Eredetileg vmi olyasmit akartam volna írni 2 napja még, hogy "be vagyok zárva a mindennapi piti kis elintéznivalók börtönében", meg hogy nem volt rendes hétvégém 4 hete, meg hogy nesze nekem "mostantól pihenek".
Ez uigyan igaz, de aztán rájöttem, hogy az oké, hogy fáradt vagyok meg ingerült, viszont kevesebb a stressz. Jóval. Most már csak szimplán nem látszom ki a teendőimből, szépen elintézem őket egyiket a másik után és már csak a szájam sír. :D Óh jövel, várva várt őszi szünet.
Jó lesz ez már novemberre.

(:

Ich steh‘ am Fenster und seh‘, wie der Regen fällt,
Da gibt es kein Zurück, da gibt‘s nichts, was mich hält!
Wenn man keine Hundeseele vor die Türe jagt,
Das ist genau die Art von Wetter, die mir zusagt.
Wenn es Blasen regnet, wenn man in die Pfütze tappt,
Wenn es in den Schuhen quietscht und der Schirm überklappt,
Wenn der Bus mich im Vorbeifahr‘n mit einer Fontäne überzieht,
Dann summ‘ ich stillvergnügt mein Sauwetterlied:

Das ist ein schlichtes und ergreifendes Sauwetterlied
Über den Tiefdruckwirbel Helga, der vorüberzieht.
Ein Lied, das nichts bewirkt und keinen Anspruch stellt,
Das sich nur daran freut, daß der Regen fällt.
Die ganze Botschaft ist: Ich mag‘s, wenn‘s nieselt,
Wenn es tropft und wenn es schüttet, wenn es schifft und pieselt,
Wenn es trommelt oder prasselt, und es ist mir ein Fest,
Wenn es pladdert, wie wenn eine Kuh das Wasser läßt.

Alle maulen, alle meckern übers Wetter, ich nicht,
Wenn das Wetter nicht so wird wie im Wetterbericht.
Ob du meckerst oder jubelst, deprimiert bist oder froh,
Ist völlig wurscht, denn das Wetter kommt sowieso.
Und dann sehe ich es lieber schon als Optimist
Und ich freue mich, daß überhaupt noch Wetter ist.
Und um die Sonne zu mögen, gehört nicht viel,
Aber das Sauwetter zu lieben, ehrlich, das hat Stil!

Das ist ein schlichtes und ergreifendes Sauwetterlied
Über den Tiefdruckwirbel Helga, der vorüberzieht.
Ein Lied, das nichts bewirkt und keinen Anspruch stellt,
Das sich nur daran freut, daß der Regen fällt.
Die ganze Botschaft ist: Ich mag‘s, wenn‘s nieselt,
Wenn es tropft und wenn es schüttet, wenn es schifft und pieselt.
Wenn es trommelt oder prasselt, und es ist mir ein Fest,
Wenn es pladdert, wie wenn eine Kuh das Wasser läßt.

Wenn mein Körper an der Nordseite schon Moos ansetzt,

Fühl‘ ich, wie mich plötzlich etwas nach Mallorca hetzt.

Da lieg‘ ich dann wie tausend links und rechts von mir auch,

Und verseng‘ mir Nase, Hintern, Haxen und den Bauch.
Dann sehn‘ ich dunkle, schwarze Wolken und den Heimflug herbei,
Große, grüne, nasse Wiesen und ich atme frei.
Endlich setzt der Flieger auf, die Erwartung ist groß:
Erst geht die Flugzeugtür auf und der Wolkenbruch los!

Und ich summe mein ergreifendes Sauwetterlied
Über den Tiefdruckwirbel Helga, der vorüberzieht.
Ein Lied, das nichts bewirkt und keinen Anspruch stellt,
Das sich nur daran freut, daß der Regen fällt.
Die ganze Botschaft ist: Ich mag‘s, wenn‘s nieselt,
Wenn es tropft und wenn es schüttet, wenn es schifft und pieselt,
Wenn es trommelt oder prasselt, und es ist mir ein Fest,
Wenn es pladdert, wie wenn eine Kuh das Wasser läßt.

(reinhard mey)

hey kids, don't try this @home

Vesetisztítás:
Reszelj bele petrezselymet tejbe, forrald össze és egy nap alatt fogyaszd el. Ezt így 5 napig. Sok folyadék mellé. Aztán meg állj vissza tejmentességre. Azért muszáj most a tej, mert csak ez tudja kiszedni a petrezselyemből azt, ami kell a vesepucoláshoz.

Szerencse, hogy ízlik.
Én is szkeptikus vagyok, az életben nem lehet ellenőrizni, hogy van-é ennek bármi haszna, de ha már perkálok csontkovács néninek, akkor meg is csinálom, amit mond.

Außerdem: ^^

Azért az élet nem ennyire egyszerű.

Úristen, csak ülök a gép előtt és nem csinálok semmit. Ijesztő. De meg kéne már tényleg állani lassan. Nem jó ez a futkosás senkinek, csak a munkahelyeimnek.
De most huhh, az egyiket elhagyom megint, mert ez így nem állapot, a másik kettő meg így már menni fog minden mással egyetemben. És akkor reménylem, nem lesz több gyomorgörcs, nemalvás, hajtás és sírás. Nem erről kéne szóljál, édes ifjúság.

Másfelől ijesztő, mennyi tartaléka van az embernek. A szart is kihajtod magadból, aztán (jön a fos) még egy ugyanilyen napot végigcsinálsz minőségromlás nélkül. Meg még egyet meg. Még. Egyet. Kávé. Vérerek. Szívizomnyomás. Gégefeszülés. Ja és mindezek mellett boldogság. Mikor azon gondolkodol, hogy honnan is lesz erőd felállni a székből vagy elállítani a kézremegésed, és hirtelen elönt az endorfin. És tudod, hogy ugyan még ez lesz 3 napig, de megcsinálod, mert ez így lesz jól.
És jól is van. És vége van.

Mostantól csak a lényeg.

számítógépes fordítástámogatás óra

"Ha lenyomjuk a backspace-t, azaz az enter fölötti visszafelé mutató nyilat..."

typical fuck-you-situation

- Ej, Juliska, ha tudtam volna, hogy szűz vagy, nem siettem volna annyira.
- Jancsikám, ha nem siettél volna annyira, észrevetted volna a nejlonharisnyámat.

kommunikátor mindenedet

E-mail új főnöktől, óvatosan próbálja beadni, hogy kicsit többet osztott be, mint előzőleg megbeszéltük. De merthogy jöjjek minél gyakrabban, mert én vagyok a legügyesebb beugró.

Naná. Én vagyok az egyetlen beugró :D

nem is kicsit

Miután reggel 7.20-kor riadtan arra keltem, hogy 7.45-kor el kéne indulnom, a következő ocsúdásom a fejvesztett rohanásból a metrón volt. Szállok ki a Deákon, valami furcsa érzés kerít hatalmába. Olyan szokatlanul könnyed vagyok és szabad. A testem is jobban rugózik, egészen pontosan a... hol a melltartóm???
Szó szerint mellbevágó (muhaha) élmény volt. Mondjuk legalább nem a bugyimat felejtettem el, bár ami késik...

közléskényszer

Aaaaaaaahaaaaa, lőjetek mán le gyerekek. Az engemet érő új ingerekre sajtkukacsággal reagálok, ami jelen esetben nyughatatlan youtube- és facebookcsatákra ösztönöz. Ha nem ez, akkor fel-alá nyargalászok a lakásban, pakolászok, teszek-veszek, most meg midőn ezt írom, minden negyedik karakternél kell javítanom az elgépeléseimet. Asszem, mindjárt tornászok valamit, hátha az lenyugtat. Most, hogy rendesen kialudtam magam, és 2 csoporton kívül más dolgom nem volt ma, ráértem foglalkozni azzal, mi is történt/történik velem az elmúlt két hétben. És így, hogy lekerült rólam a fáradtság nyálkás leple, azt kell mondjam, wow.
Koncerteken voltam!!!! De milyeneken, ma egész nap PASO ment a fejemben, vicces dolog úgy mesélni Ferenc Józsefékről, hogy a Babylon Focus megy a fejemben háttérzenének. Vicces, ott a koncerten nem is voltam annyira lelkes, mint most így utólag. (Sokmindennel van ez így egyébként.) Meg ez az egész dolog az új sulival meg az új melóval. Meg most hirtelen (mikor, ha nem mostanában) minden kedves barátom ráér. Nem ám hogy eloszlanának az események, hogy minden napra jusson 2-3-5 történés meg tennivaló, valahogy ez mindig kupacosan csinálja magát. Van, hogy hónapokig nincs semmi különös, senki nem ér rá találkozni, belesüpped az ember az eseménytelen mindennapiság posványába. Olyankor megzuhanok és sajnálom magamat meg az unalmas kis életemet. Aztán meg hetek alatt történik annyi, mint máskor fél év alatt, olyankor meg boldog-elégedetlenül vernyogok, hogy nem bírom a nyomást, ez van most. (Verny.) Elszédít az újdonság minden irányból áradó varázsa. Minden és mindenki leköt. Éppen.
És most, mielőtt szétforgácsolódnék, szépen pihenni fogok. Olyan jólesik most egyedül a lakásban szöszmötölni. Emészteni kell, no, anélkül nem megy, mert felhalmozódik a sokminden, aztán csodálkozik az ember lánya, hogy miért frusztrált illetve agresszív, mikor pedig olyan jó dolga van. A jót is le kell reagálni. Pfffffffffffffffff, ki a gőzzel.

sír a szám, de szemem nevet

Hogy a mennydörgős ménkű bújjék már mindenki nadrágszárába, aki az utolsó pillanatban értesít engem sorsdöntő dolgokról. Nekem kedd délután ne írjanak mailt, hogy másnap délután eszméletlenfontos buszos vizsgám lesz 10 oldalnyi mindenféléből, amit még fel is kéne dolgozni. Ne óra előtt közöljék velem, hogy ja de kellett volna kiselőadást csinálni, aztán imprózhattam 4 percig angolul. És ne előző nap este 9-kor szóljanak, hogy másnap este 8-kor osztálytalálkozó. Mert én olyankor nekiállok ám pánikolni meg széjjelcsúszni meg nemaludni meg megfeleniakarni meg szelektálni, és ha történetesen egy szülinapi koncertet kell lemondanom bokros teendőim miatt, az eléggé övön aluli. (És így se aludtam) Szégyellem magam, hogy az élet körülményeinek rabja lettem, de kezdek nagyon kispolgári és földhözragadt módon nem ráérni fontos dolgokra. Márpedig én ezt nem hagyom. Ráérek ilyesmire, ha teljes állásom lesz.
Eh, eddig azon sírtam, hogy nincs elég dolgom, most meg, hogy megfulladok a rámzúdulóktól. Ergo: míg élek, morgolódni fogok. :P

csipetnyi filozófia

lényegblog megírta, lola beidézte, én copypaste-eltem.

Két magzat beszélgetése

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni… ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg kicsit másképp, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne, és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmilyen mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

letaglózva

A fészkes franc essék bele mán az én immunrendszerembe mosmá. Illetve most hogy így belegondolok, pontosan ez történt. Mentségére legyen szólva, ehhez kellett részemről egy éjszakára nyitvahagyott ablak is, mindenesetre faszán begyulladt a mandulám tegnap. Csak akkor még úgy gondoltam, hogy oda se neki, kihordom lábon, ahogy szoktam. De a mostanában egyre szigorúbb immunrendszerem megregulázott és szépen megemelte a testhőmet tegnap este. Ergo a tegnap éjjel és a mai nap is kemikáliák bevételével, izzadással, teálással, pisiléssel, torokfertőtlenítéssel, fokhagymaevéssel telt, aztán jobb híján barkácsolással, főzéssel és házifeladat-csinálással egészült ki. Plusz mindenki be van szarva, hogy ugye nem új influenza. Innen üzenem, a steril cybertérből: NEM. Az nem jár mandulagyulladással. És már nem vagyok lázas se. Mondjuk a legyengült immunrendszerem simán elkaphatja, lájf iz bjútiful. Az egyetemen meg gyűlnek a hiányzásaim már az első héten, rrremek. Plusz, és ez fáj leginkább: nem fogom tudni személyesen bátorítani hazám fiait a kedvenc népem fiai ellen. Hermetikusan elzárt nappalim tévéjén nézem végig a magyarportugált. Nyüssz.

on the road again

Úristen, én eltés vagyok. Úristen, új helyre fogok suliba (bocsánat: egyetemre) járni, új emberek meg tanárok közé. Úristen, majd mindig be kell járnom. Úristen...

Na, jókor esett le nekem is a tantusz. Fenti gondolatok ma reggel induláskor tudatosultak bennem, de valami elemi erővel. Tisztára ugyanolyan érzés volt, mint 3 éve ilyenkor (leszámítva a pánikot, ami most persze nem volt, de első-nap-az-új-iskolában-érzés az igen). De izgi!!!!!!!!!!!
Egyébként hallatlan megkönnyebbüléssel tölt el az a tény, hogy a jelek szerint a tanszékünk a nehézkes BTK nevű óriásszervezet egy lázadó szellemű partizánalakulatának tűnik. Határozottak, kompetensek és céltudatosak így elsőre. Nagyon szokatlan, remélem, ez nem foszlik első hét után semmivé. Továbbá a csoporttársaim között egy olyan embert nem látok, aki határozottan antipatikusnak és/vagy szívettépően ostobának tűnik, néhányan nagyon rokonszenvesek, hát ez is furcsa érzés azok után, hogy az első Corvinusos napom után fél óráig bőgtem a Duna-parton, mert azt hittem, nem lesz kihez szólnom a sok hülye közül. Persze ez is megdőlt idővel, csak hónapokba tellett, mire a csopimból kiszűrtük egymást a jófej emberekkel.

Ja és van egy másik munkahelyem. Kétéltű, földön járó és vízben úszó buszon leszek idegenvezető heti 1-2 alkalommal itt. Ez a lehető legspontánabb módon adta magát. Egy operás kolléganő, aki először vetődött oda, már augusztusban be akart szervezni, akkor elutasítottam, mert nem fért bele. Most fognak indulni, ez egy tökúj dolog, keresték az angol-németeseket. Aztán kiderült, hogy még mindig kellenék, meg még a 3. elutasítás után is, szóval tök készületlenül, poénból elmentem próbatúrára. Életrajzot se küldtem, mert épp nem volt netem. Felvettek.

Meg a Goethébe is visszatérek valószínűleg időszakosan pár kisebb projekt mellé... szép az élet, taramtaram. Juhéj!!! :D

illusion und realität

Áll a négyeshatos a Nyugatinál, a nyitott ajtónak állok háttal és nézek ki a másik ajtó üvegén. Az ellenkező villamos is épp benn áll. Rábambulok és észreveszek srégen a háttérben egy Citylight-ot. Burger King. Na most átlátok a villamoson vagy tükröződik? Nézem-nézem, mittudomén. Direkt nem fordulok hátra, hogy mi van mögöttem, találgatni akarok. Nincs ötletem, ebből a szögből nem lehet rájönni. Csukódnak a másik vili ajtajai, megindul, és Burger King helyén szépségszalon látszik a plakáton. Aztán megint Burger. Szalon. Burger. Szalon. Na most akkor melyik hol van? Mikor látok át az ablakokon és mikor tükröződik az ablaktalan felületen? Bámulatos, hogy az igazi és a tükröződés gyakorlatilag teljesen fedte egymást, nem volt elcsúszva, mindkettő teljesen élethű volt. Vagy a vili mozgása miatt tűnt annak. Vili el, és kiderül az igazság: a Burger mögöttem volt, a szépségszalon meg ott, ahová a Burgeres plakát vetült. Felőlem akár fordítva is lehetett volna.

