június 30, 2010

állandó változás | átmenetek

Drótkerítés most és drótkerítés 30 év múlva. Ott volt a helyén végig, mégse ugyanúgy néz ki. Berozsdásodott. Pedig a kerítés maga állandó. Mégis megváltozott.

Vagy a folyó (és ez már Hérodotosz): ott van, folyik a medrében, tehát állandó. De ha másnap odamegyek, már nem ugyanazt a vizet látom benne. A folyó ugyanaz, a vize nem. Pedig a folyó a víz miatt az, ami. Hogy is van ez?
Ugyanerre az analógiára: az ember. Hétévente cserélődnek a sejtjei. Plusz keletkeznek neki újak, ha nől. Már nem ugyanaz, aki volt. Vagy mégis?

A folyamatok. Maga a változás. De bármelyik pillanatban ragadjuk ki bármelyik pontját, az önmagában állandó. A sok állandó állapot sorozata a változó állapot. Fényképezz le félmásodpercenként egy napfelkeltét: ha egymás után nézed a fotókat, nem látsz változást. Nézzed minden ötödik, tizedik, századik képet... na ugye.
És hogy az ember sose tudja megragadni a folyamatot... azok ott húznak el a feje fölött, és ha felnyúl, és megragad belőle valamit, az csak egy pillanatnyi állapot. (Jó, persze, az ember [most már] van olyan okos, hogy legalább belássa a folyamatok alakulását és tapasztalatai alapján elhiggye, hogy vannak.) De ki tudja megmondani, hogy konkrétan mikor vált az ég rózsaszínből narancsra? Nem_tudod_megragadni, mert úgy működik a percepciód-recepciód, hogy nem megy. Csak azt tudod, hogy 10 másodperce még más színe volt az égnek. Olyan az ember érzékelése, mint egy szaggató béna jútúbvideó. Istenem, de korlátoltak vagyunk mi mindenható lények.

Azt hiszem, ennél izgalmasabb téma számomra nincs is.

Nincsenek megjegyzések: