battery low

Én nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen végtelenül fáradt. A világon minden teendőmmel el vagyok csúszva, a lakás egy borzalom, és beadandót kéne írni, előadásra készülni, fordítani, tornászni, takarítani, pihenni, aludni. (Aludni!...) Ehelyett idegenvezettem meg röntgenre mentem meg gyógytornára meg csontkovácshoz meg órákra jártam. Nincs időm találkozni senkivel, neurotikus bányalóként lehajtott fejjel vágtatok át a napon, hogy a végén kétségbeesetten konstatáljam, hogy alig haladtam, a teendők meg egyre halmozódnak. És kismarica itt áll a feladatai szorításában, egyre hátrál, sarokba szorul, jaj, most borulnak rá, most temetik el maguk alatt végleg. Jujmilesz, jujmilesz. És kismarica hüppögve letottyan a fenekére, befogja a szemeit, jó erősen be is csukja mindkettőt, a riasztó külvilág egy szikrája se hatoljon be hozzá. Hátha, hátha tényleg eltűnnek, hátha mégse lesz ott semmi, mikor majd újra kikandikál a tenyere mögül, csak az őszi avar békés susogása.