Skizofrén ember érzékelhet hasonlóan. Ijesztő volt most nekem is megtapasztalni, mert tényleg nagyon képlékeny a határ valóság és képzet között. Simán becsapható az agy, aztán szegény ember honnan is tudja, hogy akit és amit ő lát, hall, érzékel, azt a többiek is látják-e? Baromira nem tudtam eldönteni, mit látok "jól" és mit "rosszul". Most képzelje bele magát az ember szegény skizó helyzetébe. Felbukkannak emberek, dolgok, hangok a közös emberi világunkban meg a saját érzékelésében - most aztán szerencsétlen hogy különítse el a kettőt, ha számára ugyanolyan valóságosak?... És ha ennek legalább tudatában van, az még a jobbik eset. De ha sikerül meggyőzni/kezelni, még akkor is hogy fogadja el az ember, hogy az általa érzékelt világ jelentős hányada csak az ő számára van jelen? Nagy szívás ez a tévképzet dolog, akárhogy is nézzük. John Nash még aránylag jól kijött belőle...

az alternatív költségek fellegvára

Én mindig is tudtam, hogy a felnőtté válás rögös útja papírstócokkal van szegélyezve (és bizonyítványok műbőrkötéseivel van kikövezve). De megtapasztalni újra és újra ámulatbaejtő.

Mai nap ugyanis beírattam magam az ELTE Bölcsészettudományi Karára tolmácstanoncnak. Ígéretesnek mondható körülményességgel. A telefonom lépésszámlálója szerint a hallgatói jogviszonyom felállítása érdekében tettem vagy 12530 lépést, ami szerinte 9,7 km-nek felel meg. Meg ráment összesen 3 és fél órám és 30-akárhány perc telefonálgatás, minek eredményeképpen 3 intézményt jártam meg, hogy meglegyen Az A Darab Papír, Ami A Beíratkozáshoz Mindenképp Szükséges.
Ez a darab papír egyébként a diplomaigazolásom, amit eredetiben postáztam el az Oktatási Hivatalnak július 9-én, hogy érvényes legyen a felvételim. (Eredeti, mert sajna a dolog olyan későre csúszott, hogy félő volt: bezár a posta, ha még keresünk neki fénymásolószalont. De nem baj, kinek kell az már. Az egyetem úgyis a Hivataltól kéri be a dokumentumokat.) Mindezek tudatában teljes lelki nyugalommal mentem el az eltére, amíg nem közölték velem az ajtóban, hogy ha nem adok nekik papírt, nem engednek be. Mindegy, hogy nyilvánvaló hogy van diplomám, mert éppen utánanézhetnének, de nekik KELL A PAPÍR. És ha nem íratkozom be ma, akkor már sohasem.
Hát jó, hívjuk föl dusmit, és léptessük elő az elkövetkező félórára diszpécsernek. Mikor van nyitva a mi, kit hívjak fel hova, mi merről hány méter. Elmegyek a volt egyetem téójára, ami zárva van. Felhívom az Oktatási Hivatalt, hogy adják ki, és legyen fából vaskarika. Jó, aszongya a bácsika a vonal túlsó végén, lesz. Ad egy számot, amit sose szoktak felvenni, meg egy másikat, amit viszont igen, hoppá, 2 perc múlva se találja, hát akkor sok szerencsét. És amúgy miért is az eredetit küldtem be? Jadehát bocs, nem az ő dolga, viszhall.
Felhívom a számot, amit sose vesznek fel, és felveszik első csörr-re. Persze, kiadják, csak menjek be érte ma este 6-ig. Hogy hová? Öt utcával odébbra. Na, itt eldöntöttem, hogy ez élvezetes, és csettintettem egyet. Odamegyek, számot húzok, fotelbe várok, 3 perc múlva diszkrét gong, mehetek. Miért jöttem, mi a nevem, mi anyukám neve, egy telefon, egy átvételi elismervény, 2 perc múlva megkapom, hálálkodva távozom.
A kétségbeeséstől kezdve a papír kézhezvételéig háromnegyed órát töltöttem a hivatalosság útvesztőjében. Hajlok arra, hogy rekordként tartsam számon ezt az eredményt. Hab a tortán, hogy mivel még ugyanennyi időm maradt a következő beíratkozós turnusig, még egy előre be nem tervezett gyorsrandi is belefért, szóval összességében idegeim acélosodtak, izmaim (főleg a vádliméi) feszesedtek, a szervezetem leadott vagy 600 kalóriát, és még lelki megápolást is kaptam, tiszta haszon!


