dalok

Dal óévhez:
http://www.youtube.com/watch?v=-ojHWQrm4UM
Nem engedi beágyazni, de ez az egyetlen jó videó. Nézni is kell, meg hallgatni is. Benne van a kedvenc erős-nő-vagyok-keep-going-step-by-step-ne-nézz-hátra közhelyem, amely ilyenkor rendre segít. Imádom, hogy az elején hátrafelé megy.

Dal újévhez:

Hah, de megható, mindig van tovább. Pillanat, meg kell törölnöm a szememet és kifújnom az orromat. Áh, így most jobb.

Egyébként ez a hölgyemény és az általam eddig is tisztelt Róisín Murphy azok, akik érzékenység, vagányság, tehetség és őrültség tekintetében rendben vannak nálam. Akik a meztelenkedés és a tornadresszben való riszálva táncolás helyett a meghökkentés kevésbé közönséges módjait választották - amellett, hogy minőségi zenét csinálnak.
Goodbye Lady Gaga. Hello sophisticated electropop.

now my feet won't touch the ground

Süt a telihold a felhők mögül, fényét veri vissza a falut befödő hólepel. Ahogy suhan velem hazafelé az utolsó busz, egészen az erdőig ellátok a holdfényben. Tiszta, fehér, keresetlen. A megállók körül az utcalámpák narancssárga fényébe mártott hóbuckák. Leszállok, lépteim alatt megcsikordul a keményre taposott fagyos fehérség. Járásom zaját elnyeli a téli csönd. Oly nesztelenül siklom végig az utcán, úgy tetszik, talán a lábam se érinti a földet. A csípős, tiszta levegő körülvesz, átjár, ahogy sétálok a ház felé. Hűlök, sietnék, de nem akarok hazaérni se, még ne, egy-két pillanatot hadd lopjak a zúzmarás idillből. Csönd, szép, tiszta csönd. Hirtelen annyira élő ez a vidék, annyira valóságos a holdsütötte indigó ég alatt futó sómarta út, a jobbra-balra meredező hófedte villanypóznák, a metsző levegőben bodorodó lehellet, a virradatra egykedvűen váró házak, az elgémberedett ágú tuják - s mindebben én is. Szívom be a mínusztizet, taposom a merev havat, nézem a fagyást, szívemben a táj nyugalma. És ahogy vonakodva kotorászom a kulcsom után, nem is értem ezt az érzést, hogy itt vagyok az éjszakában, benne a télben, együtt a téllel, üvegbura nélkül, és kicsit se fázom.

a tökéletes adventi dal

Na, ezért imádom én ezt az együttest. Rittyent itt nekünk egy ilyen kis karácsonyit:



Jaj, ez a zongora, jaj, azok a vonósok!! Kész, ez az idei karácsony programadó, egyben hangulatfelelős dala. Két napja van replay-en, egyelőre nem unom. Világbéke. :)

ennek is most tudatosult a szövege, e.

I packed my bags this morning
Without a word of warning
The cold of winter in my heart

As I walk away from you
The hardest thing I'll ever do
A world of memories falls apart

Forever and a day
I prayed for the answer
I dreamed of the light 
A beautiful solution to make things right
But I´m damned if I stay here 
I´m damned if I run away
And If you ever tried to see what 
I showed you or hear what I say
I never would've left you asleep where you lay
But I´m damned if I stay here 
I´m damned if I run away

I know it was not easy
I know you tried to please me
I know you´re asking yourself: why?

And maybe the problem's in me
I have no right to be happy
Always have to say goodbye

Forever and a day
I prayed for the answer
I dreamed of the light 
A beautiful solution to make things right
But I´m damned if I stay here 
I´m damned if I run away
And If you ever tried to see what 
I showed you or hear what I say
I never would've left you asleep where you lay
But I´m damned if I stay here 
I´m damned if I run away

And now that my life is turning
Bridges burning
Forgive me
And one day we´ll all be older
Four-leaf clover 
But now it's over

I prayed for the answer
I dreamed of the light 
A beautiful solution to make things right
But I'm damned if I stay here 
I'm damned if I run away
And If you ever tried to see what 
I showed you or hear what I say
I never would've left you asleep where you lay
But I'm damned if I stay here 
I'm damned if I run away
I run awayI run away...





Nehéz ez, na. De szükséges.


[update, mert innentől nem lesz sokatmondó dalszöveges új bejegyzés:] 
És ha már tudatosuló dalszöveg, még egy:

Eddig nem tetszett ez a szám, de most hogy így hallgatom, tényleg van benne valami.

let it be

placebó

Fejfájás. Egy Panadol Extra. Semmi. Még egy Panadol Extra, lefekvés. Másnap felkelés, ugyanaz. A koffein elmulasztja, igyunk kávét. Csak mentes van. Nem baj, legalább nem lesz szívdobogás. Kávéivás. Nincs fejfájás.

Odin's Warriors

Háhá, találtam power/speed/VIKINGmetál bandát és félórája a dalszövegeiken röhögök. Hogy Odin mord pillantása meg ragnarök meg valhalla. És minden mássalhangzóra végződő szó végére muszáj odarakni egy e-t, mert az úgy óangolosabb. Mekkora pózolás :D Maga a zene pedig még csak nem is rossz. Csak valahogy nehezen tudod beleélni magad.



A szövegből csak kiemelném:

"Wilde at hearte, defiant minde
Surrender is not my fate
I've cross'd the seas for all the years
And always have prevail'd

I've seen the tempest in darkest nights
I've faced the eyes of Thor
I've felt ihe icy clode winde blow
So mystical and raw
..

We're heading northe, heading home
Where the northern son was borne
And the northewinde fills my hearte again
Withe the flame that miss'd so long
We're heading northe, heading home
To the shores where we belonge
Njörds daughters take me home again
To the ones we've left alone
We're heading northe

Ja, és németek. Bár a vikingekre még talán rá lehet mondani hogy közös gyökerek...

Simon & Garfunkel visszatért

...két norvég srác képében. (Köszi dusmi!)

Intellektuális beszélgetés:

- Általában és kulturálisan az ilyen tömegpszichózis ellenére kétlem, gátolom. Jómagam komponens vagyok ebbe a témába, de akár a nincstelenségig is elmegyek.

- Szerintem maga pont ezt akarta mondani. Az ön véleménye egy tekintélyes idővallumban kalibrálható, sőt, a maga modandója csupa arany állítmány.

Az ilyenekért szeressük a Gallamiklóst. Meg az angol sorozatok feliratozásáért.

kick-ass party

Én még soha nem rúgtam seggbe bokáig érő párducmintás kabátot viselő négert rockbuliban.
Eddig.
Kedves-ismerős ( <-- vigyázat, szóvicc) bandájának a koncertjén voltunk a Rocktogonban. Első sorban ott ugrált a menedzser/mentor, vagyis a fent nevezett - 100 kilós - fekete párduc, nem bírt magával, pogózni akart, fölugrált a színpadra, itatta a tagokat, beleénekelt a mikrofonba, tegye, mi is jól szórakoztunk. Csak aztán szerencsétlen a  végén arra vetemedett, hogy fölkapjon és fölhelyezzen a színpadra. Ebből végül az lett, hogy nekem esett és lökdösött pódiumiránt, amitől én szépen leültem a mikrofonállvány elé. Ha jól érzékeltem persze, aki látta, javítson ki. Hát azannyaköcsögit, úgy fölment bennem a pumpa, hogy miután sikerült fölállnom, a nyomába eredve kiosztottam neki pár keresetlen fenékbe billentést. A közönség örült, én nemkülönben.

Ettől függetlenül (és ezzel együtt) rég volt részem ilyen jó mókában, igazi feszültséglevezető bulit sikerült kihozni ebből az egészből. Hálám üldöz minden érintettet.

battery low

Én nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen végtelenül fáradt. A világon minden teendőmmel el vagyok csúszva, a lakás egy borzalom, és beadandót kéne írni, előadásra készülni, fordítani, tornászni, takarítani, pihenni, aludni. (Aludni!...) Ehelyett idegenvezettem meg röntgenre mentem meg gyógytornára meg csontkovácshoz meg órákra jártam. Nincs időm találkozni senkivel, neurotikus bányalóként lehajtott fejjel vágtatok át a napon, hogy a végén kétségbeesetten konstatáljam, hogy alig haladtam, a teendők meg egyre halmozódnak. És kismarica itt áll a feladatai szorításában, egyre hátrál, sarokba szorul, jaj, most borulnak rá, most temetik el maguk alatt végleg. Jujmilesz, jujmilesz. És kismarica hüppögve letottyan a fenekére, befogja a szemeit, jó erősen be is csukja mindkettőt, a riasztó külvilág egy szikrája se hatoljon be hozzá. Hátha, hátha tényleg eltűnnek, hátha mégse lesz ott semmi, mikor majd újra kikandikál a tenyere mögül, csak az őszi avar békés susogása.

Verebes - Kern: Ünnepi beszéd

Kedves Pentések, kedves Pentésnők, tisztelt Szelényeink, Matláfok! Engedjék meg, hogy a Hanarvekényési Pörge-mörge részéről így elpüfélhessem Önöknek a hanarveknyésiek szívből jövő sunyáit. Meggyőződésem, hogy e mostani bélgamáción nyílvánosan is elpotálhatjuk, hogy noha a vronyás idén szilanyásként jött, a gárzaki mégis elegendően telmekós, és már herfel a dumóef. Idén már zselenyákkal pötéltük a poslát, a posla bényét, és a poslabényen belüli rugányt. Nemhiába zodáltuk a dernyét. Rogodásaink, zögördéseink most már végre kumálnak. A magam részéről kifetyélhetem, hogy nem doláztuk el a herfelést, eleget tettünk a harmadik szusonkó meléinek, így aztán bízvást számíthatunk tilmanóra és egy kevés poslára is. A posla bénye idén talán kevesebb lesz, mint tavaly, de felgyumáltunk helyette elegendő bélges menát. Ezen a téren nincs, és nem is lehet palizsánkos bélganyáz vagy bármi féle selga-velga. A dölmenés, a következetes dölmenés folyik tovább, és ebben a KISZ szervezet is vetlás. Vetlás, mert a hanarveknyésiek érzik a tocsolákban rejlő folonyát. Innen ígérjük, hogy gereten lesz a durmák, ha bolonyként vezéljük a csumót, és nem engedjük a podolcs lenyán. Erről a helyről is felnyihorlunk, és furákkal élünk a legmagasabb szedál felé, vezélje keresztül a pörge-mörgeiek dödéjét. Mert mi büszkék vagyunk a dödénkre. Ez a döde a mi dödénk. Ahogy azt Töcsek, a nagy Pöde mondta: Inkább ma több döde, mint holnap még kevesebb pumóev. Végül köszönöm, hogy fölszügyélhettem a dézermannt, és kívánom az egész bélgamációnak, hogy még nagyon sokáig desledonyáljon a ribán. Éljen a bedő, éljen a törentárpödle, éljen a tonásmenásvekernye, éljen a nyefke. Köszönöm.

Na, ez is jellemző. Előbb van Trados az új gépemen, mint Office.

Mostanában a nagy nirvána közepette egyre gyakrabban vagyok, illetve leszek ingerült. Egy pillanat alatt fellobban, kisül, kihúny. Szerintem nem vagyok, illetve leszek fáradt. Ősz van, illetve lesz. Őszül a város. Ősz ül a városon. Engem pedig az őrületbe kerget, hogy fogy a fény. Kérem tisztelettel, én napelemmel működöm. Micsoda bánásmód ez?! Szóval csakis az ősz tehet róla, ha hisztis vagyok. Illetve leszek.
A következőknek semmi köze az eddigiekhez, csak beraktam, mert témába vág.

MIRA.
A nap majd melegít. Kávét tölt. Szeretem a szeptembert. Olyan jó bánatos gondolatai lesznek tőle az embernek, s ilyenkor jólesik nagyokat enni, mászkálni, inni, mindenfélét... Bánatos, de vigasztaló hónap.

ZOLTÁN.
Bánatos?

MIRA.
Elmúlás, hát bánatos.

ZOLTÁN.
Az elmúlás gondolata nem bánatot okoz, hanem dühöt.

MIRA.
Én még az iskolánál tartok, tizenhárom éve... A szeptember mindig újrakezdés... Semmi düh, csak a kíváncsiság.

ZOLTÁN.
Újrakezdés vagy elmúlás, egyremegy.

(innen)

Boogie woogie-t tanulok.

A Gödör előtt táncoltak tánciskolások, én pedig csak ültem tőlük karnyújtásnyira a lépcsőn, és könnyes szemmel, elvarázsoltam bámultam őket. Majd a végén felpattantam, szívdobogva hazaviharzottam, majd órák hosszat tartó fel-alá járkálás után a szobámban eldöntöttem, hogy történjék bármi, leküzdöm a táncolással szembeni gátlásaimat, és megtanulok így táncolni.

Ez volt négy éve. Van erre egy szólás. :)

köszönöm, tetszett

No. Újra ékezetes gépről írok, pár fokkal melegebb van, fáradt vagyok, de elégedett: hazajöttem Svédországból. Tíznapos masszív élménybomba, bele is fáradtam rendesen. Svédország olyan hely, ahol augusztusban beköszönt az ősz: hideg van. Néha vakítóan tisztán, néha esőfüggönyön át látod a fenyveseket. Szóval nem, nem volt elég az a három darab pulcsi. Kajaszempontból pozitív csalódás ért: azt vártam, hogy olyasmi lesz, mint a németeknél, ahol nem tudnak levest főzni és a felvágottak mellett csak a bevándorlók ételeinek van íze. Ehhez képest Svédország a tej és az édesség országa, szó szerint tejjel-mézzel folyó. Emiatt alig volt mit ennem, mert még a margarinba is sikerült valahogy tejport keverniük. Éljen a nyers hal és a gumicukor! És igaz a svédasztal mítosza. Azt hittem eddig, hogy ez csak poén, de tényleg mindig külön odamennek a tálakhoz a konyhában, szednek maguknak és teli tányérral ülnek asztalhoz. Minden házban, amit láttam, volt ikeás termék, ehhez is hűek tehát. De nem annyira merevek és szabálykövetőek, mint a németek - mondom ezt az alapján, hogy ők is simán átmászkálnak a piroson, mint mi pestiek. A városaik szépek, rendezettek, egy omladozó homlokzatú épület sincs a központban. Egészen békés és derűs hangulat áradt mindenhonnan, ahol voltunk (= Malmö, Eksjö, Nässjö, Jönköping, Linköping, Stockholm). A tetejébe még a nyelvük is megtetszett, édes Istenem, mi lesz ebből.

let it be

Az új év nekem nem január 1-jén kezdődik, hanem ősszel. Valahogy én nyár végén állok meg, vetek számot, aztán néhány mély levegő után elszántan gyalogolok bele az őszi ködbe.

Szóval megint.

Egy újra ki nem pihent nyarat várhatóan (újra) elfoglalt ősz, fáradt tél és (először) emberpróbáló tavasz követ majd. Nem félek az egyre hosszabbra nyúló é(j)szakáktól. Sok a homályos, kivehetetlen pont. Fél év távlatáig még ellátok, egy év múlváig csak 3,5-ös szemüveggel, hunyorogva. De valahogy most nem zavar, akkor sem, ha eddig mindig megvolt a napi rutin biztonsága. Eddig tudtam, hol fogok lakni, hol/mit fogok tanulni vagy dolgozni, adottak voltak a kereteim, amelyeket kitölteni már nem volt nagy feladat. Most pedig közeledik mindennek a vége, a folytatás pedig még nem látszik.

Majd kirajzolódik. Nem tudni, mi vár, de hadd jöjjön.

Teljes nyugalommal bizsereg a gyomrom.

Annyira furcsa, hogy ha csak egy kicsit is megforgatom a fejem, helyreroppan az összes nyakcsigolyám, ahelyett hogy percekig kellene rángatnom egy roppanásért. Pár hete vettem észre. Sok év után először.

Halhatatlan

Kálnoky László

Shakespeare: XIX. Henrik
(Műfordítás-paródia)

Harmadik felvonás

Tizenötödik szín

(Henrik király, lord Downtar, Anyakirályné, tombárok, pálhahordozók)



DOWNTAR
Felség, a franc föld künyső parlatán
elült a hadvasak zadorlata.
Bék ül kevély-csornáló Mars helyén;
s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát,
pohontyot vesztő, nyögsanyarta nép
tallót subál, polyhót vet parlagon,
s ha pönty aszalva, surboly ha beért,
újpénz fejében vesterát lakik,
zengő pakád szavára jár hokornyást,
s dibározik Bonárdus innepén.
A franc király, ki – tudjuk – fő gyimót,
s hétért kitesz, még morcolánkodik,
Richárdot fölcihellve ellened,
ennhorjodat, míg téged elsümérel,
pihál, de csak kurtán s fonátosan.
Mert hosszú nótát a cölöpmadár –
hajósok tartják – ritka nap pityog.


HENRIK
Csitándiságomat csotválja még
e purhonya, ez a pöhös nyagóc!
S Richárd, a nyekre? Hát ő? Mondsza csak!


DOWNTAR
Cáp cselkesiddel sunnyog és butog
a Vérgonyasztón…


ANYAKIRÁLYNÉ
A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém! Piha!
Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!
Süly rá, ki vity-váty cselkesek közin
ennhorja ellen ily pórén pocáz!
Csorhózzék szik töpörré jonha, vetyke,
folyánk cihó duzzon rút harpocsán!
Ó, habkaságos, pátyos-szép nyoszolma,
hol monhóm szörnyt csüvöllött, süly reád!
Süly rátok, hónál hóbb, duzos gemellők,
miknek nedén a ded földemhedett!
Mert nincs ponyább, nincs csetvesebb, riháltabb,
még torzs pöhöndiek között se, mint
e csép, ki szétmandangolá a hont!

(elhónyál)

a le- és megszólítások nyara

Ma is:

Megyek, ahogy szoktam, határozott tank-menéssel szelem a Kiskörutat. A Király utcai Match-nál megállít egy 60-70 éves, pajkos-nyílt tekintetű fószer, hogyaszongya:
- Elnézést, bocsánat, hadd mondjak már neked valamit. Magyar vagy?... Ó, mindjárt láttam, te csak magyar lehetsz. Figyelj: ha mész (és mutatja az ujjaival), akkor mosolyogjál! Nem ám így (és grimaszol egy búvalbéleltet), hát az borzalmas, nem való az tehozzád.
Mire idáig elért, rég röhögtem. Megígértem neki, hogy igyekszem, és mondtam, h azért nem könnyű ám mindig vigyorogni. Mire ő:
- Ó, hát szard le a többi birkát! Te csak mosolyogj, attól vagy te szép! Na szia!

És továbbmentünk. Nem tudom, hogy találnak meg a pasik újra és újra az építő kritikáikkal. (Főleg, ha morcos arcot vágok :)) És mindig az ötvenen felüliekét érdemes megfogadni.

horoszkóp

Így a hetedik hét vége felé közeledve azt írja nekem a Velvet heti horoszkópja, hogy párkapcsolatomban elegendő teret kapok. Ez így is van. Mind földrajzi, mind fizikai értelemben. Boszorkányság!

Egyébként aki nem tudná, milyen vagyok, annak okulásul álljék itt az én személyiségrajzom professzionális elemzőktől (ha érted, hogymondom):

Nehezen megközelíthető, kevés embert enged közel magához, és csak ritkán mutatja ki az érzelmeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy érzéketlen. Csupán arra utal, hogy fél a csalódástól, és jobbnak látja, ha semmit nem mutat meg a világnak belső vágyaiból. Önbecsülése egészséges, sőt, olykor annyira az, hogy az idegenek szemében már önhittségnek vagy sznobizmusnak tűnik. Megjelenése, modora általában konzervatív, akárcsak az emberekhez való viszonya. Mindig mindenkivel három lépés távolságot tart. Még a közvetlen családtagjaival szemben is egyfajta gyanú él a lelkében, mintha örökké attól félne, hogy nem szeretik eléggé, és egyszer hűtlenül elhagyják. A pénzt önmagáért szereti, és már-más a fösvénységig takarékos. Nincs az a magas jövedelem, ami mellett megengedne magának egy kis gondtalan költekezést.

A Jupiter jegyében a Nap jól érzi magát. Kedvezően hat az egyéniségére, tulajdonságaira. Rokonszenves, segítőkész, emberszerető egyénisége révén hamar meg tudja szerettetni magát a világgal. Érzékeny, becsületes, áldozat- és szolgálatkész. Akaratereje és önbizalma azonban gyenge, ezért szeret félrevonulni, magányosan dolgozni. Érzelmileg befolyásolható és olykor hajlamos a mártíromságra. Mások érdekét mindig a sajátja elé helyezi. Hagyja magát sodorni az árral. Gyakran érzi úgy: egyedül nem tud megbirkózni a feladatokkal. Általában többféle szakmai területtel is megpróbálkozik, és megeshet, hogy élete delén, vagy még később egyszerűen odahagyja szépen ívelő karrierjét, hogy valami egészen másba kezdjen – a szamárlétra legalján. Kitűnő képzelőtehetséggel áldotta meg az ég, így önálló alkotásra képes, de „mások bőrébe” is bele tud bújni, tehát előadóművészként, közéleti szereplőként is megállja a helyét. Képes látni a múltat, a jelent és a jövőt, rá tud hangolódni a művészetekre, a zenére, és ideális életfeltételeket teremt önmaga körül. Lelki érzékenysége révén alkalmas arra, hogy átvegye más emberek negatív kisugárzását, és telepatikusan befogadja a környezetében lévők szokásait, eszméit. Tökéletes médium. Egyébként vonzódik az ezotériához, a misztikus dolgokhoz. Minden vágya, hogy nyugodt, békés környezetben éljen, minél távolabb a zajtól, nyüzsgéstől, az emberektől. Csak olyan emberek között tud dolgozni, alkotni, akikhez valamilyen érzelmi szál is fűzi. Ha ez az hiányzik, akkor inkább egyedül oldja meg a feladatokat. Mivel nem túl gyakorlatias, mindenképpen szüksége van valakire, aki egyengeti az útját és lelki támaszt nyújt, amikor már éppen fel akarja adni az egészet. Szívesen gondoskodik másokról, de ezt a segítőkészségét gyakran ki is használja a környezete. A szerelem nagy dolgokra teszi képessé. Ha talál egy partnert, akkor teljesen ki akarja sajátítani. Mindent képes megtenni azért, aki szereti. Erotikus kisugárzása idős korára is megmarad. Diszharmonikus sugárzások esetén bizonytalanság és szétszórtság jellemzi. Kerül minden felelősséget, megbízhatatlan, érzelmeiben labilis. Állandó visszaigazolásra van szüksége, hiszékeny és becsapható.

Jóvanna, unatkoztam.

Volt ma időm, ezért leporoltam azokat a zenéket, amelyeket 6-8-10 éve hallgattam. Zenei öntudatra ébredésem a német VIVA csatorna rendszeres nézésével párhuzamban fejlődött ki, és mivel emellett is kereskedelmi rádiót hallgattam, szinte kizárólag mainstream zenéből táplálkoztam. (Kivételek ez alól a musicalek: István, Jézuskrisztus, és kiemelten a Hair, illetve a szüleim által hallgatott Szörényi-Bródy-Koncz zenék, továbbá Leonard Cohen.)

Első nagy húha-élményem a Limp Bizkit volt, hatodikos voltam akkor. Tökéletes feszültség-levezető. Hazajössz a suliból, ahol egész nap szétszekáltak, torkodban gombóc, gyomrodban görcs, és akkor bekapcsolod:

Máig imádom a Chocolate Starfish albumukat. Aztán persze olyanok, hogy Linkin Park meg Papa Roach is játszottak. Közben begyűrűzött a Hip Hop is, meg persze az Edda-számok. Ekkor voltam 15.

Na és akkor a nagy szerelem: a varjútollas finn nyikhaj, Lauri Ylönen. Istenem, de ciki :) Dehát éppen nagyon szerelmes voltam egy csávóba plátóilag, és lelkemet cafatokra marcangoló érzéseimet láttam visszatükröződni a Dead Letters albumban. Suli után hazamentem, roló le, cd be, én a szőnyegre háttal lefeküdtem, bőgött a zene a lejátszóból meg én is ott fektemben. Egy évig.

Akkor még nem volt olyan szó, hogy emo, de pont olyan voltam, amilyennek leírják magukat. Ha néhány évvel ezelőtt lettem volna 16 éves, frankón a Tokio Hotel lett volna a kedvenc csapatom.

És mivel nem tudtam, mi az a Nightwish, maradt persze az Evanescence.

Ezekre annyira, de annyira jól tudtam szenvedni, hogy az valami leírhatatlan. Volt persze csomó más is, amikre meg szórakoztam (Beyoncé, Justin Timberlake, Black Eyed Peas, rnb minden mennyiségben), de ezek maradtak meg leginkább.

Hát így.

spend a penny

Nagyhangú amcsik, 2 nő napszemüveggel, 2 pasi és 2 szőke, nyáriruhás 5-6 éves forma kiscsaj. Az egyik nő, harminc-egynehány lehet, terhes, tolat a hasával a fekete-fehér lenge ruha alatt, óriási napszempa, rágó, flegma pofa. Amcsi módon nyírettyűző hanggal cserregnek, veszik a jegyet, intézkednek-szervezkednek nagy elánnal, helyreteszik a nyafka lányaikat, majd a nem-terhes karakán nő felém fordul, és reménytelen-bosszús-számonkérő-lefitymáló-lemondó gesztussal körbemutat a Roosevelt téren, hogy:

- By any chance, is there a bathroom here somewhere?

Mondom, hogy igen, van ám itt wc az irodánknál tőlünk 10 méterre, mire odaböki a karakán terhes:

- Now that would be nice, because............ because.

És néz hozzá jelentőségteljesen, egyszersmind sürgetően. Mekkora arc :D

belső monológ munka közben

De sokan vagyunk. Két német??? Miattuk fogok németül pofázni két órán keresztül? Rrremek. Na, milyen érdeklődőek. A Dunán felfelé már nem lesznek azok, haha. Azt a csajt meg fogom ölni a hajpántjáért. Hopp, Kossuth tér. Basszus pont most bír váltani ez a lámpa is? Hogy fog beleférni a sztori? Na tessék, mesélhetek a térről, miközben már ott van mögöttünk. Wow, egy lélek sincs a Bajcsyn. Gyia! Juhú, nem kell elmesélnem a legendát!! Király! Mi, már itt vagyunk? De még nem fejeztem be, jaaaaj elcsúsztam, ugrott az Erzsébet tér basszameg. Na majd most, a pirosnál. Gratulálok, a Double Decker pont a zsinagóga elé bírt parkolni, hogy mi ne láthassuk. Mindegy. Hú, megsértődnek, ha azt mondom hogy zsidók és nem azt, hogy zsidó vallású emberek? De ronda ez a Kiskörút így feltúrva. De utálok mondatonként váltani. Most ezt éppen elmondtam vagy el akartam? Mindegy, összerakják. Váltsál már, már csak két mondatom van és kifogyok. Vajon felfogják mit beszélek, ha ennyire hadarok? Sziréna, hurrá, csukhatom be beszéd közben az ablakot félkézzel. Elkapjuk még azt a zöldet? Megnyuvasztom mögöttem azt a barmot, aki ordítva fordítja franciára a szövegemet a többinek. Ez az, pont így vágjál elénk máskor is, te pöcs, most mindenki jól lefejelte a támlát, én meg persze ne akadjak meg. Király, pont szótagra fért ki a szövegem a Hősökre, ezt szeressük. Csak menjünk. Ennél a pirosnál meg csakazértse szólalok meg. Foglaljátok el magatokat, én meg hadd igyak. Na, eldaráljam még a német részt is, vagy úgyis mindjárt vált? Na, zene, menjünk a vízbe, a nép meg hadd örüljön. Hú de billegünk ma, mi van? Nna, Margit sziget, sablonszöveg. Én mikor fogok ott ülni? Mit bámulsz, nem láttá' még vízibuszt? Ha ha. Jóvan gyere, integetek is, örüjjé. Na, ezt el is mesélhetném, hogy mi volt mikor először láttam a buszt. ... ... ... ... ... ... Na, és most szünet. Egy percig hadd ne szóljak. Na, elhagytuk visszafele is a hidat, éljen a halálszakasz. Mit mondjak? Tök messze a refitemplom tornya, és csak két sztorim van... Majd lassan beszélek. Neee, de utálom ezt a szöveget, szerintem nem csak én unom mondani, hanem ők is hallgatni. Na még 3 gondolat. Még kettő. Hogy is van az a szó, hogy -... Bakker, de túlbonyolítottam. Mindegy. Hagyok egy kis szünetet, aztán játék. Te paraszt vagy, remélem más is tudja rajtad kívül, mert neked én ugyan nem adok díjat. Háhá, megszívtad apám. Jaj de édes egy göndörbongyor gyerek!!! Joajjj, hát persze hogy adok mágnest, te kis untyulipuntyuli! Hopsz, megyünk mindjárt ki. Jaj de jó, innentől csak zene, én meg bambulhatok békességben a Rooseveltig. Ezt a dugót! Kétszer lement a Kékduna, és még csak a Parlamentnél... Hát ez van, harmadszor már nem rakom be, aludjunk. Köcsög Audis, mit nem bírsz beengedni? Ne pampogjá, te most értél ide, mi meg 2 perce vártunk, mingyán indulhatsz te is. Ne álljatok még föl, nem álltunk meg. Na, most. Viszlát, viszl... hölgyem, nem az én dolgom elhallgattatni a maga mögött ordító gyereket. ... Bocsánat, de ennél nagyobbra nem tudtuk venni a légkondit. Köszönjük, hogy eljött! Tessék beszállni! Hú de kell pisilnem. Még 5 perc. El ne felejtsek még mágnest vinni a buszra. Várunk még embereket? Jó. Üdvözlöm Önöket járatunkon!

... Ez ment most 3 napig, napi 8-10 órában. Látni se bírom a dunai panorámát. Két hete nem jártam gyalog a rakparton, a kettesen a házak felőli oldalra ülök. Rohanó sínek, suhanó épületek, Duna-szag, napsütés, száraz szél, nyaki merevség, izzadtság-viszketés, hullámverés, taps, ennyi az elmúlt néhány napom. Monoton riadókészültség. Rutincsicseregve magyarázom a rutinszöveget a szélvédőnek. Aki először hallja, az nem unja, csak aki sokadszor. Főleg, aki mondja. (Hülye, aki...)

tó

Brit bácsi, egyem a lelkét, odajön, és elegánsan annyit mond, miközben mélyen a szemedbe néz: "I appreciated the tó" (ahol tó a tour szó britül ejtve - persze csak hozzávetőlegesen, mert ezt fonetika vissza nem adja. ahogy a mondat dallamos ívét sem).
Jaj, tó :):):)

apropó

Ha már alvás és lepke, akkor muszáj felhozni Tótékat. (Édes, jó Lajosom.)

"Azt, hogy minden éjjel dobozolni fognak, jól sejtette Tót, viszont nem számolt az emberi természet alkalmazkodóképességével. Persze, az ideális az, ha valaki nyolc órát alszik egyhuzamban, de ha lopott negyedórákat, tízperceket szundít, az majdnem olyan pihentető. Kiderült, hogy el lehet bóbiskolni a szatócsnál, mialatt a szódát kiméri, öntözés közben Ciprianiék híres tulipánjai között, míg a forró leves ki nem hűl, míg a kávé föl nem forr, sőt, még az asztal alatt is lehet aludni egy negyed percet, ha véletlenül alája gurult valami. Később az is kiderült, hogy a dobozhajtogatásba se muszáj belerokkanni.

A vendég ugyanis, Tóték nagy örömére, a második éjszakától kezdve teljesen a margóvágó készüléknek szentelte magát. Minthogy mindegyik kartonlapon nyolc bevágást kellett csinálnia, hamarosan lemaradt a hajtogatók mögött, hiszen hárman voltak ellene. Föl se nézett a munkából, de hiába igyekezett, Tóték apránkint kezdtek lélegzethez jutni.

Kezdetben csak a kezüket pihentették egy kis ideig. Aztán behunyták a szemüket, és orron át lélegzettek, ami szintén nagyon pihentetőnek bizonyult. Az őrnagy se nem hallott, se nem látott, s ettől Tóték bátorságra kaptak. A végén már kitettek egy nyugszéket a kerti tuják közé, és okos beosztással, fölváltva tünedeztek el.

- Pardon, bocsánat - mondta valamelyikük, mintha egyéb dolgát akarná végezni, s egy negyedórácskát szundikált a kert hűvösében.

Varró őrnagy közben a kés alá igazgatta a kartonokat, fölemelte a kart, s vágott, vágott. Még az se szúrt neki szemet, hogy harmadnap Tóték már párosával mentek el, hiszen mihelyt visszatértek, játszva behozták a lemaradást. Úgy látszik azonban, valamit mégiscsak gyaníthatott, mert egyszer, amikor pedig mindhárman az asztalnál ültek, s Tót épp csak hogy elandalodott valamin, hirtelen félbeszakította a munkát.

- Mi történt, kérem? - kérdezte.

- Semmi különös - mondta Tót.

- Hát akkor mit néz?

- Berepült egy lepke.

- Milyen lepke?

- Két sárga folt van rajta és három piros - közölte Tót.

- És maga ilyesmivel foglalkozik, kedves Tót?

- Éppen csak odanéztem - mondta Tót.

- Éppen csak odanézett! - ismételte ingerülten az őrnagy. - De közben arra gondolt, hogy jó volna megfogni és agyonütni.

Tót meghökkent.

- Miből tetszik ezt gondolni, mélyen tisztelt őrnagy úr?

- Így történt, vagy nem így történt? - kérdezte az őrnagy.

- Épp csak megfordult a fejemben ez a gondolat - ismerte be Tót.

- Sejtettem! - kiáltott föl az őrnagy.

Járkálni kezdett, rá-rápillantva Tótra, aki lesütötte a szemét, és behúzta a nyakát, habár nem tudta pontosan, mit követett el. Ezt azonban a vendég hamarosan megmagyarázta.

- Nézzék, Tóték - mondta lefojtott indulattal. - Én ugyan nagyon hálás vagyok a vendégszeretetükért, de ez így nem mehet tovább. Ha közben mindnyájan másra gondolnak, akkor az, amit itt csinálunk, teljesen hiábavaló erőpocsékolás.

Csönd lett. Tót már tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, csak azt nem tudta, miképp tehetné jóvá hibáját.

- Én mindenben igazat adok a mélyen tisztelt őrnagy úrnak - jegyezte meg alázatosan -, de azt hiszem, nem lehet megakadályozni, ha az embernek eszébe akar jutni valami.

- Hogyne lehetne! A kutya négylábú állat, de mégsem akar egyszerre négyfelé szaladni. Vagy maga látott már négyfelé szaladó kutyát?

Tót rövid gondolkodás után felismerte, hogy ilyen kutyát még nem látott.

- Az öcsémék úgyis meg vannak bántva, hogy nem náluk töltöm a szabadságomat. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, akkor legyen rajta, nehogy megismétlődjön az előbbi eset.

Tót kijelentette, hogy ő minden áldozatra kész, de a teendőit nem látja egészen világosan.

- Úgy látszik, egy kissé nehezen értjük meg egymást - jegyezte meg bosszúsan az őrnagy. - Mondok egy példát. Vegyük a táplálkozást. Enni, ugyebár, maga is szokott?

Tót azt mondta, szokott.

- Nos, miből áll az? Evés, rágás, nyálképződés, nyelés. Egy összefüggő folyamat, amelyet nem akaszt meg semmi. Az érthetőség kedvéért mondok még egy példát. Ismeri a Himnusz-t, kedves Tót?

Tót azt mondta, ismeri.

- El is tudná mondani az első sorát?

- Isten áldd meg a magyart - mondta Tót.

- Helyes - biccentett az őrnagy. - Eszébe jutott valami?

Tót azt válaszolta, hogy semmi se jutott az eszébe.

- Erre akartam magát rávezetni - mondta az őrnagy. - Remélem, most már világos a dolog?

Tót kijelentette, hogy sok minden megvilágosodott előtte, egyes részletek azonban homályban maradtak.

- Teremtsünk világosságot! - mondta az őrnagy.

Ezúttal a zászlóalját hozta föl példának. Ott ő azt tapasztalta, hogy az átmeneti tétlenség veszélyesebb, mint a teljes semmittevés; aki ugyanis abszolúte nem csinál semmit, az legalább organizálni tudja a gondolatait, ha azonban valaki hol csinál valamit, hol nem, az a szünetek ideje alatt a saját gondolatainak játékszere lesz. Ez történt Tóttal meg a pettyes lepkével. (...)"

szökik a gáz, szökik a levegő

Legalábbis a hideg. Legalábbis előlem. Bár valószínűleg én vagyok a hibás, mert az ohnehin eleve nászéjszakaian fülledt lakásbeli klímának a főzés nem feltétlenül válik előnyére. Szóval most a konyhát illetve annak néhány méteres körzetét sikerült még pár fokkal melegebbre felfűtenem a tűzhely áldásos segítségével. Aztán meg jött a saját szobám, ahol a maxra vett vasaló művelt hasonlókat a szobahőmérséklettel. Henrik mondjuk birokra kelt vele, és 10 centire a bokámtól sütkéreztem jeges lehelletében, csak hogy teljes legyen a képzavar. Szóval deréktól felfelé kazánház, deréktól lefelé jégverem. (Bizonyos esetekben nem túl üdvözlendő állapot, de ebben a kivételes szituációban ki tudtam vele egyezni.) Aztán pedig feltaláltam a spanyolviaszt, pontosabban a spricni (hivatalos nevén háztartási vízpermetező flakon) összeeresztését a ventillátorral. Pár fújás a Henrik arca elé, és kész volt a felüdülés.
Ablaknyitásról persze szó sem lehet. Ahogy Janikovszky Éva írja valahol: Kinyitjuk az ablakot, beárad a hőség. Becsukjuk az ablakot, bentreked a hőség. Csiki-csuki. Nem is tudom, hová lennék, ha Henrik nem helyettesítené a természetes légmozgást itt nekem. Ennek ellenére 3 napja olyan toldimiklósosan alszom: szinte a pirosló hajnal hasadtáig sehogy. Mert Henriknek egy hibája van: hangos. És úgy tűnik, az édes álom 80 decibeles surrogásnál csak a fejem fölött bír lepkedni. Szóval az enyh olyan hajnali 3 felé ér, mikor leállítom a krómarcút és kinyitom az ablakot. Ugyan ötig még mindig csak a beton kilehelte langy áramlik be, de legalább csönd van. És reggel 5-7 között aztán végre tényleg hűvös lesz odakint. (És az édes álom zuhanórepülésben veti rám magát erre a két órára.) Fél nyolckor aztán megint csukni kell, mert addigra megint bent van hidegebb.
Én mondom, nehéz az élet.

új családtag

Megirigyelve Loláék békés együttélését, magam is új élettársra tettem szert. Neve Henrik, alias a Ventillátorok Gyöngye. Nagyon szexi, ahogy krómozott felülete kacéran megcsillan a lámpafényben, még bizsergetőbb búgásáról nem is beszélve. Hűvös erotikája belengi a szobát. Máris elcsavarta a fejemet, holott az övét lehet csak igazán: 120 fokkal. Rrrrrrr.

dreams are my reality

Az oké, hogy szürreálisakat szoktam álmodni, no de ilyet... :) Röhögve ébredtem. Lehet hogy hosszú lesz, de így néz ki egy "egész estés" álmom általában (csak nem mind ennyire üdítő).

Egy busz letesz a fertőrákosi ház előtt. Az előző álmomból jöttem vele ide, de azt már elfelejtettem. Figyelmeztetnek, hogy ha jót akarok magamnak, akkor gyorsan menjek be a kapun. Sietnék is, de persze a kulcscsomó nem engedelmeskedik a kezemnek, mindig rossz kulcsot fogok meg, a budapesti kulcsaim akadnak folyton a kezembe. Végül csak bejutok, de érzem, hogy figyeltek, miközben nyitottam a kaput. Alig csukom be magam mögött, csöngetnek, én pedig naná, hogy azonnal kinyitom a kaput... meg se lepődöm, mikor egy rosszarcú ember áll ottan, és bebocsátást követel. Hősiesen eltorlaszolom az útját - egy turistakordonnal. Ez konkrétan egy bordó színű vastag kötél, amit az operában használunk. Ez lengedezik most a tárt ajtóban akadály gyanánt. Rosszarcú a behatolás könnyűségén meglepve lép át rajta, én meg hátrálok. Rosszarc mögött gyűl az éji vad, sok bűnöző-kinézetű figura. Nem merek lépni semmit, csak nézem, ahogy ezek mind elfoglalják a családi házunkat. Nem tudom, mit csinálnak odabent, pakolásznak és rámolnak a hangokból ítélve. Meg takarítanak. Ezt onnan tudom, hogy az ajtót simán nyitva hagyják, és ott takarítja a nappalit egy huszonéves csaj. Bár figyelnek, azért hagyják hogy odamenjek és a csajjal szemben bevessem kommunikációs képességeimet. Arra nem tudom rádumálni, hogy engedjen be a házba, de megtudom tőle, hogy e bűntény kitervelője maga Lady Gaga, Lindsay Lohannel karöltve. Harsány "Hol vannak?!" kérdésemre a tárgyilagos válasz: Hát kint az udvaron. Ja... oké. És tényleg. Én tökre megörülök, hogy legálisan oszthatok ki ezeknek néhány pofánvágást. Felmegy bennem az adrenalin, odafutok mindkettőhöz, behúzok nekik párat (az elsőt hárítják, de csak kapnak a fejükre), aztán hősiesen elfutok a helyszínről. De azért beérnek. A büntetésem: kamu sajtóhír egy állítólagos mélydepresszióról, ami miatt tolószékben kell tartózkodnom.
Üldögélek a tolószékben az udvaron, erre feltűnik Róbert Patiszon, illetve bocsánat Edward Cullen, és szégyentelenül nekiáll hátratolni a szőlőskertbe. Beborul az ég, gondolom azért, hogy még tvájlájtosabb legyen a hangulat. A szőlőskert elejébe valaki összehordott egy jókora halom homokot, aminek a tetejére meredeken vezet fölfelé az út. Míg odaérünk, Edward többször megkérdi, nem akarok-e kiszállni a székből, én pedig kajánul lesek hátra, hogy jaj dehát én mélydepis vagyok, nem tudok csak úgy fölpattanni, szóval döntsd a széket, ne siránkozz. Merthogy fölfelé eléggé megdőltem hátra, ahogy tolt, de persze fölértünk a halomra. Ahol egy asztal várt. Miközben odatol, még megjegyzem neki, h gondolom super powerrel rendelkező vámpírként csak nem nyekkent bele a feladatba. Ő nem válaszol, mert közben fölvette a filmbeli kötelező fájdalmas arckifejezését, és elém rak egy csomó aprófát, hogy na én most ebből formáljak szabályos kupacot, hogy egyből meggyulladjon, ha meggyújtják. Merthogy ez fog most aztán bebizonyítani mindent. Itt röhögtem el magam először. Szóval Edward az ő Bellájának néz engem. Hát jó. Miközben formálom a tűzrakást, megérkezik a Cullen-klán, akik Edwarddal ellentétben nem hasonlítanak filmbeli önmagukra. Kvaterkáznak az asztal körül, miközben fél szemmel követik az ügyködésemet. Valamit esznek is, külön poén volt, ahogy a vámpír-anyuka összetört egy poharat, aminek a szilánkjai ráverődtek az arcára, onnan le az asztalra. Ő meg elkezdte őket a hüvelykujjával összemorzsolni (vámpír bőre mint a márvány ugye), és közben azt sápítozta, hogy jaj elvágtam magam, el fogok vérezniiii!!! Az asztaltársaság erre hisztérikus röhögésbe kezdett velem együtt (véletlenül le is ejtettem két fahasábot a röhögéstől).
Aztán csak elkészül a művem, végezetül felbontok egy üveg csemegeuborkát, és az uborkákkal is megspékelem a tűzifát. Sőt, aztán a levével nyakon öntöm az egész halmot. Edward fogja a fejét, hogy what are you dooooing, mire én közlöm, hogy mér, ezt így kell, mindig így szoktam. Majd fogom az öngyújtót, és fellobbantom az egészet (mintha csak benzin lett volna az az uborkalé). Mindenki elkussol az asztalnál, Edward ledermed, én magamban kuncogok. De aztán egy vámpír csaj felém fordul (szőke rövid haj, szemüveg, lóarc), és miközben valamit vág fel a tányérján, mondja nekem, hogy oké, hogy kiálltam itten a próbát (aha, szóval ez egy próba volt), de nehogy azt higgyem, hogy ebből bármi is lehet. "Absolutely no way. Whatever interest a vampire may have in a human being, it's never love." Sőt, "...pregnancy is out of the question. There's no way that you could carry the fetus of a vampire in your... um... -" Kisegítem: "Womb." "Yeah, in your womb, thanks. So that's how it goes, sweetie."
Én pedig csak nézek, hogy kajakra közli velem egy vámpír, hogy nem eshetek teherbe az ő fajtájuktól, és kajakra én segítettem ki, mikor nem jutott eszébe az "anyaméh" kifejezés. És gondolom azt, hogy úúúristen, hát micsoda veszteség ért most engemet, hogy sose lehetek a patyolatfehér szendevősfiúé. (Ki akart?) Röhögve ébredek, hogy ilyen nincs.

Most már bizton állíthatjuk: az agyamra ment a netbulvár. Meg a tvájlájt.

Na, bebizonyítottam magamnak, hogy most már történjék bármi, akkor is elvezetgetem a csoportomat angolul is az operában. Merthogy ma hullafáradtan, fejfájással tarkítva, abszolút nulla motivációval, maximális improvizációval szövegeltem az 50 emberemnek. A helyzet súlyosságát talán érzékelteti, hogy mellőztem az affektálást és a magyar hangomon beszéltem végig angolul. :P Ennek ellenére (vagy éppen emiatt) lájkolták. Fura, de jó. Mintha ragadna rám ezen a téren is némi önbizalom, hurrá, végre.

Na ahhoz már hozzászoktam, hogy érthetetlen okokból mindenki 2-3 évvel idősebbnek hisz, mint amennyi vagyok. De az mégis váratlanul ért, hogy ma anyukának néztek - úgy, hogy egy darab gyerkőc nem volt körülöttem.

Egy ideje a közelünkben levő zöldségeshez járok, szoktam beszélgetni az eladó csajjal, ő az a típus, aki smalltalk közben simán rádumál arra a finom meggyre. Meg ugyan nincs neki gyalult tökje, de a kedvemért azért rendel vagy 4 csomaggal. (Nincsen nekem kóbászom, de várjá hozok, montaja Babinéni.)
Szóval ma megyek a tökért, viszek hozzá kaprot is, erre így rákérdez: És a babát ilyenkor kire hagyod? Tessék? Hogy ilyenkor ki vigyáz a babára. Ó de kedves vagy, hát nekem ám még nincsen gyerekem. Nincs? Pedig ő aztán teljesen azt hitte. No hát akkor majd szépen lassan úgyis. Satöbbi. Egész hazaúton vigyorogtam. Jóvan.

Ez a következőket jelentheti:

• olyan boldogság és harmónia sugárzik rólam, amilyent csak a fiatal anyukákon látni,
• olyan megereszkedett a mellem, hogy azt hinni, a szoptatástól van,
• annyira meg vagyok hízva, hogy akár kismama-pluszkilók is lehetnének,
• annyira leharcolt vagyok, hogy olyan, mintha frissen szültem volna és talpon tartana a gyerök,
• a tény, hogy főzelékekről beszélgetek a csajjal és nagy tételben veszem hozzá a zöldségeket, azt a benyomást keltette, mintha nemcsak dolgos háziasszony lennék, de sok éhes szájat kéne jóllakatni.

De tényleg hízeleg a feltételezés. :)

[update] És mi van ma az index címlapján?...

állandó változás | átmenetek

Drótkerítés most és drótkerítés 30 év múlva. Ott volt a helyén végig, mégse ugyanúgy néz ki. Berozsdásodott. Pedig a kerítés maga állandó. Mégis megváltozott.

Vagy a folyó (és ez már Hérodotosz): ott van, folyik a medrében, tehát állandó. De ha másnap odamegyek, már nem ugyanazt a vizet látom benne. A folyó ugyanaz, a vize nem. Pedig a folyó a víz miatt az, ami. Hogy is van ez?
Ugyanerre az analógiára: az ember. Hétévente cserélődnek a sejtjei. Plusz keletkeznek neki újak, ha nől. Már nem ugyanaz, aki volt. Vagy mégis?

A folyamatok. Maga a változás. De bármelyik pillanatban ragadjuk ki bármelyik pontját, az önmagában állandó. A sok állandó állapot sorozata a változó állapot. Fényképezz le félmásodpercenként egy napfelkeltét: ha egymás után nézed a fotókat, nem látsz változást. Nézzed minden ötödik, tizedik, századik képet... na ugye.
És hogy az ember sose tudja megragadni a folyamatot... azok ott húznak el a feje fölött, és ha felnyúl, és megragad belőle valamit, az csak egy pillanatnyi állapot. (Jó, persze, az ember [most már] van olyan okos, hogy legalább belássa a folyamatok alakulását és tapasztalatai alapján elhiggye, hogy vannak.) De ki tudja megmondani, hogy konkrétan mikor vált az ég rózsaszínből narancsra? Nem_tudod_megragadni, mert úgy működik a percepciód-recepciód, hogy nem megy. Csak azt tudod, hogy 10 másodperce még más színe volt az égnek. Olyan az ember érzékelése, mint egy szaggató béna jútúbvideó. Istenem, de korlátoltak vagyunk mi mindenható lények.

Azt hiszem, ennél izgalmasabb téma számomra nincs is.

netes közösség 2.

Volt/van ugye most ez az árvíz. Kéne támogatásokra a pénz.
A napokban belebotlottam a Facebook-on egy csoportra: Mondjunk le az augusztus 20-ai tűzijátékról az árvízkárosultak javára! - Zseniális ötlet, hogy mért nem nekem jutott eszembe?! Nem csak én léptem be, éppen 128 ezren vagyunk a csoportban. A sajtó felkapta, és most majd a kormány is megtárgyalja az ötletet. (Állítólag a kormány is facebookról értesült a csoportról.)
Hegyeket megmozgatni.

[update] Az, hogy a kormány végül pöcs lesz és mégis csinál tűzijátékot (bár "szerényebbet", haha), várható volt. Igazából nekem az tetszik, hogy egy alulról jövő kezdeményezés annyira meg bírt erősödni, hogy jajszava egészen a képviselőkig felhatolt. Az, hogy nem lett belőle semmi, már nem az alulról jövő kezdeményezés hibája, hanem.
(vakondtúrásokat megmocorogtatni.)

a doom metaltól a progresszív rockig

Avagy: fejlődés vagy pálfordulás? Kinek mi. A kontraszt így erős, de egy folyamat két végpontja. A mostani állapot több, mint üdvözlendő. Grét tyún.

Anathema 1993 (óvatosan!:))



Anathema 2010:

let off steam!

Amikor elmész délután kettőkor munkába azzal, hogy fél hatra hazaérsz, aztán hazatalálsz hajnal kettőkor egy ad hoc sörözés, ad hoc koncert és ad hoc buli után. (Mindezt egy háromnapos fesztivált követően melóval töltött nap végén.)
Már hiányzott.
És az is tipikus, hogy miután hosszan fejtegettem blogom egy darab hasábján, hogy már nem tudok és nem is akarok szilajul bulizni, ennek gyönyörű cáfolatát adom az utóbbi 5 napban. Gyűlt-gyűlt az enerdzsi, aztán mostan szépen kirobbant. Erre jók a nyarak.

Amúgy 17-19 között fishing on orfű fesztivál forgott fenn. Szerény véleményem s tapasztalatom szerint valami elképesztően, horribilis-indokolatlanul fergetegesre sikerült. Köszönöm minden érintettnek, a társaságnak, az orfűi tóvidéknek, a javarészt távolmaradó esőnek, a sok "mindenkitszeretek" típusú részegnek, a fellépők közül különösen a Group'n'Swingnek, a fliki-flokiban tóátugróknak, az engem békés pogózás során támasztó és óvó kedves közönségnek, a gumicsizmának és Másának.

Azt hiszem, kapunyitási pánikra mostantól semmi ok:)

netes közösség

Én úgy szeretem az internetet.
Tényleg.
Van először is az alapból zseniális blog, a postsecret. Úgy kezdődött, hogy egy amcsi pasi könyvesboltokban könyvek lapjai közé rejtett pár titkot magáról, és meghagyta a címét, hogy neki is küldje el a titkát az, aki olvassa - persze névtelenül. Messze nem olyan gagyi, mint aminek hangzik. Ma már naponta több száz képeslapot kap az ürge, amelyekből egy válogatást közzétesz a fenti blogon. Érdemes nézegetni. A pszichológiája is egyszerű: van egy titkom, nem mondom el senkinek, ezért ott van és nyom. Hát szélbe kiáltom. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Zseniális.
Múlt héten következő képeslap került a blogra: "I have lived in San Francisco since I was young. I am illegal. I am not wanted here. I don't belong anywhere. This summer I plan to jump off the Golden Gate." - Mindegy hogy duma vagy hatásvadászás vagy tény, azért megrázó volt olvasni. Erre mi lesz? Facebook-csoport "please dont jump" néven. (Közben fansite-ot is csináltak a látogatottság miatt.) És mindenféle ember írogat oda bátorítást. Annyira jó olvasni, hogy a világ minden részéről jönnek a kis szeretetmegnyilvánulások. (Mondjuk a gonosz hozzászólásokat kimoderálják.) A feltöltött fotók is nagyon jók. Attól függetlenül, hogy eléri-e a címzettet, másoknak is sokat segít - de ezt már nem én mondom, hanem az amerikai sajtó, amely felfigyelt a jelenségre.
Ilyenkor szeretem a 21. századot.

érett és bölcs visszaemlékezés azokról a csintalan deákévekről

Mostanában megint találkoztam emberekkel, akikkel feleleveníthettük azt a frenetikus végzős évünket. Máig nem értjük: olyan emberek, akik addig nem igazán voltak jóban, hirtelen, a közelgő búcsútól megrettenve összekapaszkodnak és elszántan átbulizzák magukat az érettségin. A jelenség legalább két osztálynyi diákot érint, meg személy szerint is elég sokakat. Fiatalok voltunk, még jól bírtuk magunkat, az italt és a kevés alvást, ezért aztán a 12. év második félévét módszeresen, de nem előre eltervezetten átmulattuk. Így visszatekintve azt kell mondjam: legendás időszak volt, és többet nem jön vissza.

Ez nagyon furcsa. Mégpedig azért, mert nálam az egész félévnyi szórakozást a kétségbeesés szülte. Soha nem voltam annyira diszharmóniában önmagammal és a világgal, mint ebben az időszakban. Egyáltalán nem voltam boldog. Pontosabban: akkor, ott a boldogság forrását pont ezek a közös megborulások jelentették. Nem tudom, a többiek ezzel pontosan hogy voltak, de én ki voltam fordulva önmagamból. Görcsösen kerestem barátságokat, miközben drámázásokkal terhesen küzdöttem magam kifelé az akkori kapcsolatomból, mely nagyon nem akart volna ereszteni. A világ a szememben egy igazságtalan, gonosz hely volt, ahol mindenki csak ellenem volt, senki nem értett meg, sőt én saját magamat sem, csak kapálództam az örvények között. Jól van, gondoltam, hát akkor sej!, életben maradunk, bebábozódunk, találunk valakit, valamit mondunk neki, hogy úgyis mindegy, hát gyere! És elkezdődött. Életre szóló élmények és barátságok származtak a sokmindenből. Szenvedélyesen próbáltam magam jól érezni a boldogtalanságomban.

Azt hiszem, sikerült. Mert bár soha nem szeretnék hasonló kétségbeesést és parttalanságot átélni, mint akkor, arra a félévre mégis mindig nosztalgiával fogok tudni visszaemlékezni.

Egyébként pedig talán ez a magyarázat, hogy mai fejjel mért nem tudok már olyan szilajul mulatni, mint akkor. Mert már nincs miért. Nincs meg az a félelemből táplálkozó elszántság, ami hajtott. Nincs mi elől menekülni, és ez jó. Sej! :)

ép testben

A következőkben egy gyomorrontás hiteles története és érdekes tanulsága olvasható. Kezdetben naturalista, később elvont. Vigyázat!

Tegnap este vacsora gyanánt volt szerencsém telezabálni magam mindenféle földi jóval. Aztán később hirtelenjében megittam vagy egy liter folyadékot. Aztán a pukkadásig teli gyomromba emésztéskönnyítő gyanánt beletöltöttem némi (nem, nem pálinkát-) szódabikarbónát. Csak arra nem gondoltam, hogy mit is csinál a szódabikarbóna az ember gyomrában? Szén-dioxidot. Mihez kezd az? Még feljebb fúj. Aztán távozna, de mivel akkora odabenn a szorongás, megkapaszkodik benne a többi is. Mire rosszul lettem volna, már jobban is lettem - mintegy öt másodperc alatt ott volt a Feszty-körkép a nagy fehér porcelánkagyló falán.
Aztán csodálkozva tapasztaltam, hogy csak a folyadék távozott belőlem, a vacsora benn maradt. Azért mekkora jó fej már a gyomrom: a randalírozókat kiküldi, a békés lakosok meg zavartalanul folytathatják útjukat.

Másfelől újra bizonyítottnak látom a tényt, hogy a hányás és a sírás során ugyanaz játszódik le az emberben. Síráson persze itt most nem pityergést értek, hanem inkább a zokogva fetrengős verziót. De ugyanaz: baljós csönd, gyülekező viharfelhők, már-már elviselhetetlen belső nyomás, gyomorgörcs, reszketés, majd roham, végül megkönnyebbülés. És mindkettő után felállsz, leporolod (lemosod) magad, és folytatod. Szóval a testben és a lélekben lejátszódó folyamatok tényleg rokoníthatók, wow.

Aztán az is feltűnt, hogy a gyomrom gyors válságkezelése következtében végleg elmúlt az egész nap kísértő fejfájásom is. Mi a manó.

valahogy így

kicsi a világ

Megyek oda tegnap operában a csoportomhoz, illedelmesen bemutatkozom, elindulunk, erre ketten megkérdezik: Nem te voltál 2 napja a vízibuszon?

Szegények, most aztán megint ugyanazt kapták a pénzükért...

Hát persze. Nem cukorsokkot kaptam az édességstop utáni első étkezésemtől, csak emésztési panaszokat. Kétrét görnyedés, kétórás fetrengés a görcsöktől. (Szigorúan munka után, pedig még előtte ettem. Hiába, az elfojtás. (Bár az is lehet, hogy a délelőtti munkahelyi mulasztásom sztressze jött ki utólag - de akkor is az elfojtás.))
És még annyira nem is esett jól. (Bár a meglepetést nagyon szerettem!:))

pantha rei

Nem is tudtam, hogy az életfilozófiám Hérakleitosz-gondolat. Azt hittem már, én találtam ki.

K.O.

Fölkelek, hallgatok zenét. Ugyanazt az együttest. Újra meg újra. Bőgök az intrón, satöbbi. Húha, el kéne menni valamikor koncertre.
Csörög a telefon: nincs kedved elmenni szept 30-án Milánóba koncertre?
(Aki nem értené: ennek az együttesnek a koncertjére.)
...
This is a typical OMG-situation.

panaszpatak

Fejfájással ébredtem és nem múlt el. Rossz volt az óra az egyetemen. Azóta elolvastam egy tankönyvet és egy szakfolyóiratot. Ettem ebédet, de nem ízlett. Elfogyott a pénzem. Kevesebb fizut kapok, mint amire számítottam. Spórolásból kétoldalasan fénymásoltam volna, de bekapta a papírt, a fénymásolófiú meg törölte a beállításokat és megnyomta a gombot. Eredmény: kétszer annyi papír és 40 ft-tal több, mint amennyit ki tudtam fizetni.
Szar ez a nap, emberek.

még mindig berlin

Egyébként meg mekkora egy picsa vagyok. Mit csinálok a kulturálódás után? Shoppingolok. Hol? Plázában. Mit? Ruhát. Méghozzá tipikusan csak Németországban fellelhető h&m és Orsay üzletekben.

(De legalább lett ruhám, amilyenből már itthon nem volt a méretemben.)

verliebt in berlin

Megjöttem. Olyan helyen jártam,

• amely mostani formáját jó 20 éve nyerte el. Korábban az Európai Nagy Fal vágott át rajta vakon, mostanra kiheverte a szétosztottságot, legalábbis ránézésre.
  
• ahol nem tévedsz el, akárhogy is szeretnél, mert a közlekedési hálózat nem enged. Ráállsz a táblákra, követed és eléred, ott is vagy, vagy ha nem, útbaigazítanak két szóval.
  
• ahol ha átszökdösöl az úton 5 méterre a zebrától a kocsik között, hátratolatnak, hogy jobban elférj.
• ahol máshogy néznek ki a gyalogos közlekedési lámpa figurái. Kalapjuk van, bakker.
• ahol nem tudnak főzni. De felvágottban és krumpliban azért jók.
• amelynek keleti része jobban néz ki a nyugatinál. Ezt hívják túlkompenzálásnak.
• ahol a magyar beszédünkre csak felfigyelt egy komáromi bácsi.
• amelyben rengeteg a panelház, az üvegpalota, és a szocreál, de a szép részek azok tényleg azok. Parkok tarkítják a betonvidéket, templomoktól és múzeumoktól hemzseg a központ.
  
• amelynek van pár múzeuma is. Láttam az Istár-kaput és beleszerettem az iszlám képzőművészetbe.
• ahol az időjárás nem szeretett. Eső és nyolc, azaz nyolc fok. Ennek ellenére is szép a hely.
• ahol szintén vannak emeletes buszok, méghozzá békávésok. Városnézés gyorsan, olcsón.
• amelynek háborúban megrongált épületeit nem szeretik eredetiben helyreállítani. Inkább a rom + modern hozzátoldás/berendezés a menő. Enyhe szemöldökráncolás.
  

Na szóval az van, hogy én itt egyszer lakni fogok. Mert van egy hangulata a helynek. Mert sokféle, de nem összevissza. Az emberek végzik a dolgukat, hivatalból kedvesek, valami befogadás lengi be a helyet. Talán, mert hozzászoktak a turistákhoz. És a sok panelházzal kevert mindenféle épület ellenére van itt harmónia, van egy viszonylag egységes arca az egész hóbelevancbak, ami miatt számomra még esőben és hidegben is nagyon szerethető ez a Berlin. Amit egyik német városról, ahol eddig megfordultam, sem állíthatok ennyire határozottan. (Való igaz, Münchenre csak 3 órám volt, oda még vissza kell menni.) Ez annál is meglepőbb, mert vaskos negatív előítéletekkel mentem oda. Kifejezetten nem voltam rá kíváncsi, nagyon északon van az már, hülye tájszólással beszélnek, nagy a város, biztos sötét és rideg, mint az ottaniak. Én kérek elnézést :)

asszertivitás

Én eddig nem csináltam azt, ha a munkahelyemen valamit elcsesztek, hogy szóljak. Mert nem kell konfliktus és mert engem úgyse érint. Aztán ma mégis, mert nagyon ciki dolgot sikerült összemenedzselni. Még okostojás mitdumálszbele módra megoldási javaslattal is előálltam. És meghallgattak és nem vették támadásnak. És úgyis le fogják szarni :)

az a bizonyos lépés

...ami éppen kijön. Amikor a mérleg nyelve egyenes, és minden úgy kiegyen van súlyozva.

Ez egyébként félelmetes, hogy miután a kezdeti lappangást követően rakódtak és rakódtak egymásra a dolgok és elintéznivalók, én pedig jó pálma módjára nőttem a teher alatt, a kritikus pontnál ahogy jöttek, úgy kezdtek ezek leépülni egyik a másik után. Határidők tolódnak ki, terjedelmi előírások mérséklődnek, megbeszélt szívatások maradnak el. Pedig Isten a tanúm rá, végeztem volna ezeket is becsületesen, mint az eddigieket. Gyártottam az elintézéseket futószalagon, csak az intézés sebességénél gyorsabban jöttek az új feladatok. Valahogy ez most nem izgatott különösebben - erre tessék, pont most lassul a felbukkanó elintézendők rohama. Most, hogy felvérteztem magam a közelgő idegbaj ellen, vetkezhetem újra le a vértemet. Na mondjuk nem mintha a tunyulás veszélye fenyegetne a következő hetekben...illetőleg a nap meg a nyugta, továbbá mindkettő dicsérete sem elhanyagolandó szempontok.

EP 60

Kovács András Ferenc
Kettős ballada Esterházy Péterről

„Mondjátok, hol van, hova lett
Flóra, a szép nő, Róma fénye?
Archipiada hol lehet
S Thais, vele egy anya vére?
Hol a tapsra, szóra, zenére
Tó fölött ébredő Ekhó
Emberfölötti tünde lénye?"

(Villon - Szabó Lőrinc)

És hol van Esterházy Péter?
Ekhózza légi szó-legó,
Barokk menny zengje száz spinéttel,
Angyal sóhajtsa: „Ó meg Ó!"
Hirdesse színház, dóm, csehó,
Tűnt, égi összhang, földi hangtan,
Hűhózza hűség, hűtse hó -
Mais ou sont les neiges d'antan?

De hol van Esterházy Péter?
Délceg nevének hallatán
Szívekben hosszan rezg a két R,
S mint érme várak padlatán,
Mit dáridókra pall a dán
Herceg is, úgy peng, oly roppantan,
Hogy visszacsengi balladám -
Mais ou sont les neiges d'antan?

De hol vagy Esterházy Péter?
Téged magyar kíván, s kivan,
Mert minden eszme, mázli, métely
Bételt... S mi pang a pakliban -
Tán szittya tantra, kanti tan,
Tézis, matézis, törzsi tamtam?
Ha írsz, mit érsz, mi vagy, s mi van?
Mais ou sont les neiges d'antan?

Író vagy, Esterházy Péter,
S ki olvas, jobb lesz, boldogabb -
Dühöng ma persze pár kivétel,
Ki dúlna könyvesboltokat...
S az írás annyi dolgot ad -
Örök jelenbe átsuhantan
Hord pillanatnyi voltokat!
Mais ou sont les neiges d'antan?

Hatvan vagy, Esterházy Péter,
Ötven ki voltál épp imént -
Ez így megy Pesten kvázi spéttel,
Ha szépre tart a nép igényt...
Ne rigmust, írj te még rigényt,
Míg él a nyelv, s potomra van tan -
Magasra nyargalj égi mént!
Mais ou sont les neiges d'antan?

Ad astra, Esterházy Péter,
Parnasszra röppentsen Pegáz -
Szavamra, nem lesz bárki tétel
Világegyetemen... De gáz,
Ahogy bolygókkal eldekáz
Az Úr, ha mókáz, ám torpantan
Csillagrajzásban feszt megáz -
Mais ou sont les neiges d'antan?

shift

Új látószöget fedeztem föl. Fentről nézek lefele.

Kosztolányi 2

’Curiouser and curiouser!’ cried Alice (she was so much surprised, that for the moment she quite forgot how to speak good English);

- Egyre murisabb! kiáltott fel Alice.
Úgy meglepődött, hogy egyszeriben elfelejtett szépen beszélni.

Kosztolányi Dezső fordít

Alice Csodaországban: van ugyebár a Cheshire Cat, aki egy folyton vigyorgó macska, néha eltűnik, néha egyes testrészei látszanak csak, és hülyeségeket beszél.
Ő Kosztolányi fordításában Fakutya lett.

Eredeti:
’You must be [mad],’ said the Cat, ‘or you wouldn’t have come here.’
Alice didn’t think that proved it at all; however, she went on ‘And how do you know that you’re mad?’
’To begin with,’ said the Cat, ‘a dog’s not mad. You grant that?’
’I suppose so,’ said Alice.
’Well, then,’ the Cat went on, ‘you see, a dog growls when it’s angry, and wags its tail when it’s pleased. Now I growl when I’m pleased, and wag my tail when I’m angry. Therefore I’m mad.’
’I call it purring, not growling,’ said Alice.
’Call it what you like,’ said the Cat. ‘Do you play croquet with the Queen to-day?’

Kosztolányi:
- Ha nem volnál bolond - válaszolt a Fakutya -, nem jöttél volna ide.
Alice-t ez nem győzte meg. Ezért tovább faggatta a Fakutyát.
- És honnan tudja, hogy maga bolond?
- Nézd - felelte a Fakutya -, egy rendes kutya az nem bolond, ugyebár?
- Nem - mondta Alice.
- Na, látod - folytatta a Fakutya. - A rendes kutya, ha dühös, akkor morog, és ha örül, akkor csóválja a farkát. Én pedig akkor morgok, ha örülök, s akkor csóválok a farkam, ha dühös vagyok. Ezért vagyok én bolond.
- De... - ellenkezett Alice.
- Semmi de - szakította félbe a Fakutya. - Inkább arról beszélj, eljössz-e ma a Királynőhöz krokettezni?

Botrány.
Attól, hogy jó költő vagy, nem kell ám elszállni és önkényeskedni.

tantusz

Telefonos szervezkedés tavasziszünet-ügyben.

én: Akkor jössz majd húsvétra? Vagy hogy lesz?
ő: Jajaja persze, csak azt nem tudom, mikor és hogyan. De Húsvéthétfő az mindenképp benne lesz.
én: Na majd akkor döntsed el, oszt szólj.
ő: Csak bonyolítja mondjuk a dolgot, hogy szerdán már suli van, kedden meg április 6-a.
én: Aha...
szünet
ő: Hallasz?
én: Persze. Azt mondtad, hogy kedden lesz április 6-a.
ő: Igen, azt mondtam.
én: ...igen, és...?
szünet
ő: De azt tudod, mi lesz április 6-án...?
én: He? Mi az hogy mi...... JA! Tényleg!...
ő: ...

pavlov

Nomármost. Meg lett nekem mutatva egy autóreklám, persze éjszaki, azzal az állítólagos indokkal, hogy az jobb annál a másik autóreklámnál, amit én szeretek. Már az árulkodó volt, hogy nahát, dejszen svéd zenéje van az autóreklámnak. Mit érdemel az a bűnös, aki kerülőutakon akar engem svéd zenekarra megtéríteni? Ahelyett, hogy szólna, hogy hé de jó ez a zenekar, hallgassad már meg. Ahelyett benyom nekem egy reklámot jutubon, abban a biztos tudatban, hogy nem nyugszom, míg ki nem derítem, ki énekli a zenéjét. Ott volt a kísértés, hogy csakazértse keresek rá, nem kapom be a horgot. Csak sajnos túl jó volt a zenekar. A "megoszt facebookon" gomb megnyomásával egyidőben felsejlett, ahogyan röhög a markába a zenetérítő csirkefogó.

A pofátlanság a dologban az, hogy kőkemény taktika lakozik mindemögött. Merthogy a kutakodás, meg a csakazértse. Ha nyíltan térítene, csakazértse néznék utána, ergo hagyja, hogy "magamtól" kezdjek el kutakodni. Csöppet pőrén érzem most magam, lerándult a lepel erről az oldalamról is. Mármint a kutakodósról. Tudniillik szeretek utánanézni futólag hallott, látott, felbukkanó dolgoknak. Egy ismeretlen szó egy szövegben, valaminek a zenéje, párbeszéd a buszon - rögvest lecsekkolom wikipédián. Nem mintha titkoltam volna mindezt, dehogyis, nem vagyok én kém vagy mi. Csakhát itten vannak bizonyos emberek, akik erre maguktól rájönnek, aztán meg szégyentelenül kihasználják az én tulajdonságaimat, hogy az általuk kívánt reakciót váltsák ki belőlem megfelelő ingerek elindításával.

Hallatlan. A saját fegyvereimmel. :)

kapunyitási pánik

Váááááááááááááááááá!
Shoppingolni akarok meg margitszigetelni meg bulizni meg koncertre járni meg ugrálni meg extázisba esni!! Legyen már tavasz meg nyár!!!!!

Na igen, ez az az állapot, amikor már rég esti tornát kéne csinálnom meg aludnom, de nem tudok elszakadni a zenétől. Ez történik, ha az ember kiselőadást vállal a magyar és a német populáris zene összehasonlításáról. Az utolsó pár órában zenei stílusokon utaztam keresztül és még mindig sírhatnékom van. Annyi jó zene van!!! Kezdtem a korán meghalt, Amerikában is number one számot produkáló osztrákkal, folytattam táncdalénekesekkel mindkét országból, aztán valahogy begyütt a progresszív rock meg a punkrock, aztán tinikorom kedvenc tehetségkutató-nyertes foghíjas norvégjánál ragadtam le remegni, meg disco is volt, meg kis downtempo. Most meg jazzpop. A legfinomabb fajtából. Szvinget nem merek elkezdeni hallgatni, mert akkor nem lesz alvás :)
De esküszöm, most pihentem annyit, amennyit mióta síből visszajöttem, nem. Örömkönnyek, áh.



Ja igen: akinek van otthon Aerosmith, Prosectura és/vagy Solaris, ne kíméljen! Uriah Heep, Pearl Jam is jöhet! Meg Péterfy Bori! Meg Colorstar! Meg... eh.