Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

jelentem:

És akkor ma hetek óta először:

• éreztem azt a munkában, hogy oszlik a köd. Na nem tudásilag, inkább nyomásilag. Kicsit el tudtam szakadni a munkától és azon kívüli dolgokra is figyelni, háttérbe szorult az idegbeteg billentyűzetkoptató, aki Maricának álcázva lapátolta eddig a fájlokat;
• éreztem magam olyan igazán jól és kellemesen és felszabadultan táncon.

Gondoltam, dokumentálom, mert Murphy törvénye alapján pont ilyenkor szokott beütni az (újabb) krach, aztán  csak hogy visszaolvashassam, hogy márpedig igenis akad egy-egy ilyen nap is a mostanság jellemző őrületben. Egészen olyan érzés volt ma létezni, mint az év első hét hónapjában. Na, hátha. :)

Do you belong to what you're hanging on to?
Are you caught in a loop? What is wrong with you?
You keep making do

Have you given up on hope? I could be your antidote
Are you lost in a state of anxiety?
Just let it be

Excuse me, please, I'm just so happy I could scream
Adjust your mindset, do the same
All that you lost will be regained

Róisín Murphy & Boris Dlugosch - Never Enough

(Bakker, ha nyűg van, ez a némber mindig megmondja a tutit.)

egyik a másik után

Mire kábé megszoktam a melóhelyzetet, jött a költözés. Utána lakásberendezés. Intézkedések. Mire felszámoltuk a csatateret, jött az újabb adag bútor Fertőrákosról, úgyhogy újra kupi van. Mire itt is újra kezdett rend támadni és megörültem, hogy na, a helyzet normalizálódni látszik, hát nem előrehozták a szüretet? Újabb hétvége ugrott tehát. A lakással kapcsolatos intézések elérhetetlen messzeségbe ugrottak, az egészségemmel szégyellnivaló módon sehogyanse foglalkozom, összefoglalóan azt kell tehát mondanom: a nyomás nagy. És borzasztóan zavar, hogy pont azokra a dolgokra nem jut időm normálisan, amikkel foglalkoznom kellene: az egészségemre meg az új dolgok elsajátítására. De sajna ez van, a rinyától nem lesz jobb, úgyhogy öszvértaktika: kitartóan/türelmesen húzni az igát, csak elfogynak egyszer a dolgok. Mondjuk már baromira unom:) - de egyrészt erről senki se kérdezett, másrészt meg könyörgöm, hát tökjó lesz, ha egyszer meglesz, úgyhogy pofa be, takarodj vissza lapátolni, lánygyerek.
:)

("I spent all my days in believing you, and I just can't get no relief, Lord!...!")

Beatles - Help

ébresztő!

Nem értettem, hogy ahhoz képest, amilyen jó dolgom van nekem egyébként, mi bajom van most már hetek óta. Aztán mintha most rájöttem volna.
Az nekem az én bajom mindössze, hogy túl nagy segget kerítek a dolgoknak egyfelől, és mindent azonnal akarok másfelől. Úgyhogy elhagytam a felszabadultságomat félúton és hagyom magam lehúzni mindenféle görcsölésekbe mostanában, emígyen jól kicseszvén önnönmagammal. Közben meg elfelejtek élni, amilyen hülye vagyok.
Kezdő vagyok a táncban, a munkámban, a nyelvtanulásban, és ahelyett, hogy belevessem magam (mondjuk a munkámba azért sikerült) és jól megtanuljam, itten lamentálok és sápítozok folyamatosan, jaj, micsoda új helyzetek, nem vagyok én ehhez szokva. Jaj, nem megy, mér nem megy?! Talán, mert nem azzal kéne foglalkozni hogy hogyan megy, hanem csinálni. És elfogadni, hogy ezek a dolgok nem mennek egyből, és túllépni azon, hogy bénázás megy. Szimpla bukdácsolástól hagyom magam letörni, hát meg is érdemlem, komolyan. Úgyhogy aki ilyen hülye, hogy ezekből a dogokból is önbizalmi kérdést csinál ahelyett, hogy élvezné, hát annak úgy is kell. Valaki vágjon már pofán kétfelől és rázzon már meg olyan istenesen, ha egy mód van rá.

Van az az állapot, amikor az ember minden rezdüléseit kizárólag Quimby-szövegfoszlányok képesek megragadni.

