A következőkben egy gyomorrontás hiteles története és érdekes tanulsága olvasható. Kezdetben naturalista, később elvont. Vigyázat!
Tegnap este vacsora gyanánt volt szerencsém telezabálni magam mindenféle földi jóval. Aztán később hirtelenjében megittam vagy egy liter folyadékot. Aztán a pukkadásig teli gyomromba emésztéskönnyítő gyanánt beletöltöttem némi (nem, nem pálinkát-) szódabikarbónát. Csak arra nem gondoltam, hogy mit is csinál a szódabikarbóna az ember gyomrában? Szén-dioxidot. Mihez kezd az? Még feljebb fúj. Aztán távozna, de mivel akkora odabenn a szorongás, megkapaszkodik benne a többi is. Mire rosszul lettem volna, már jobban is lettem - mintegy öt másodperc alatt ott volt a Feszty-körkép a nagy fehér porcelánkagyló falán.
Aztán csodálkozva tapasztaltam, hogy csak a folyadék távozott belőlem, a vacsora benn maradt. Azért mekkora jó fej már a gyomrom: a randalírozókat kiküldi, a békés lakosok meg zavartalanul folytathatják útjukat.
Másfelől újra bizonyítottnak látom a tényt, hogy a hányás és a sírás során ugyanaz játszódik le az emberben. Síráson persze itt most nem pityergést értek, hanem inkább a zokogva fetrengős verziót. De ugyanaz: baljós csönd, gyülekező viharfelhők, már-már elviselhetetlen belső nyomás, gyomorgörcs, reszketés, majd roham, végül megkönnyebbülés. És mindkettő után felállsz, leporolod (lemosod) magad, és folytatod. Szóval a testben és a lélekben lejátszódó folyamatok tényleg rokoníthatók, wow.
Aztán az is feltűnt, hogy a gyomrom gyors válságkezelése következtében végleg elmúlt az egész nap kísértő fejfájásom is. Mi a manó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése