Az oké, hogy szürreálisakat szoktam álmodni, no de ilyet... :) Röhögve ébredtem. Lehet hogy hosszú lesz, de így néz ki egy "egész estés" álmom általában (csak nem mind ennyire üdítő).
Egy busz letesz a fertőrákosi ház előtt. Az előző álmomból jöttem vele ide, de azt már elfelejtettem. Figyelmeztetnek, hogy ha jót akarok magamnak, akkor gyorsan menjek be a kapun. Sietnék is, de persze a kulcscsomó nem engedelmeskedik a kezemnek, mindig rossz kulcsot fogok meg, a budapesti kulcsaim akadnak folyton a kezembe. Végül csak bejutok, de érzem, hogy figyeltek, miközben nyitottam a kaput. Alig csukom be magam mögött, csöngetnek, én pedig naná, hogy azonnal kinyitom a kaput... meg se lepődöm, mikor egy rosszarcú ember áll ottan, és bebocsátást követel. Hősiesen eltorlaszolom az útját - egy turistakordonnal. Ez konkrétan egy bordó színű vastag kötél, amit az operában használunk. Ez lengedezik most a tárt ajtóban akadály gyanánt. Rosszarcú a behatolás könnyűségén meglepve lép át rajta, én meg hátrálok. Rosszarc mögött gyűl az éji vad, sok bűnöző-kinézetű figura. Nem merek lépni semmit, csak nézem, ahogy ezek mind elfoglalják a családi házunkat. Nem tudom, mit csinálnak odabent, pakolásznak és rámolnak a hangokból ítélve. Meg takarítanak. Ezt onnan tudom, hogy az ajtót simán nyitva hagyják, és ott takarítja a nappalit egy huszonéves csaj. Bár figyelnek, azért hagyják hogy odamenjek és a csajjal szemben bevessem kommunikációs képességeimet. Arra nem tudom rádumálni, hogy engedjen be a házba, de megtudom tőle, hogy e bűntény kitervelője maga Lady Gaga, Lindsay Lohannel karöltve. Harsány "Hol vannak?!" kérdésemre a tárgyilagos válasz: Hát kint az udvaron. Ja... oké. És tényleg. Én tökre megörülök, hogy legálisan oszthatok ki ezeknek néhány pofánvágást. Felmegy bennem az adrenalin, odafutok mindkettőhöz, behúzok nekik párat (az elsőt hárítják, de csak kapnak a fejükre), aztán hősiesen elfutok a helyszínről. De azért beérnek. A büntetésem: kamu sajtóhír egy állítólagos mélydepresszióról, ami miatt tolószékben kell tartózkodnom.
Üldögélek a tolószékben az udvaron, erre feltűnik Róbert Patiszon, illetve bocsánat Edward Cullen, és szégyentelenül nekiáll hátratolni a szőlőskertbe. Beborul az ég, gondolom azért, hogy még tvájlájtosabb legyen a hangulat. A szőlőskert elejébe valaki összehordott egy jókora halom homokot, aminek a tetejére meredeken vezet fölfelé az út. Míg odaérünk, Edward többször megkérdi, nem akarok-e kiszállni a székből, én pedig kajánul lesek hátra, hogy jaj dehát én mélydepis vagyok, nem tudok csak úgy fölpattanni, szóval döntsd a széket, ne siránkozz. Merthogy fölfelé eléggé megdőltem hátra, ahogy tolt, de persze fölértünk a halomra. Ahol egy asztal várt. Miközben odatol, még megjegyzem neki, h gondolom super powerrel rendelkező vámpírként csak nem nyekkent bele a feladatba. Ő nem válaszol, mert közben fölvette a filmbeli kötelező fájdalmas arckifejezését, és elém rak egy csomó aprófát, hogy na én most ebből formáljak szabályos kupacot, hogy egyből meggyulladjon, ha meggyújtják. Merthogy ez fog most aztán bebizonyítani mindent. Itt röhögtem el magam először. Szóval Edward az ő Bellájának néz engem. Hát jó. Miközben formálom a tűzrakást, megérkezik a Cullen-klán, akik Edwarddal ellentétben nem hasonlítanak filmbeli önmagukra. Kvaterkáznak az asztal körül, miközben fél szemmel követik az ügyködésemet. Valamit esznek is, külön poén volt, ahogy a vámpír-anyuka összetört egy poharat, aminek a szilánkjai ráverődtek az arcára, onnan le az asztalra. Ő meg elkezdte őket a hüvelykujjával összemorzsolni (vámpír bőre mint a márvány ugye), és közben azt sápítozta, hogy jaj elvágtam magam, el fogok vérezniiii!!! Az asztaltársaság erre hisztérikus röhögésbe kezdett velem együtt (véletlenül le is ejtettem két fahasábot a röhögéstől).
Aztán csak elkészül a művem, végezetül felbontok egy üveg csemegeuborkát, és az uborkákkal is megspékelem a tűzifát. Sőt, aztán a levével nyakon öntöm az egész halmot. Edward fogja a fejét, hogy what are you dooooing, mire én közlöm, hogy mér, ezt így kell, mindig így szoktam. Majd fogom az öngyújtót, és fellobbantom az egészet (mintha csak benzin lett volna az az uborkalé). Mindenki elkussol az asztalnál, Edward ledermed, én magamban kuncogok. De aztán egy vámpír csaj felém fordul (szőke rövid haj, szemüveg, lóarc), és miközben valamit vág fel a tányérján, mondja nekem, hogy oké, hogy kiálltam itten a próbát (aha, szóval ez egy próba volt), de nehogy azt higgyem, hogy ebből bármi is lehet. "Absolutely no way. Whatever interest a vampire may have in a human being, it's never love." Sőt, "...pregnancy is out of the question. There's no way that you could carry the fetus of a vampire in your... um... -" Kisegítem: "Womb." "Yeah, in your womb, thanks. So that's how it goes, sweetie."
Én pedig csak nézek, hogy kajakra közli velem egy vámpír, hogy nem eshetek teherbe az ő fajtájuktól, és kajakra én segítettem ki, mikor nem jutott eszébe az "anyaméh" kifejezés. És gondolom azt, hogy úúúristen, hát micsoda veszteség ért most engemet, hogy sose lehetek a patyolatfehér szendevősfiúé. (Ki akart?) Röhögve ébredek, hogy ilyen nincs.
Most már bizton állíthatjuk: az agyamra ment a netbulvár. Meg a tvájlájt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése