Megnyílt.
Megnyitottuk.

Annyira jó.
Az enyém (is). Mind a tizenkettő. Én csináltam. Mi csináltuk.
Én most úgy szeretek mindenkit.
Köszönöm.

Ti meg nézzétek meg, ha arra jártok. Még júni közepéig kinn lesznek. Sötétedés után, miután kigyúlnak a fények, úgy a legszebb.
:)

Budapest, ráday utca

Hetek óta szervezem.

Amit kellett:
kommunikálni házmesterekkel, közös képviselőkkel, lakókkal, szórólapot írni, plakátot csinál(tat)ni, telefonálgatni, a tettek mezejére lépni, Pázmányos kollégákkal szervezkedni, fotóz(tat)ni, lámpát kérni, lámpát gyűjteni, német művészt kísérgetni, fordítani, tolmácsolni, raktárat őrizni, bájologni, szakikkal konzultálni, össze- és felszerelést felügyelni, kibírhatatlan fotós csókát kibírni, megbetegedni, Jamie-koncertről lemaradni, meggyógyulni, meg ezt az egész nagy mindenséget koordinálni.

Amit lehetett:
vadul emailezni, sokat beszélgetni, megismerni, tapasztalni, kacsintgatni, jókat enni, lespanolni, éhezni, aludni, gyönyörködni, virrasztani, idegeskedni, pörögni, együttműködni, élvezni, kiakadni, kézbentartani, panaszkodni, nyávogni, mosolyogni, és ezt mind felváltva és huzamosan.

Ennek megfelelően tegnap 11-kor megcsináltuk: odamentek a szakik, odament a PázmányosÁgi, odamentem én, odament a MűvészÚr meg odament a KibírhatatlanFotós. És nyomtuk. A szakik csinálták, mi néztük, bólogattunk és okos dolgokat jegyeztünk meg mindezzel és egyebekkel kapcsolatban, spanolgattunk a szakikkal, közösen utálgattuk K.Fotóst a háta megett, virrasztottunk, figyeltük, tolmácsoltam, lezsíroztuk, elrévedtünk, csodáltuk, vigyorogtunk, fáztunk, vihorásztunk (mi, lányok egymással és K.Fotós külön, magának vagy nekünk), nyomonkövettük, beleszóltunk, beszélgettünk, vigyáztunk, óvtuk, dudorásztunk, telefonáltunk, feszülten figyeltük hajnal fél négyig. Aztán kész lett. Ott lógnak most is mind egy szálig. Mind a tizenkét lámpa, közvilágításra kapcsolva, védőhengerben.

Világító installáció megnyitásra vár ma este hétkor, ott.
És akkor beérik.
És akkor megfiatalodom. :)

Budapest, mammut

ápr. 18.

Koncert után különösen nagy örömömre szolgált, hogy 5 km-t gyalogolhattam otthonról Keletihez és utána még 3 órán át vezethettem a zajos, osztrák, buta, de amúgy kedves csoportomat. Aztán hálistennek kiderült, hogy a hatosok 20percenként járnak, és van 73-as busz is, szóval csak 5 percet késtem a Mozifanatikusok éjszakája nyitófilmjéről. Az egy olyan dolog, hogy leperkálsz 2 kilót, kapol egy karkötőt, és estétől hajnalig annyi filmre mész el, ahányra akarsz, akár egyes mozik között is válthatsz. Rapzene a mozi előterében, és minden tele van babzsákokkal, ahol 2 film között tudsz lazítani. Iszonyat fíling. Mi (Janó+ haverjai+ én) öt filmet néztünk meg végül.
Hatóra ötkor, előzetesek alatt beestem, és először ültem le a nap folyamán 5 percnél hosszabb időre. Vantage point- Nyolc tanú. Lendületes, dinamikus, mesterien megírt, sok flashback, ám nagyon hollywoodi befejezés. Amúgy jó.
Film után könnyes búcsú a többiektől, ők Éjszaka urai, én Elah völgyében. Tömören: az iraki háború hatása a katonák lelkivilágára egy apa felfedezésében. Minimális zene, dokumentumfilm hatás, fojtott légkör, jó dialógusok, Tommy Lee Jones, Charlize Theron, hajazás a Hair képvilágára. Nem rossz, csak kezd unalmas lenni a sok meaculpa Irakot illetően...
Majd rohanás át mammut2-be, A bakancslista. Erről se késünk el, és nagyon jó hogy nem, mert ez a film egy élmény. Már akkor gyanakodtam, mikor az első percben kétszer röhögtem el magam. Abszolút favorit, Jack Nicholson és Morgan Freeman magukat adják, látszik, hogy nekik írták eleve a szerepeket, egy vállbaveregető kritika szerint hozzák a szokásos grimaszaikat oszt annyi. Nem igaz, ennél azért sokkal több. Nem hittem el, hogy Hollywoodban lehet még úgymond szívhez szóló, két-öreg-egy-fergeteges-kalandban témájú filmet úgy megcsinálni, hogy percenként röhögsz egyet és még normális mondanivalója is van. A sztori másodlagos, a kiinduló helyzeten és a jellemkomikumon van a hangsúly végig, és nekem, aki Nicholsont eddig szar vígjátékokban ill maffiózófilmekben láttam, jó volt végre olyan szerepben látni, ahol csak megmutatkozik a karakter ember valója. Jutalomjáték.
Ezután Street kings- Az utca királyai. Annyi tudtam róla, hogy kemény utcai balhés, korrupt rendőrös- bandával leszámolós- Keanu Reesves-es- Hugh Laurie-s film. És pontosan ennyi is. Azon kívül, hogy szerepel benne még Forest Whitaker is, meg hogy Hugh Laurie nem borostás és két lábon jár, nem ér meglepetés. Nem egy odabaszás, a tanulság az mint a téglánál: nem tudni, de mindegy is, ki a rendőr és ki a bűnöző. Jó, benne van a Reeves jellemfejlődése a sok mészárlás közepette mint sztori, meg végig göngyölítik a bűneset szálait stb, de ettől még nem egy nagy etvasz.
Ennek megfelelően némileg támolyogva, fáradtságtól részegen jöttünk ki a filmről, és bennem megérett az elhatározás: mégiscsak itt maradok megnézni a Bolondok aranyát. Az utolsó pillanatig hezitáltam, mert a film előzetes alapján nagyon szarnak, egyszerűen bugyutának tűnt, de végül: ha már itt vagyok...
Volt még addig vagy egy óránk, és itt köszönjük meg a szervezőknek a babzsák-ötletet. Mert hogy azokon milyen jól el lehet fetrengeni pestiestet olvasva ill live-blogolva, és hogy eltelik egy óra, az vmi tökjóság. Egyvalami volt zavaró: a sok óvodás (=10-13éves), akiknek azért hajnali háromkor talán anyucinál a helyük, nem a plázákban. Tisztára, mint zp-ben. Nem is értem.
A Bolondok aranya pontosan olyan, mint az előzetese. Buta vígjáték, amin csak fáradtan lehet mosolyogni. Jó, néha hangosan is lehetett rajta vihogni, de nem egy nagy eresztés. Donald Sutherland meg mi a szarnak szerepel egy ilyenben?... Mindegy, lezárásnak-levezetésnek tökéletes.

Már világosodott, mikor kijöttünk a moziból. Első villanyossal, első trolival haza, alszik, teljesen jó. Tök buli, hangulat, fíling, ragozzam? Máskor is legyen ilyen!!!
:)

Budapest, zöldpardon

ápr.17

"...de mit is mondtál, hogy hol játszol, Kiscsillag?
Aha, ja, azt vágom, voltunk rajta nyáron, West Balkán, vagy Zöld Pardon"

A koncertnek nyolckor kellett (volna) kezdődnie. Átdolgozott-átidegenvezetett nap után, fél nyolcra találtam oda Petőfi híd budai hídfőre, ahol már az autósok meg a Moszkva tér felé közlekedő villanyosok alig győzték kerülgetni az úton átevickélő-átdülöngélő-átfutkorászó emberpalántákat. A divatpánk, divatemó, divatalter, divatkonform fiatalsággal egészen a híd első támpilléréig érő sort alkottunk- tehát halleluja, namileszitt, bazmeg, mire-bejutunk-úgyis- elkezdődött-és-be-se-férnénk hangulat. Na mindegy, jönnek a haverok, max itt az utcán bulizunk Loviékra...
Haverok befutnak, szörnyülködnek, namicsináljunk, hiszti, mire befut eddig-nem ismertem-Zsófi, és közli, hogy mit állunk itt, mikor be tudunk menni VIP-bejáraton. Mivan??? A főnöke majd bevisz. Nem baszol át...
Nem baszott át. Egy darab VIP-kártyája volt a főnök csajnak, azzal bevitt 3 embert, egyikük megkapta a kártyát, kijött vele, bevitt még 3 embert, és így tovább. Nekem ez nem volt jó, mert barátnőm késett és nem ért oda beengedésre. Dilemma: Maradjak kinn és álljunk tovább ketten a sorban, vagy menjek be és bassza meg barátnő? Utóbbi lehetetlen volt, előbbi majdnem. Végül bementem, mert a lehetőséget nem hagyjuk ki, és mert barátnő úgyis csak 5 perc múlva ér ide, addig csak találok megoldást. Találtam: a bizonyos főnök, miután kutyaszemekkel rábámulva előadtam a problémámat, zokszó nélkül adta a kártyáját: hozzam be, ha tudom. csak nehogy észrevegyék, hogy nem vagyok inszájder.
Az kéne még :) Marica mindig is tagja volt az ilyesmi klubok veri importent vendégköreinek, egyből látszik büszke fejtartásán, mindent ismerő tekintetén és határozott léptein, ahogy odalép a bejárati ajtóhoz, teketória nélkül kilép rajta, majd 5 perccel később jön is, megilletődött újonc barátnőt a szárnyai alatt, hogy tessék, őt hoztam magammal. Persze, gyertek csak, azt ugye tudod, hogy mostantól ehhez a kártyához már nem jár az ingyenes seggkinyalás szolgáltatás, csak bizonyos feltételek mellett. Persze, hogyne, értesültem róla. Hát akkor jó mulatást.
Szóval így volt. Majdnem. Bevették, beengedtek, utána majdnem leborultam a főnökcsaj színe előtt, hogy mekkora jó arc. Hálálkodva tűntünk el a koncert irányába (de jó, hogy fél 9-kor kezdték, köszi!), már a 3. számot nyomták Lecsóék, nosza Laurával belevetettük magunkat az embertömeg sűrűjébe, könyököltünk- könyököltünk, míg a 3. sorba nem értünk. És sikít. És másiknak nekiugrik. És másik meglök. És visszalök. Táskával elég nehéz amúgy pogózni, de megvan az az előnye, hogy ha a bebogyózott félzombi, aki mozgáson kívül mást már nem érzékel, de azért itt és most kívánja megmutatni, hogy mestere maga Jackie Chan vala, éppen melléd kerül, akkor kitűnő pajzsként szolgálhat.
A népakarat hol előre vetett a 3. sorba, hol hátradobott a 10. sor környékére, mindenki megveszetten ordított, mert annyira boldogok voltunk, Lovi pedig önmagához hűen ismét vagy háromszor elbaszta a szöveget. Nem baj, kijavítottuk. Én közben észrevétlenül eltulajdonítottam az előttem ugráló csaj farmerfelsőjét, mert azt hittem, hogy az enyém, aztán rájöttem, hogy kettő mégse lehet az enyém, szóval inkább visszaszolgáltattam. Jobb a békesség. :)
A végére keletkezett némi nyaki merevség, vádligörcs, remegés és légszomj, ez van, ha az ember egyszer eszik egy nap és nem ül le csak háromszor, akkor is max pár percre. Viszont úgy mentünk koncertről ki, hogy aztakurva.
Nézzetek képeket galérián. És Rátgéber "tó-átugró" Laci egy állat. (Viszont Sopron-Pécs meccseken utáljuk.:P)

Negyed 11-kor már négyeshatoson száguldottunk hazafele, tizenöt évet öregedve fizikailag, de rohadt boldogan. Maradtam volna még, de éjféltől sztrájkolt a bkv, és másnap amúgyis idegenvezetésem volt.

Krakkó

márc. 21.

Előző este addig tervezgettük, hogy felfedezzük Krakkót bájnájt, hogy végül elkezdtük fotózni magunkat vadiúj POLSKA-s pólóinkban az álomba visongásig...:) Másnap reggel ckeck out, buszra fel, irány a wieliczkai sóbánya.
Hát az egy olyan hely, mint egy kőfejtő meg egy cseppkőbarlang keveréke. Falépcsőn mész le 64 méterrel a föld alá, aztán ott elvagy másfél órát egy egyenruhás, védősisakos idegenvezetővel és rácsodálkozol a sószobrokra meg a járatokra meg a barlangtavakra meg a bányakápolnára. Egymillió turista évente ezt választja. Próbálja ki Ön is!
Utána buszon kötelező Jóbarátok-részek, egyéb filmek, zenehallgatás-beszélgetés-alvás, majd érkezés Zakopanéba. Hegyek között van egy völgy, a völgyben van egy kis falu, a faluban soksok turistabusz, meg egy mesés kis piac, a piacon pedig sok sajt, bőrbekecs és papucs, valamint rengeteg kínai ketyere. Szabadidő e csoda felfedezésére akadt összesen 1,5 óra. (mennyi????) És mivel du. 3 volt és nem ettünk sokat, muszáj volt előtte beülni egy Restauracijába originál lengyel kajára. Megint nem tudtak angolul, mi meg megint meg tudtuk velük értetni, hogy olyan kaja kell, amiben nincs hús. A kiszolgáló csávó erre beszaladt a konyhába és kihozta a hozzávalókat, hogy válasszunk, mi kell a levesbe? Választottunk egy rószaszín löttyöt és krumplival kértük. Utána kihozott tésztát sokféle dologgal. Mi rámutattunk a cukros túróra. Tíz perccel később hozták a krumplis céklalevest édes-túrós dödöllével. Kommunikáció-szakmai ártalom?
Végül elfúvattuk magunkat az aktuális hóviharral a piacig, azt átszeltük hozzába, elbaszván utolsó fityingjeinket (bocs: groszy-jainkat) is.

Majdan buszra fel, úton indul el, útközben pisilni a hóba megáll, s számos órányi punnyadás után Bp, Nyugatinál kiköt.

Krakkó

márc. 20.

Smok,
így hívják a sárkányt lengyelül. Egy kedves plüssárkányt áruló nénitől tudtuk meg Krakkó főterén. A sárkány Krakkó egyik mitikus szörnye =jelképe, és mivel ezen a napon végig a belvárost fedeztük fel, találkoztunk vele párszor.
Reggel 9kor indulás, a fedélzeten Agnieszkával, magyar származású helyi idegenvezetőnkkel. Tünemény egy csaj, édes szláv akcentussal beszéli a magyart, és minden tekintetben kenterbe veri saját csoportkísérőnket. (Aki hálistennek visszahúzódott közénk birkulni, amígy Agnieszka vezetett.) Wawel (a krakkói vár), Visztula, óvárosi utcák, gyönyörű épületek, minden sarkon egy templom, mise kihangosítva árad az utcára, fő tér, nagytemplom, park, bevásárlóutca. dusmi egész nap megszállottan fotózott, gyönyörű idő volt (főleg mikor a verőfényes napsütésben eleredt a heves hózápor), csodás fények... szép, na.
Mindemellett roppant debil nap, barátnővel megállíthatatlanul röpködtek a szóviccek, nem tudom honnan voltunk ennyire pihentek. (Utolsó mondatok: dusmi: "Brutus mivan, mit böködsz?", maricc: "Süsü, te ittál! Lehelj rám!") Szóval visongás, könnyesre röhögés, szép város nyújtotta vizuális élmény befogadása.
Végül egy kiadós lengyelkülönlegesség-ebéd után, délutánnyi szabad program- kihasználtuk. Vásárlás a Fő téren, kis lengyel nyelvtanfolyam plüssárkány-vásárlás közben, piacolás, hirtelen hóvihar elől szuvenírboltba menekülés, ott POLSKA-s póló hirtelen felindulásból történő megvásárlása, majd krakkói nagytemplom. Hát, fájdalom, de lokálpatriotizmus ide vagy oda: már értjük, mért került 10 évvel a budai Mátyás-temlom előtt a világörökségi listára... Óriási, gyönyörű, gótikus, belül színesen kifestett, ez a ritka felnézek a plafonra és ott integet Isten a csillárról érzés. És nem-vallásosoknak is élmény építészeti és művészi-művészettörténeti szempontból mindenképp; csak a hívőknek jár hozzá bónuszélmény is, hahh. :)
Mire kimeghatódtuk magunkat, odakinn kisütött a nap, újra kimerészkedtünk és bevetettük magunkat a ruhaboltokba... nem kellett volna. Az eredmény: sikítófrász.
Ezután kis angol-portugál nyelvalkalmazás standos gyerekkel, akivel dumáltunk és dusmi könnyelműen közölte vele, hogy maricc tud portugálul. Több se kellett a gyereknek. Falas portugues? Quando aprendeste?... Hátőőő falo só um pouco... de azér válaszolgattam derekasan valamennyire így a szívszélhűdés határán.
Majd séta, buszkeres, busztalál, hazabusz. Élményvót. Télleg.

Krakkó

márc. 19.

Reggel háromnegyedhat, Déli pályaudvar. Csipás szemek, télikabát, ásítozás, leendő útitársak méregetése lopva, kritikusan. Busz berobog, csomag bepakol, vár. Vár. Vár. Idegenvezető befut, rövid kapkodás, majd felszállás, regisztráció. Utasok üdvözlése mesterkélt, bizonytalan, őző, meg-megrekedő jópofizós szöveggel, utasok részéről bágyadt mosoly. Majd alvás, benzinkúton pisilés, filmnézés, zenehallgatás, részünkről hülyülés-beszélgetés, lábzsibbadás.
Nyolc óra múlva ablakon kitekintés, első úticél keresgélése folyamatban. Eddig csak a dvd-lejátszó működtetésekor aktivizálódó csoportkísérőnk még inkább belopja magát szívünkbe újabb kedves húzásával: 5 perccel a lengyel kisváros elhagyása után közli, hogy amúgy ez II. János Pál szülővárosa. Volt. Rövid, hajmeresztően zagyva infószöveggel gazdagodva volt pápánk életéről-munkásságáról folytatjuk keresésünket.
Végül megleljük a lágert. Időközben elered a hó, fúj a szél, szóval zord témához megfelelő aláfestés. Hát, mit mondjak. Durva. 3-4 órás szisztematikus kínos-végnapok-láttatás után a csoport némileg csöndesebb, van valami iszonyúan fojtott légköre Auschwitz-Birkenaunak még ennyi idő után is... A krematórium határozottan klausztrofobikus tüneteket okoz, nehezen bírjuk néhányan, hogy olyan helyiségben vagyunk, ahol milliókat likvidáltak-hamvasztottak, hogy aztán műtrágyaként forgassák őket a környező földek talajába. A Terror Háza ehhez képest mézeskalácsházikó.
Kellő megilletődés és átfagyás után buszra vissza, irány Krakkó. Szállás elérése a tervezetthez képest másfél óra késéssel, de megbocsátjuk, amint belépünk az ajtón. Egycsillagos diákszálló, ami úgy néz ki, mint nálunk egy két-háromcsillagos hunguest. Kívül nempanel-deszocreálkockaház, belül szépen festett-újrabútorozott, fiatalos, kulturált. Beszarás. Vacsora a bárban, lengyel különlegességek mirelitből, valami iszonyat finom+laktató. Ilyet csak mi ketten ettünk barátnővel, a csoport többi tagja, látván, hogy se angolul, se németül nem tudnak a felszolgálók, maradtak a nemzetközi pizza-hamburger-hotdog-cola szavaknál. Mi meg művészi pantomimmozgás ill az étlap egyes pontjaira való határozott mutatás kombinált alkalmazásának eredményeképp kaptunk sokkal finomabbat:)

Budapest, morrisons2

A dolog ott vált érdekessé, mikor az egyetlen ember, akivel mentem volna, lemondta a koncertet. Erreföl én azonnal pánikszerű tüneteket produkálva elkezdtem felkutatni valakit (bárkit), aki hajlandó lenne elkísérni jamierobi-koncertre. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, valahogy senki sem ért rá. Egyetlen kivételként drága jóbarátom vállalta, hogy bár éppen Budaörsről biciklizik Újpest felé, ha hazaért, elugrik hozzám a helyre, hogy ne legyek egyedül. (Utóbb persze nem tudott jönni- fizikai képtelenség, de már azzal is meghatott, hogy komolyan eljött volna miattam...)
Szóval magamra maradtam. Ám még mielőtt teljesen elmerültem volna az önsajnálat mocsarában, gondoltam egy merészet, hogyaszongya: én ugyan bármi lesz is, ottleszek és kész, mert nekem ez jár. Alanyi jogon.
Meg ingyen, tehát siettem, és nyolcötvenkilencre, utolsó ingyenesként be is jutottam. Hanem mit fogok itt egyedül csinálni, kéne nekem társaság. Kerítettem is, a ruhatári sor előttem álló tagja lett a kiszemelt áldozat (ő tehet róla, minek szólított meg...:). Nagyon jólelkű egy fiatalember a szentem, nem tágított mellőlem egész hepaj alatt, miután beszélgettünk csöppet.
Na, végül is kiálltuk a ruhatári sort, aztán előreverekedtük magunkat a tömegben a 6. sor környékére, hogy utált mindenki... Főleg, mikor következett részemről a hajrázás- ugrálás-sikongás-tapsikolás-vigyorgás-szépennézés stb. A második számnál aztán elpattant a melltartóm. Elöl nyílós-zárós darab, szétment, ami nem jött jól, tekintve hogy nem voltam hajlandó még erre sem elhagyni a táncteret. Szóval búvárszám, azaz leguggol+megigazít. Megigazítaná. Ha tudná. Néztek a körülöttem lévők, hogy hová tűntem, kísérőm is aggódva hajolt lejjebb, hogy minden rendben-é, mire visszakiabáltam a szomorú tényt (--> visszafogott röhögés az engem körülvevőktől). Végül hagytam a francba, mivel kezdődött a köv szám, hagytam, hadd ugráljon egymástól függetlenül fehérnemű s belevaló... A helyzet nem javult, tűrtem-tűrtem, dehát egyszer az én türelmem is véget ér, kénytelen voltam levetni a szétment darabot. Bár felső alatt, de így is nagyon népszerű lett a magánszám... (kísérő: "most mondanám, hogy szívesen segítek, de...")
Innentől a szokásos eufória, összevigyor zenekaritagokkal, ugrál, énekel szöveg, taps, hajatráz, vigyorvigyorvigyor, előrenyomakodik. Hát ezt nem kellett volna, ugyanis pont feketepólós mellé vetett a jósors. F.pólós érdekesen meg volt őrülve, mert miután megtudta, hogy kísérőmhöz sem erotikus, sem érzelmi viszony nem fűz, mi több, tőle magától (f.pólóstól) sem akarok semmit, elkezdett pofázni. Főleg kísérőmhöz, ilyesmiket mint "mivan bazmeg szedd már föl, smárold má le, ez kell neki ne legyémá ennyire fatökű..." (maricc: "mint te?") Nagyon-nagyon bunkónak kellett lennem hozzá, hogy befogja a pofáját és elhúzzon délre, ld. apróbetű. De végül kénytelen volt...
Aztán buli vége (méltatlanul hamar), első utam a wc-be vezetett visszavenni a lestrapált cicifixet, amit a koncert idejére az övtartómra fűztem, hogy ne a fejem fölött kelljen pörgetni. Kedves ismeretlen gondviselőm aztán még meghívott egy mojitóra (szigorúan virgin), majd sűrű telefonszám- cserélgetések közepette érzékeny búcsút vettünk egymástól. Azóta vigyorgok és bazzegolok.
Még nem döntöttem el, ez kapja-e a Maricc legkattantabb józan koncertje díjat.

Budapest, szabóervin

Köbö 45 éves, hajlott hátú, feketeszakállas, kancsal.

• szia te milyen szakos vagy,
• hol tanulsz kommunikációt,
• mióta van kommunikáció-képzés a közgázon,
• tanított-e zsinka (merthogy ismerem),
• tanított-e kondorosi (merthogy ismerem),
• mi a különbség kettejük tanítási stílusa között,
• Gálik-könyv? ismerem a pasit,
  
• te nem vagy német- te görög vagy,
• gyönyörű a hajad, lefényképezhetem?,
• engem is érdekel az etimológia,
• és mit akarsz kezdeni egyetem után,
• te olyan titokzatos vagy, fejtsd ki bővebben,
• töltsd már ki nekem ezt a lottószelvényt- elképesztő, és is majdem ezeket a számokat jelöltem volna,
• szerinted ez kinek az aláírása ezen a könyvön,
• egyszerre 3 tudományos munkát írok Kissingerről és Nixonról, ebből egyet a Sorbonne-on,
• majd nyáron elmegyünk nyaralni Görögországba, mit szólsz,

satöbbi. Miért vonzom az őrülteket.

Budapest, hangszerbolt

-Helló!
-Szia, boldog nőnapot! :)
-Kösz:)
-Miben segíthetek?
-Húrozol nekem gitárt?
-Mikor, most azonnal? :)
-Amikor jónak látod:)
-Na mutasd:)
-Nézd, elpattant a G húr. Kicsit lelkesen gyakoroltam tegnap:)
-Vedd csak ki teljesen... de szép, régen láttam ilyet.
-Kölcsönbe van, barátnőmtől.
-Csak ezt húrozzam? Vagy mindet?
-Nem értek hozzá, húrozz amit jónak látsz, ha van esetleg valami más...
-..... nem, a többi rendben van.
...
-Tessék.
-Jaj, köszi, de szépen szól. Mennyi lesz?
-Egy puszi. Boldog nőnapot!

Budapest

- eddigi állomásaim (selection):

Budapest, Mezőberény, Fertőrákos, Sopron, Eger, ...

Bécs, Pozsony, Mallorca, Anatólia, Kréta, Stuttgart, Los Angeles, München, Prága, Nyikómalomfalva, Maribor, Promajna, ...

Mindegyik élmény volt.
Nem, nem fogom megírni. (csak ha nagyon unatkozom)

Budapest

Nagyon születőben van még ez a blog... csak azért hoztam létre, mert már hónapok óta motoszkál a fejemben az ötlete. Hogy élménybeszámolhassak olyan helyekről, ahol éppen járok, csak a hecc kedvéért.
Íme.