táplálék

Tegnap vettem egy Radiohead Bestof CD-t. Ezres volt a Profiban. Mint szomjazó a sivatagban, olyanformán vetettem rá magam. (Ha már feketeribizlis teát nem tartanak. Bezzeg.)

lába van, mégis

Ma kétszer is megbotlottam. Utálok. Cipő orra lehorzsol, mozdulatsor megtörik, másikkal nagyot lép, szív kihagy, egy tizedmásodpercre oda a biztonságérzet, sok tizedmásodpercre ott a lapos kémlelés, vajon hányan látták.
Pár méterrel odébb kisgyerek tanul görkorizni. Bukdácsol, nem bánja, koncentrál. Neki ez mindennapos. Hozzátartozik. Benne van a pakliban. Neki tanulási folyamat velejárója, nekünk a gyengeség (precízebben: balfaszság) jele. A mienkét már máshogyan mosolyogják meg. A mienkért már mi kérünk elnézést. Utána meg csakazértis-összeszedetten menetelünk tovább: így is tudunk ám. Elvégre nem vagyunk gyerekek.

az előbbiekkel baromira nem összefüggésben

AZ ELSŐ SORBAN AKAROK TOMBOLNI!!!!

Green Day - Know your enemy

az előbbiek jegyében

némi audiovizuális jóság. Hallgatni is jó, de nézni főleg.

letisztul

Kinőni valamiből vagy valamit mindig egyszerre ijesztő és érdekes. Elhagysz valamit magadból a saját akaratod ellenére.

Először hatéves koromban ért a sokk, mikor a hőn szeretett Lila Farmerszoknya egy szép tavaszi napon nem akart rám jönni. Pedig még Mezőberényben jártam benne bölcsibe!!! Együtt másztunk négykézláb! Együtt csúsztunk le a gúla alakú szobortalapzaton! Őt ettem le almaszósszal!... Mindez sajnos a szervezetemet nem nagyon érdekelte, mert egy tél alatt sikerült úgy megnőnöm, hogy nem passzolt rám sehogyse kismaricaságom kifejezője. Máig emlékszem az érzésre.
Aztán, amikor rájössz, hogy a szobád falán tündöklő Leonardo DiCaprio-val semmi közös nincs bennetek és teljes feleslegesen lóg hunyorogva az íróasztal fölött. (Megfordítottam, a másik oldalán Darth Vader volt.)
Meg, az eddigi legnagyobb falat, a diszkó. Egyszer csak észreveszed, hogy egyszerűen nem volt semmi abban a partyban. Nem akarod elhinni, elmész mégegyszer. Meg még egyszer. Nekiállsz hajszolni a bulikat, hát nem igaz, hogy nem jön már vissza az az eufória, nem igaz, hogy nem jönnek vissza azok a régi mozdulatok. Amitől én vagyok én. És nem. Próbálod részegen és józanul, egyik helyen, másik helyen, sok emberrel, pár emberrel. Ettől rájössz, hogy az emberek azok, akik számítanak. Értékválság.
Új értékrend, nyitás: jön a hazai alternatív zenei szcéna az összes koncertjével. A zenei ízlés mélyülése, horizont kitágulása, az újdonság ereje, közös élmény emberekkel, katarzis. Eufória. Telhetetlenség, mindenhol ottlenni akarás, koncertre belázasodás, emiatt sírás. Idő után megnyugvás, kiegyensúlyozott és kritikus befogadás. Kombináció egyéb kulturális programokkal. Harmónia.
Majd, úgy egy háromnegyed éve, fokozatos lelassulás. Több munka, több mozgás, több kaja, növekvő alvás- és csendigény, csökkenő alkoholtűrő kapacitás, enyhe spleen. De csak enyhe. Elmúlt a türelmetlen lobogás. Pontosabban a mennyiség helyett a minőség lett a mérvadó. Kevesebbszer, de akkor nagyon. :) És nemcsak a szórakozás terén.
Rendkívül érdekes megtapasztalni, hogy az igényeim a saját szemeim láttára alakulnak át. Furcsa tehetetlenül végignézni ezeket a folyamatokat, vagyishát utólag feleszmélni rájuk, miután végbementek. Ja és a legdurvább: nem zavar.

Jájdejó, nagyon biztató dolgok közelednek: vizsgák vége, koncertek és alkohol. :) Pazar. Prájszlessz. Jön föl majd a Húg, lesz sok zenés event, meg kultúra, meg emberek. Több sose kellett a kánaánhoz. :)

Ideje is, mert nagyon felhúztam magam a Master-felvételimen. Botrányosan egyszerű volt, a szó minden értelmében. Előre világos volt az esszékérdés, ki is dolgozta otthon már mindenki. Tippelős feladatok, igaz-hamis, meg a kommunikáció egyszerűsített modellje, ami 11. osztály nyelvtanóra anyaga. Szóval a 40 állami helyre lesz 60 hibátlan dolgozat, de ne aggódjunk, mondja Tanszékvezető kacsintva, betekintéskor majd felismer a javítótanár... Úristen, ezek után fel ne vegyenek. Szörnyű. (Egyáltalán az, hogy kommunikáció szakon írásbeli a felvételi. Illett volna legalább szóbelit csináltatni... ennyire nem lehetnek lusták és igénytelenek.)

Továbbá segítség, csak ilyen kis életjelekre tudok szorítkozni. Még holmi utalgatásokra sincsen jelenleg kapacitásom (mármint igazi belsőkivetítősekre - simára mindig...). Széééégyeen. :)

Ezt meg csak úgy.

miért nem én találtam ki?

"Nem vagyok mérnök, nem leszek bölcsész és nem hordok majd sztetoszkópot sem.
Az ország egyik legszebb és legelismertebb egyetemére járok,
és rajtam kívül csak pár ezren értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom:
szimbolikus interakcionizmus.
A bulik megelőzik a vizsgákat, és nem örülök hogy ha utánuk nincs elég after party.
Büszkén gondolok Marx Tőkéjére, Giddensre, Weberre és a többi nagy alapítóra.
Szeretem a kávézókat, a Váci utcát, a Duna-partot és a Gellért hegyet.
Hallgatói összetételben mi vagyunk a császárok és igenis, HOZZÁNK JÁRNAK AZ ORSZÁG LEGJOBB NŐI!!!
Közgáz T-kar, én így szeretlek!"

mammer

A jóérzés billentsen már fenéken minden ferde szemmel néző, rosszallóan ciccegő-cöcögő, demonstratíve köhögő, hülyeségeket beszólogató öreglányt a BKV járatain és a köztereken. Jó, alapból nem zavarnak, de a mai minden ok nélkül direkt bántóan beszólós néne volt az a bizonyos utolsó csepp.

Csókolom, biztos nagyon nehéz élete van magának, de ezért ne minket tessék mán utálni.

36 óra Bp-Eger-Bp

A nagyi budija felbecsülhetetlen. Behallatszik a madárcsicsergés.
Soha jobbat.

pillanatnyi hangulatom

a következők segítségével maradéktalanul visszaadható:



Nemcsak a zene, a szöveg is, szinte szórul szóra, kéremszépen. Khm, kicsit jó.

Szentendre, gyerekek, egy minősíthetetlen hely. Undorító és giccses. Az ember csak csámborog a kanyargós, macskaköves utcácskákon, és azt se tudja hová nézzen, mert mindenhol apró színes épületek tolakszanak a látómezejébe. Minősíthetetlen. Hát még a Duna-part. Úgy tesz, mintha kék lenne, a szélin meg mindenféle hersegő zöld dzsumbujok kelletik magukat. Ha azt hiszik, meghatnak, tévednek. Pedig nagyon be akart vágódni nálam a placc, még a napika is sütikélt, aranyba mártván a zöld lomb közül kikandikáló háztetőket a domboldalba'. És még a marcipánfagyi is tökéletesen simult az ízlelőbimbóim közé, ami már majdnem meglágyította a kőkemény szívemet. De aztán a szél mindent elrontott. Minduntalan a képembe fújkálta szerteszét szálló rakoncátlan hajtincseimet, ami megbocsáthatatlan. Nem is találtam vigaszt egész mostanáig, pedig már azóta hazamenekültem a sokkalta izgalmasabb és gyönyörűbb tizenháromkeri lakásomba.

(Ráadásul rém unalmas arrafele. Semmi inger nem éri az embert, najó talán a ballagás, a kajálások, a filmnézés, a kártyázás meg a beszélgetések kivételként szerepelhetnének. De ez nem jelent semmit, hiszen egy ilyen rendkívüli teremtés, mint én, egyből megjegyez 15 arcot és nevet, továbbá mindenféle kártyajátékok szabályait, mi az nekem. Piha.)

Szóval lesz mit kiheverni az elkövetkezendő napokban...
Hihetetlen.
:) :) :)