szeptember 30, 2010

Verebes - Kern: Ünnepi beszéd

Kedves Pentések, kedves Pentésnők, tisztelt Szelényeink, Matláfok! Engedjék meg, hogy a Hanarvekényési Pörge-mörge részéről így elpüfélhessem Önöknek a hanarveknyésiek szívből jövő sunyáit. Meggyőződésem, hogy e mostani bélgamáción nyílvánosan is elpotálhatjuk, hogy noha a vronyás idén szilanyásként jött, a gárzaki mégis elegendően telmekós, és már herfel a dumóef. Idén már zselenyákkal pötéltük a poslát, a posla bényét, és a poslabényen belüli rugányt. Nemhiába zodáltuk a dernyét. Rogodásaink, zögördéseink most már végre kumálnak. A magam részéről kifetyélhetem, hogy nem doláztuk el a herfelést, eleget tettünk a harmadik szusonkó meléinek, így aztán bízvást számíthatunk tilmanóra és egy kevés poslára is. A posla bénye idén talán kevesebb lesz, mint tavaly, de felgyumáltunk helyette elegendő bélges menát. Ezen a téren nincs, és nem is lehet palizsánkos bélganyáz vagy bármi féle selga-velga. A dölmenés, a következetes dölmenés folyik tovább, és ebben a KISZ szervezet is vetlás. Vetlás, mert a hanarveknyésiek érzik a tocsolákban rejlő folonyát. Innen ígérjük, hogy gereten lesz a durmák, ha bolonyként vezéljük a csumót, és nem engedjük a podolcs lenyán. Erről a helyről is felnyihorlunk, és furákkal élünk a legmagasabb szedál felé, vezélje keresztül a pörge-mörgeiek dödéjét. Mert mi büszkék vagyunk a dödénkre. Ez a döde a mi dödénk. Ahogy azt Töcsek, a nagy Pöde mondta: Inkább ma több döde, mint holnap még kevesebb pumóev. Végül köszönöm, hogy fölszügyélhettem a dézermannt, és kívánom az egész bélgamációnak, hogy még nagyon sokáig desledonyáljon a ribán. Éljen a bedő, éljen a törentárpödle, éljen a tonásmenásvekernye, éljen a nyefke. Köszönöm.

Nincsenek megjegyzések: