lám, mégiscsak szerethető. Pedig anno, mikor érkeztem, eléggé utálatos volt. És ronda és ellenséges és nagy és kiismerhetetlen. Aztán idegenvezetésre készülve kénytelen voltam ráébredni arra és felfedezni azt, hol is lakom én tulajdonképpen.
Lássuk be, eltölteni azzal egy délutánt/estét, hogy a várban ill. belvárosban flangálva gyönyörködj az őszi ködös naplementében, az alapvetően kellemes, hasznos és nyugtató. Ez a város pofátlanul az ujja köré csavart. :)
Friss, ma reggeli példa: felserkensz reggel 5-kor (az egész hetes álomkór ellenére úgy, hogy jaj mér nem vagyok már rég fenn), és negyed hétkor már az uszodában a külső medencében rovod a köröket, miközben minden háton úszott hossz egyben egy másfajta színárnyalatú égdarabkával járul hozzá a harmóniához. (Mert az.) Van valami fílingje annak, hogy miközben úszol 2500 métert, fölötted kivilágosodik. Érkezel sötétlilás fekete égbolt alá, kivilágított gőzölgő medencébe és távozol harmatkék ég alatt, aranyba mártott fák között.
Semmi nesz. Mindent körülvesz és elnyel a sugaraktól néhol áttört hűvös, puha pára. Miközben a Margit-hídon gyámoltalanul beindul a napi forgalom, alatta a folyó ködbe burkolódzva terül el. A rakparton néhol egy-egy kutyasétáltató, egyébként ihlető, derűs csönd. Egy-egy lepergő falevél töri csak meg a nyugalmat- dehogy töri, sokkal inkább belesimul a kába őszi ébredésbe.
...és én jól érzem magam, ahogy együtt tollászkodunk, a város és én. Észre sem vettem, mikor váltam a részévé. Bár tény, hogy ez nem végleges, korántsem. De attól még jól van ez így.
Lássuk be, eltölteni azzal egy délutánt/estét, hogy a várban ill. belvárosban flangálva gyönyörködj az őszi ködös naplementében, az alapvetően kellemes, hasznos és nyugtató. Ez a város pofátlanul az ujja köré csavart. :)
Friss, ma reggeli példa: felserkensz reggel 5-kor (az egész hetes álomkór ellenére úgy, hogy jaj mér nem vagyok már rég fenn), és negyed hétkor már az uszodában a külső medencében rovod a köröket, miközben minden háton úszott hossz egyben egy másfajta színárnyalatú égdarabkával járul hozzá a harmóniához. (Mert az.) Van valami fílingje annak, hogy miközben úszol 2500 métert, fölötted kivilágosodik. Érkezel sötétlilás fekete égbolt alá, kivilágított gőzölgő medencébe és távozol harmatkék ég alatt, aranyba mártott fák között.
Semmi nesz. Mindent körülvesz és elnyel a sugaraktól néhol áttört hűvös, puha pára. Miközben a Margit-hídon gyámoltalanul beindul a napi forgalom, alatta a folyó ködbe burkolódzva terül el. A rakparton néhol egy-egy kutyasétáltató, egyébként ihlető, derűs csönd. Egy-egy lepergő falevél töri csak meg a nyugalmat- dehogy töri, sokkal inkább belesimul a kába őszi ébredésbe.
...és én jól érzem magam, ahogy együtt tollászkodunk, a város és én. Észre sem vettem, mikor váltam a részévé. Bár tény, hogy ez nem végleges, korántsem. De attól még jól van ez így.
