december 17, 2008

fájdul a hát, húzódik a kar, mosolyog a száj

Háromszor annyi ember rohangál Budapest utcáin, mint egyébként. Eddig szociábilis és toleráns lénynek hittem magam, de a mai nap után legszívesebben hisztérikus sikítással rohantam volna haza. Igénybe vesz a sok hajszolt lélek. Nem faszkodásról kéne szóljon ez az ünnep, gyermekeim...

És most jön a nyáron megismert egyik különösenjófej orosz nő Budapestre. Vonattal. Sztrájk van. Akkor is jön. Megállítják a vonatot a határon? Nem baj, kiszáll Párkányon, átjön Esztergomba, buszozik ide. Így kell ezt csinálni.

A jövőm meg elkezdte magát egyengetni. Slightly. De észrevehetően. Mindig ezt csinálja, mikor azt hiszem h szakadék felé visz a futószalag. Úgy csinál, mint a régi számítógépes játékok, ahol vitted a főhőst, ment előre te meg a háta mögül, kicsit felülről láttad a tájat. Ami egyre jött feléd, először semmi, majd bukkan elő a pixeles környezet, egyre nő és már elért és már elhagyott. Ha hibás volt és lassú, ürességbe vitted a figurát és fáziskéséssel, a lába érintésére jött elő az út is. Ez van most.

Nincsenek megjegyzések: