Radnóti Miklós: Bájoló (1942)

      Rebbenő szemmel
      ülök a fényben,
      rózsafa ugrik
      át a sövényen,
      ugrik a fény is,
      gyűlik a felleg,
      surran a villám
      s már feleselget
      fenn a magasban
      dörgedelem vad
      dörgedelemmel,
      kékje lehervad
      lenn a tavaknak
      s tükre megárad,
      jöjj be a házba,
      vesd le ruhádat,
      már esik is kint,
      vesd le az inged,
      mossa az eső
      össze szivünket.

Elandalít.

out of control

Megvan az a kifejezés, amely tökéletesen leírja az elmúlt heteimet. A címben olvasható.
Mind a jó, mind pedig a rossz értelemben.
Jó: Yes Man-effektus, tehát spontaneitás, sok új inspiráló élmény.
Rossz: hólabda-effektus, tehát a sok igen elkezdi gerjeszteni magát. Oszt megnézheted magad. ("Dehát én nem ezt akartam." - "Attól még ez lett belőle").

Hiába no, mindennek két oldala van.

hektik

Melózik az ember, várja a fesztivált, mint a messiást. Amely el is jön, úgyhogy csinálja a fesztivált három napig, öt évet öregszik, fázik, keveset alszik, de mindezt nagyon élvezi. Majd hazaesvén a fesztiválról ugyanaznap nekiáll járni a várost rég nem látott barátokkal, majd éjjel megérkezik a húga is csövezni. Másnap reggel kilenctől munka. Aztán délután munka. Estig teázóban pangás, mert meg kell várni hugi felvételijének a végét. Utána meg el kell menni étterembe és be kell kajálni rendesen. Éjjelre elemi fáradtság. 12 óra alvás, nyomát sem érzem. Délután munka.
Itt tartunk most.
Még három napig ez várható.
Távolabbi kilátások: pénteken buli, szombaton reggel irány Sopron, egy nap Volt, két nap otthon, majd irány Svédország. Így szép az élet, pihenni majd a sírban - kár, hogy olyan szívesen aludnék amúgy.

fishing on orfű 2011

Az abszolút kedvenc idén:


Hát volt olyan a buli, mint amilyet Roy Paciék nyomtak ama bizonyos voltos koncerten :)

it's official

1. Svédül tanulok.

Júúúúúúúúú!!!

Tudniillik ma volt az első igazi órám. Ideje volt, miután fél év alatt átvettem a tankönyvet, amit dusmitól kaptam karácsonyra... És szép és jó az autodidaktizmus, de azért mégis más úgy, ha beszélni kell. Eddig az volt, hogy tanulgattam, ami a könyvben van, dolgoztam a hanganyaggal, hallgattam a Kossuth rádió svéd megfelelőjét a neten, de egy árva mondatot nem mondtam ki magamtól. Na, ma hirtelen rá lettem kényszerítve az órán, nem mondom, hogy nem izzadtam vért, de állítólag ahhoz képest egész jól megy. Ennek örülünk. (Már csak azért is nehezemre esett amúgy koncentrálni, mert konstans módon azon voltam leakadva, hogy "Úristen! Svéd szavak hagyják el a pici számat!... Juj, még egy!...")

2. Van munkám.

Júúúúúúúúú!!!

Teljesen értetlenül, ámde boldogan állok a történtek előtt. Az történt, hogy államvizsga előtt négy nappal kaptam egy állásajánlatot. Államvizsga után egy nappal pedig (lényegében) még egyet. Elmentem, interjúztam, mérlegeltem, döntöttem.

Augusztusban kezdek, ugyanaz a fordítóiroda, ahol szakgyakos is voltam. Az élet szép.

Köszönöm.

békebíró

Ha majd elegem lesz a fordítószakmából, és arra sem lesz ingerem, hogy mindenféle idegeneket kalauzoljak keresztül mindenféle látványosságokon, akkor istenbizony elmegyek mediátornak.

A saját családomban egész biztató eredményeket érek el.

one of the best songs ever written

Minél többet hallgatom, annál inkább meggyőződésem, hogy ez a földkerekség egyik legzseniálisabb dala. A Queen amúgy is annyit tett hozzá a popzenéhez, mint rajtuk kívül talán csak a Beatles. Zsenik.

Each morning I get up I die a little

Can barely stand on my feet

Take a look in the mirror and cry:

Lord what you're doing to me?

I spent all my days in believing you

And I just can't get no relief, Lord! ...

Na, ezt így kajabálni szoktam mostanában otthon, állati beleéléssel és próbálom nem elröhögni. Imádom a szöveg és a zene közti gyönyörű ellentmondást. Pofátlan. Mondom, zseniális.

freedom

Jelentem, diplomás szakfordító lettem. Az már csak hab a tortán, hogy a záróvizsgát másnaposan sikerült abszolválnom - bár, ha jobban belegondolok, méltóbb lezárása nem is lehetett volna ez az egyetemi éveimnek. Soha többet egyetem! Jeeee!!!

overflow

Van az a lelkiállapot, hogy bármilyen zenét hallgatsz, az az érzésed, hogy az összes szám rólad szól. Van az az egy-két sor, ami éppen tökéletesen ráillik a te helyzetedre. Ha nem a maira, akkor a tegnapira. Vagy az utolsó egy hónap valamelyik történésére. Vagy az alaphangulatodra. Úgyhogy csak példás visszafogottságomnak köszönhető, hogy nem posztolok naponta valami 6 videót, hogy tessék, ez vagyok én jelenleg.

Jelenleg egy kicsit minden vagyok. Az egész világ, az időjárás, a környező tárgyak, emberek, mintha minden és mindenki pajkosan visszakacsintana rám, bárhova megyek és bármit csinálok. Valami érzéscafatot, illatfoszlányt, emléket, állapotot mindig hordoz az, amire épp ránézek. Belelátom én magamat a környezetembe, és a környezetem nyomait vélem felfedezni magamon. Nagyon geborgen (védelmezve, biztonságban) érzem én magam most a világban. Mintha egy lennék az engem ölelve körülvevő balzsamos levegővel, mintha az egész világ engem kísérne (előzékenyen) abban a zenés-táncos performanszban, ami éppen az életem. Óvodás vagyok a légvárban. Akármilyen szilaj, nyaktörő bukfenceket csinálok, biztos vagyok abban, hogy úgyis felfog az engem körülvevő puhaság. Szabad a vásár! Áldott, kegyelmi állapot ez. Van ez a klisé, amikor bármelyik film főhőse háttal áll a szakadéknak, becsukja a szemét, kitárja a karját, és hátradől, és zuhan le, le, le, le. Na, valami hasonló, csak én tudom, hogy nagyon lent, alattam, ott van a saját külön bejáratú trambulinom :)
Vagyis: irdatlanul hedonisztikusan carpe diem-es érzéseim vannak. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.

so long, and thanks for all the smoke

És akkor elhatároztam, hogy a fogaim drasztikus sárgulása miatt (újra) leállok a cigivel. Tegnap délelőtt szívtam el az utolsót, és legnagyobb megdöbbenésemre nagyon vissza kell fognom magam, nehogy megvegyem az új dobozt. Elvagyok én cigi nélkül napokig amúgy, de most konkrétan a tudat fáj, hogy nincs több. Nincs több. Kimondhatatlanul frusztráló. És mikor rájöttem, hogy én most azon vagyok leakadva, hogy vége a fílinges nyár esti erkélyen álldogálásoknak, rituális füsteregetésnek, álmodozó filozofálgatásoknak, hirtelen ráébredtem, hogy bizony rászoktam. Rákattantam, ahogy kell, pedig korábban is cigiztem én elég sokat, de mégsem volt belőle sose probléma, mikor letettem. Hát most hiányzik. Ijesztő. Ahogy az is, hogy fél éve dohányzom. (Meg is látszik a fogaimon...)
Hát, viszlát, cigaretta. Ez most nem lesz egyszerű, de a függés nem vicces. Még jó, hogy csak pszichikai és nem fizikai. Ironikus módon naná, hogy nem az egészségem motivál ebben. Sokkal inkább a hiúság (fehér fogak) és az önbecsülés (én, függő? nehogymá) a mérvadók most. Jellemző. Az ember hülye.

neki

"Yes there are two paths you can go by
but in the long run
There's still time to change the road you're on"

day 30 - your favourite song at this time last year | tavaly ilyenkor ez volt a kedvenc számod:

Sonata Arctica - San Sebastian

Fogalmam se volt, utána kellett néznem, hogy mi volt tavaly ilyenkor. Hát ez. (Meg az Anathema, de az már ebben a listában megvolt a "kedvenc dal" alatt.) Ez volt az a szám, amely akkora hatást tett rám, hogy rájöttem: én mindenképp el akarok menni a koncertjükre is, és egyébként sincs a földkerekségen jobb együttes a Sonatánál. És onnantól egészen idén márciusig csak Sonata ment a playlistemen. Ez az állapot azóta ugyan már túlhaladottnak mondható, de még mindig nagyon szeretem őket. Akkor is, ha más együttesek hatására azóta már módosult a felfogásom arról, hogy mi a metál és mi nem az (ez nem az), de mindegy, minek hívjuk (háromsorosnál rövidebb meghatározást még nem sikerült rá gyártanom), jó ez és kész.