultam és nem zavart, ha tévesztek. Engem, a maximalistát! És mondtam, és elakadtam, és kérdeztem, és hallgattam és okultam. És újból mondtam. Imádom, hogy beszédcentrikusak az órák - ahogy anno az angolóráim is azok voltak. (És a tanárom azt hitte, hogy egy éve tanulom a nyelvet. Ez jólesett.) Úgyhogy motiváció, na az van. Lelkesedés szintúgy. Marica nyelvet tanul, juhééééj!
De hogy itthon milyen gatyarohasztó meleg van. Eddig kintről röhögtem, hogy Magyarország elsüllyed a megolvadt aszfalt és csurgó izzadság tengerében, aztán most csak megkapom én is. Uff.

tillbaka från mora

Na, idehaza.
A hazajutáson is röhögtem amúgy.
Elég hamar elindultam vonattal Morából, mert arra volt olcsó a jegy. Néztem is, hogy hát eléggé unatkozni fogok a reptéren, hacsak nem késik mondjuk egy órát a vonat... Úgyhogy a vonat késett is egy órát a kedvemért. (Egyébként a vonat itt úgy működik, hogy minden megállónál köszönti a masiniszta az utasokat, és elmondja, mi merre hány méter. Tehát hova megyünk, menetrend szerint mikor érkezünk, mennyit késünk. Minden megálló előtt kicsivel is szól: külön bemondja, hogy hová érkezünk és azt is elárulja, melyik oldalon kell leszállni, illetve hányadik vágányra fogunk befutni.)
Az egy óra késés ellenére is kényelmesen odaértem a reptérre. A reptéri buszon amúgy a következő tündéri svédangol mondatot kaptuk búcsúzóul:
"We have arrived at Skavsta Airport. Tack för travelling with us - have a nice trip and don't forget ingenting on the bus."
Innentől időm annyi volt mint a tenger. Poggyászt nem kellett feladni, úgyhogy elvásárolgattam a maradék koronáimat a reptéri boltban, kivártam a bazihosszú sort az átvilágításnál (mindenkinek lemérték a bőröndjét, és a plusz 20 dekát is kipakoltatták. Az enyém mennyi volt? Pontosan 10,0 kg. :)), tettem egy kört a dutyfree-ben is, majd konstatáltam, hogy ennek ellenére a budapesti gépnek kiírt kapun még az előző gép utasai mennek át. Úgyhogy ücsörögtem még pár órát. A végére hazánk fiai már egyre jobban felgyülemlettek, és elkezdődött a magyar virtussal átitatott kulturált könyöklés az előrejutásért - meg később a gépen a jobb helyekért. Na, ezért jó egyedül utazni. Nincs para, hogy nem lesz egymás mellett hely, úgyhogy maradtam ülve, amíg lement a sor, aztán szép kényelmesen bebattyogtam utolsónak - és a gép közepén ott volt 3 hely egymás mellett, üresen. Igaz, ebből kettőre rá volt írva, hogy foglalt. Megkérdeztem a stewardesst, aki azt mondta, hogy ja, ma nem foglalnak senkinek, csak nem vették le a feliratot... És az előttem felszálló 300 ember egyikének sem jutott eszébe erre rákérdezni. Könyökölni, azt bezzeg tud. Úgyhogy a vészkijárat mellett, az ablaknál ültem, és maradt mellettem még egy szabad hely. Meg elöl sok hely a lábamnak. Ennek eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de most megtapasztaltam, milyen úgy utazni, ha nem érsz hozzá az előtted levő támlához. Meg tudnám szokni.
Bár a luxushoz társult némi felelősség is. Leülök, erre odajön a stewardess, hogy tudsz te angolul? Mondom, igen. Jó, mert ha esetleg vészhelyzet lesz (széles mosoly), téged foglak megkérni, hogy segíts a vészkijáratnál az utasoknak! Addig is tanulmányozd ezeket az ábrákat, ha ki kéne nyitni az ajtót! - Mit is mondhatnék? Ezer örömmel. Ennek ellenére a halál árnyékában is egész jót szunyáltam a hazaúton.
Pesten meg jó előre hívtam magamnak taxit - értsd: már a buszról, ami a repcsitől a poggyászokig visz. Ennek ellenére aztán a főbejárat előtt hiába meregettem a szememet, sehol senki. Szobroztam vagy 20 percig, felhívtam a központot kétszer is (közben a nagypoggyászosok is mind hazahúztak), ők megesküdtek égre-földre, hogy ott van az emberük. Nem volt ott. Én az idegbaj szélén. Már a hajam téptem, mire végre előkeveredett a kocsim, aszongya a sofőr: ő itt volt, de aztán beszállt neki egy Wild Annamária, és azt hitte, hogy én vagyok az... Aha. Gondolkodtam, hogy nekiállok hisztizni, de képtelen voltam rá, úgyhogy inkább jópofiztunk. Végül tök jól eldumáltunk, amíg haza nem értünk hozzámig, és a végén adott 500 ft kedvezményt, "mert mi voltunk a hülyék és maga mégis ilyen kedves maradt". Na, a konfliktuskerülés még sose vált ennyire a javamra. 3000-ért taxiztam haza Ferihegyről. (Egy másik sofőr, aki még a reptéren rá akart dumálni, hogy vele menjek, kiakadt, mikor mondtam neki, hogy bocs, én 3500-ért megyek innen haza. Közölte, hogy jézusom, akkor maga menjen is velük, mert én ötös alatt nem viszek innen senkit sehová.)

És akkor lefekvés előtt egy utolsó nyüszögés:
Jaj Istenem, de irdatlan jó volt!!!

július 12, 2011

minnyá menyek

Na, a rend kedvéért csak eleredt így az utolsó délelőttön. De még mindig nincs elég hideg, hogy a saját ruháimat hordjam. :D Idehoztam egy bőröndnyi pulcsit, nadrágot, sálat meg kabátot, aztán használatlanul vihetem is vissza. Oszt majd jól meglegyintenek a reptéren, mert emiatt 40 dekával több van a kézipoggyászomban, mint szabadna. Ha ezt tudom...

július 10, 2011

missions accomplished

Na, áfonya leszedve, áfonyás süti a sütőben, Lauráék elmentek futni, én pedig heverem ki azt a megrázkódtatást, amit a Lauráék szomszédja okozott. Ő ugyanis nem tud/akar angolul beszélni, úgyhogy a smalltalkba torkollott bemutatkozáskor kábé úgy éreztem magam, mint az első (és idáig egyetlen) svédórámon. Csak még jobban izgultam. Frászt, féltem. :) Ez már nem bolt volt és nem jegypénztár, ahol a heló, ezt kérném, igen, nem, kösz, viszlát szavakkal megúszom. Viszont ahhoz képest meg egész kerek mondatokat sikerült kisajtolnom magamból, amit azért eredménynek tartok, tekintve, hogy ilyenkor általában leblokkolok és meg sem tudok szólalni.
Na, az áfonyaszedés az meg külön kaland volt. Két napja, véletlenül fedeztük fel a lelőhelyet egy arra bringázás során, aztán most mentünk vissza szedni. De nem ám kézzel. A menők, kérem szépen, áfonyaszedővel szednek ám. Merthogy az áfonya szemenként nő, és hát picik azok a szemek, ezért van a svédeknek (de gondolom nem csak nekik) egy ilyen alkalmatosságuk. Téglatest alakú, az egyik szélesebb oldalán fogóval, az azzal szembeni oldala pedig ugyanúgy rovátkolt, mint egy villa/fésű. A villás oldal kicsit hosszabb is, mint a másik. Ezzel a villás oldallal kell végigfésülni az áfonyabokrokat, és a leszakított gyümölcs a szedő belsejébe esik. Elég szkeptikusak voltunk így használat előtt, hogy nem taroljuk-e le a leveleket is a terméssel együtt, de nem. Vagyhát alig. Tíz perc alatt szedtünk egy jó mélytányérnyit.
Maradtunk mi volna tovább is, csak a szúnyogok nem hagyták. Ahogy belegázoltunk a bokrok közé, előrajzottak, és onnantól két lehetőség adódott: vagy irtod a parazitákat (=vadul csapkodsz magad körül), vagy gyümölcsöt szedsz. Hősiesen szedtük, amíg bírtuk, de szó szerint vérünket adtuk az áfonyáért. Most meg aktívan vakarózom, mert a dögök nem kíméltek. De legalább az északi szúnyogok lassabbak, mint a mieink - legalábbis gyönyörűen hagyták magukat agyoncsapni. Bár ettől függetlenül túlerőben voltak, plusz nekünk ugye küldetésünk volt, és nem bocsátkozhattunk közelharcba. (Hoppá, micsoda szavak. Le se tagadhatom, hogy tegnap este befigyelt egy James Bond-film is.) Úgyhogy frissen lebarnult bőrömet sárga és piros dudorok díszítik. De a jutalmat most vette ki Laura a sütőből :)

még mindig onnan

Ma öltöztem először a saját bőröndömből. Eddig olyan meleg volt, hogy Laura kölcsöncuccaiban kellett járnom. Jó, majdnem. De két ujjatlan felsőn és egy shorton kívül tényleg nem volt más nyárra való cuccom. Ma meg annyit hűlt, hogy -úristen- a shortom alá föl kellett vennem a leggingemet. Meg azért  a biztonság kedvéért magammal vittem egy pulcsimat is.
Ma elmentünk az Anders Zorn-múzeumba. Ő az egyik legnevesebb svéd festő (19-20. századforduló), és hú, hát a kiállítás alapján látható is, hogy miért. Mesteri az ecsetkezelése, nagyon jól bánik a színekkel, és úgy tudja elkapni a fényt, ahogy eddig keveseknél láttam. Egyedi perspektívából is tudott képeket festeni, ja és a vizet olyan élethűen tudja ábrázolni, ahogy szintén nagyon kevesen. Iszonyatosan imponáló alkotásai vannak. Ja, és nemcsak festett, hanem faragott, szobrászkodott és rézkarcokat is csinált. (A faragásai is kiválóak.) Nekem a vizeket és erdőket ábrázoló akvarelljei tetszettek a legjobban, de amúgy a morai parasztságról készült portréjai illetve a női aktjai miatt szokták ismerni.
Úgyhogy a bennem lakó műkedvelő esztétikumbolond is megkapta, ami neki jár. :) Pár kép előtt sikerült ottragadni és könnyes szemmel és elszorult torokkal bámulni azt a gyönyörűséget, ami odakanyarodott a bácsi ecsetje végéről.
Képcímekre nem nagyon emlékszem, úgyhogy a kedvenceimet nem nagyon sikerült levadászni a netről. Mindenesetre itt kettő:

július 07, 2011

Ma pedig aszongyahogy úsztam egyet a helyi tóban, vettem két kiszuperált könyvet a helyi könyvtárban egyenként 1, azaz egy koronáért (ez kb 30 forint), és részt vettem egy tájfutóedzésen. Fenyveserdőben. Részemről tájsétálás volt inkább, Laurával bejártuk a leggagyibb útvonalat és nekem kellett vezetnem. Hálistennek közbelépett, mikor nagyon el akartam vinni magunkat a málnásba. Vagyishogy az áfonyásba, mert félúton olyan áfonyatelep jött szembe, hogy ott ragadtunk dézsmálni, és az arra haladó, a susnyán át szabályosan közlekedő bácsi beszólt, hogy finom? Ötven perc alatt sikerült is teljesíteni azt a 2,4 kilométert. És megint bazi meleg volt, és továbbra is mocsokvilágos van. Ja, és két év után először sikerült lebarnulnom! Eddig az opera nem hagyta, most csak összejött. És tökre félek a svédektől:)

július 06, 2011

Hedonizmus

= Eric Claptonra buszozni át az este 10-kor is világos svéd tájon
= belegázolni meztélláb a 15 fokos tóba, majd utána cipő nélkül sétafikálni, míg megszárad (ti. a lábam.)
= stégen láblógatva dumálni és közben lesülni. A hideg-rideg északon. Az mondjuk kevésbé menő, hogy konkrétan napszúrást kaptam, úgyhogy lüktető fejtetővel pötyögök épp. Merthogy irgalmatlan meleg van. Apropó:
= 27 fokos verőfényben létezni Stockholmtól 300 km-re északra.

És ez csak a másfeledik nap. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz visszajönni. Éppen gyönyörű az idő, hihetetlen színek mindenhol, részemről elszorult torok és gyomortájéki bizsergés, plusz zene füleimnek minden elkapott anyanyelvi mondatfoszlány. Vizuálisan és auditíve ki vagyok szolgálva rendesen. Úgyhogy nekem most jó. Nyüff.

július 03, 2011

pofátlanság

Hogy ez a Jared Leto gyerek mennyire szép. Há meg kell halni. Kit érdekel, hogy pici?! :) Azt kell mondjam, élmény volt a koncertje tegnap. Nem vártam semmit, mert állítólag Európában nem adnak bele mindent, hát meg amúgyis. Aztán végül az lett az általános benyomásom, hogy a csávó azért valóban meglehetősen szuggesztív személyiség. Legalábbis engem egy koncert erejéig fanatizált úgy, hogy a harminchetedik sorban álltam körülbelül. Volt ám ott energia.
Két dolgot bánok: 1. A vége felé az isteni Jared valóban bement a közönségbe. És nem voltam ott. 2. A koncert végén olyan 100 ember fölmehetett a színpadra ez első sorokból. És nem voltam köztük.
Bár, amikor megkezdődött a tolongás, hogy mindenki feljusson a színpadra, előrejutottam a tizedik sorba. És onnan látszott, hogy az a kék szem nem photoshop. Jahjj. Hát, utána a nyüszögésen/visításon kívül egy ideig mindenfajta kommunikációra képtelen voltam. Énrám már semmiféle hatással nincsenek holmi sztárocskák, höhö.