Epilógus
A beíratkozásnál kaptunk egy nagy borítékot, amiben az indexünk, néhány nyilatkozat és pár kérdőív mellett egy kisebb boríték volt, a személyes aktáinkat tartalmazta. A személyes aktáim között megleltem minden eddigi bekért dokumentumomat, köztük az Oktatási Hivatalnak megküldött diplomaigazolásom hiteles másolatát, amelyet a hivatal küldött meg az egyetemnek egy nappal, miután kézhez kapta. Legalább most már két példányuk van.

today's moments of joy

Népek,

menjetek moziba és NÉZZÉTEK MEG A BECSTELEN BRIGANTYKAT most azonnal. Mocskosjó!!!!!!! Olyant alakít benne egy Christoph Waltz nevű pasi, hogy a fal adja a másikat, többet beszélnek benne franciául és németül, mint angolul, Brad Pitt karaktere szórakoztató, a sztori történelmileg teljesen hűtlen, de olyan csavaros, hogy két és fél óra helyett másfél órásnak tűnik a film. Kivétel nélkül minden dialógus oda van téve, gyakorlatilag az egész film idézhető. Továbbá az egész stuff nagyon jól van fényképezve. Okos, őrült, minőségi, zseniális, teljesen szerelmes vagyok. QT megcsinálta.

A Debi is megcsinálta mai nap, midőn megérdemelt hősi győzelmet aratott a Levszki fölött. Úristen, BL-főtáblán a Loki, nem térek magamhoz. Tökügyesek voltunk. Szép-volt-fiúk.

Aztán további történelmi pillanat történt délután, ezúttal énvelem, midőn az úgy-ahogy elvezetgetett angolcsoportból brit (!) emberek megsimogatták a buksimat verbálisan. Kellett,már, mint egy falat kenyér. Jaaahaj, hepinesz és dzsoj.

l_u_s_t_a_s_á_g

Meggyüttem az Fertőrákos világvárosi metropoliszból, és azt kell mondjam, kisimultam. Annak dacára, hogy ráncaim száma ezelőtt is csekély volt :) Maradtam volna még vagy egy hetet... Kifejezetten rossz volt visszajönni most így a lassú szülőházi dőzsölésből a rohangászós munkahelyre. Mert ráébredtem, hogy vége a nyárnak. Holnap beíratkozom a többi bölcsész közé, aztán meg egyébként is szépen besűrűsödik a szeptember, mint általában. És így, hogy szinte egész nyáron is itt voltam, nem vagyok annyira lelkes és ikszájtid a köv szorgalmi időszaktól, mint talán lehetnék. Meg új egyetem, még ez is. :)
Eh, milyen már, mindenféle nyarak csak úgy elfolydogálnak, szinte észrevétlenül torkollunk az őszbe már, és az ember egyrészt várja az újat, másrészt még abszolút nem hangolódott rá.

Na. Naaa. Sajtkukac van a fenekemben :) Meg pattoghatnékom van! Meg kapnék egyszerre 100 dologhoz, mivanmár. Nyulf.

hello tourist

Izzadt, sárga póló, rövidnaci, térdig felhúzott okkersárga-mohazöld-lila kockás zokni, vászoncipő. Vörösen fénylő arc, ritkás göndör vörös haj, báva tekintet, félig nyitott rácsodálkozó száj. A fotósoknak való karszalag keresztbe ragasztva a pólóján, a vége betűrve a gallérjába. Majdnem elsodort két kolleginát, mert nem vette észre, hogy pont közöttük megy át. Érdeklődve szemléltük a jelenséget, kollegina diszkréten megjegyzi:
- Német a csávó, most mutattam meg neki a vécét. Kicsit bolond. Ja és büdi a szája.

Ezek után nem engedtem közel magamhoz és így ragyogóan megvoltunk. Kiderült, hogy okos, mert nagyon helyesen proszcéniumpáholynak hívta az első emeleti bal szélsőt, és csupa hozzáértő kérdése volt egyébként is. Az egész vezetés alatt olyan volt, mint egy érdeklődő csirke. Vagy strucc. Egykedvű érdeklődéssel nyújtotta előre a vézna nyakán ülő fejét és meredt rám a kerek seszínű szemeivel. (Amikor olyan figyelmesen várják a tyúkhúrt.)
Elvarázsolt csudabogár lelkem.