Végre van igazi, saját, önálló internetem. Otthon is.  És hogy megugrott már azonnal, rögtön a közléskényszerem.

pléhliszt

65 éves lenne a királynői freddy. úgyhogy gyorsan kettő dal. az egyik a múlófélben levő stressz, a másik a kezdődő feléledés jegyében nektek, most.





A címért bocsi, nagyon fáradt vagyok egyébként.

boldog várakozás

van most. nemtom, mi lesz, de jó lesz.
(Mer' amúgy világhírű vagyok.)

az a baj

Vannak helyzetek, amikor minden mindenhogyan rosszul veszi ki magát. Ha hallgatsz, szívtelen vagy. Ha beszélsz, akkor bármit hozol fel, elfogadhatatlan. Minden jónak szánt szó rosszba fordul át. Magyarázkodásnak, védőbeszédnek, sajnálkozásnak pedig sem helye, sem értelme nincs.
Szóval ezért.

(Dinamit a jobb kezemben, gyújtós a balban.)

when the day is long and the night is yours alone

Betanulás, sokminden egyszerre, zavar, kérdőjelek, leterheltség. Költözés, sokminden egyszerre, matracon alvás, hiányos berendezés, csatatér. Magánélet, sokminden egyszerre, everybody hurts, még én is.
Tudjátok, mit? Csinálja az, akinek két anyja van!!!


Csend kéne végre. Nyugalom. Csak lenni és hagyni, hogy ülepedjen ez az összevissza év. Utoljára Svédországban volt ilyen - amikor a 28 fokos levegőből belementem a 15 fokos, áttetsző vízbe, és csak én voltam, a kék ég meg a hullámverés. Hála. Tiszta öröm. Ez kéne újra.

sok(k)

Hm. Nincs időm, mit időm, kapacitásom blogolni. Igencsak fenyegető. Főleg, hogy pár hétig még maradok ennél a mostani szédítő iramnál.
De, és ezt ne kiabáljuk el, mintha kicsit engedne a nyomás. Egy egész kicsit. Már dereng a vége. A szorongás átment az egy fokkal kevésbé gázos megfelelési kényszerbe. Még mindig felaprózódom, de most már legalább el is hiszem, hogy van értelme. Kevésbé parttalan a dolog, úgy érzem.


És ez majd hétvégén, a költözéskor ismét jól fel fog borulni, óje.
Showtime, Act Two coming soon. Készüljetek.

No megállj, te élet, lesz itten ám nemulass. Csak egyszer pihenném ki magam végre. Meg az engem elborító tennivalók alól sem ártana lassan kikászálódni. Na majd.

vagy amit akartok

Eustressz vagy distressz vagy mi van mán. Stressz, az hótziher. Remeg a kezem, mint a hülyének, feleannyi idő alatt zsírosodik a hajam mint szokott, feszültségcsökkentő célból halálra zabálom magam, hajszolt vagyok és dekoncentrált, tartalékaim a minimumon, az élet szép, hurrá. Majd később jobb lesz, de legyen már. Nyüff, hadd üssek már valakit vagy valamit.

ma hallottam

"Azt akarom, ami lesz!"

2011 mottója, csont nélkül.

Köszöntem.

Három óra alvás után matracmintaboltba menni (ebédszünetben!) mekkora kicseszés már.

turning point

Tegnap elvittem azt a két csoportot az Operában, majd kipakoltam a szekrényemből. Ennyi volt, 3 év után búcsúzunk. Azért elszorult a torkom... Holnaptól új élet, új munkahely, igazi nyócórás meg minden. Közben készre kéne burkolni és be kéne rendezni a lakást, amelybe aztán át is kéne költözni. Meg ott van a svéd és ott van a swing. Az élet csupa tevékenység. Most éppen néhány befejeződik és megnyílik helyette pár új. Megannyi búcsú, megannyi új üdvözlés.
...most inkább a búcsút érzem. Nyau. Cohen bácsi, Clapton bácsi, keblemre, melankóliázzunk együtt.

Az Istennek van humora.

az öt, a hat, az öt-hat-hét és...!

Kellemes fáradtság, testtudatmódosító izomláz (olyan izmokban, amelyek létezéséről eddig nem tudtam): swingtáborban jártam. Vót ott minden. Húdejóvót.
Na és akkor az utolsó szabad hetem következik, aztán kezdődik a nagybetűs showtime. Addig is: zene.

Susan Tedeschi & Derek Trucks - Little By Little

(Annácska: köszi.)

ezen a nőn is el kell alélni

Melody Gardot - Who Will Comfort Me (Live)