"Azt, hogy minden éjjel dobozolni fognak, jól sejtette Tót, viszont nem számolt az emberi természet alkalmazkodóképességével. Persze, az ideális az, ha valaki nyolc órát alszik egyhuzamban, de ha lopott negyedórákat, tízperceket szundít, az majdnem olyan pihentető. Kiderült, hogy el lehet bóbiskolni a szatócsnál, mialatt a szódát kiméri, öntözés közben Ciprianiék híres tulipánjai között, míg a forró leves ki nem hűl, míg a kávé föl nem forr, sőt, még az asztal alatt is lehet aludni egy negyed percet, ha véletlenül alája gurult valami. Később az is kiderült, hogy a dobozhajtogatásba se muszáj belerokkanni.
A vendég ugyanis, Tóték nagy örömére, a második éjszakától kezdve teljesen a margóvágó készüléknek szentelte magát. Minthogy mindegyik kartonlapon nyolc bevágást kellett csinálnia, hamarosan lemaradt a hajtogatók mögött, hiszen hárman voltak ellene. Föl se nézett a munkából, de hiába igyekezett, Tóték apránkint kezdtek lélegzethez jutni.
Kezdetben csak a kezüket pihentették egy kis ideig. Aztán behunyták a szemüket, és orron át lélegzettek, ami szintén nagyon pihentetőnek bizonyult. Az őrnagy se nem hallott, se nem látott, s ettől Tóték bátorságra kaptak. A végén már kitettek egy nyugszéket a kerti tuják közé, és okos beosztással, fölváltva tünedeztek el.
- Pardon, bocsánat - mondta valamelyikük, mintha egyéb dolgát akarná végezni, s egy negyedórácskát szundikált a kert hűvösében.
Varró őrnagy közben a kés alá igazgatta a kartonokat, fölemelte a kart, s vágott, vágott. Még az se szúrt neki szemet, hogy harmadnap Tóték már párosával mentek el, hiszen mihelyt visszatértek, játszva behozták a lemaradást. Úgy látszik azonban, valamit mégiscsak gyaníthatott, mert egyszer, amikor pedig mindhárman az asztalnál ültek, s Tót épp csak hogy elandalodott valamin, hirtelen félbeszakította a munkát.
- Mi történt, kérem? - kérdezte.
- Semmi különös - mondta Tót.
- Hát akkor mit néz?
- Berepült egy lepke.
- Milyen lepke?
- Két sárga folt van rajta és három piros - közölte Tót.
- És maga ilyesmivel foglalkozik, kedves Tót?
- Éppen csak odanéztem - mondta Tót.
- Éppen csak odanézett! - ismételte ingerülten az őrnagy. - De közben arra gondolt, hogy jó volna megfogni és agyonütni.
Tót meghökkent.
- Miből tetszik ezt gondolni, mélyen tisztelt őrnagy úr?
- Így történt, vagy nem így történt? - kérdezte az őrnagy.
- Épp csak megfordult a fejemben ez a gondolat - ismerte be Tót.
- Sejtettem! - kiáltott föl az őrnagy.
Járkálni kezdett, rá-rápillantva Tótra, aki lesütötte a szemét, és behúzta a nyakát, habár nem tudta pontosan, mit követett el. Ezt azonban a vendég hamarosan megmagyarázta.
- Nézzék, Tóték - mondta lefojtott indulattal. - Én ugyan nagyon hálás vagyok a vendégszeretetükért, de ez így nem mehet tovább. Ha közben mindnyájan másra gondolnak, akkor az, amit itt csinálunk, teljesen hiábavaló erőpocsékolás.
Csönd lett. Tót már tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, csak azt nem tudta, miképp tehetné jóvá hibáját.
- Én mindenben igazat adok a mélyen tisztelt őrnagy úrnak - jegyezte meg alázatosan -, de azt hiszem, nem lehet megakadályozni, ha az embernek eszébe akar jutni valami.
- Hogyne lehetne! A kutya négylábú állat, de mégsem akar egyszerre négyfelé szaladni. Vagy maga látott már négyfelé szaladó kutyát?
Tót rövid gondolkodás után felismerte, hogy ilyen kutyát még nem látott.
- Az öcsémék úgyis meg vannak bántva, hogy nem náluk töltöm a szabadságomat. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, akkor legyen rajta, nehogy megismétlődjön az előbbi eset.
Tót kijelentette, hogy ő minden áldozatra kész, de a teendőit nem látja egészen világosan.
- Úgy látszik, egy kissé nehezen értjük meg egymást - jegyezte meg bosszúsan az őrnagy. - Mondok egy példát. Vegyük a táplálkozást. Enni, ugyebár, maga is szokott?
Tót azt mondta, szokott.
- Nos, miből áll az? Evés, rágás, nyálképződés, nyelés. Egy összefüggő folyamat, amelyet nem akaszt meg semmi. Az érthetőség kedvéért mondok még egy példát. Ismeri a Himnusz-t, kedves Tót?
Tót azt mondta, ismeri.
- El is tudná mondani az első sorát?
- Isten áldd meg a magyart - mondta Tót.
- Helyes - biccentett az őrnagy. - Eszébe jutott valami?
Tót azt válaszolta, hogy semmi se jutott az eszébe.
- Erre akartam magát rávezetni - mondta az őrnagy. - Remélem, most már világos a dolog?
Tót kijelentette, hogy sok minden megvilágosodott előtte, egyes részletek azonban homályban maradtak.
- Teremtsünk világosságot! - mondta az őrnagy.
Ezúttal a zászlóalját hozta föl példának. Ott ő azt tapasztalta, hogy az átmeneti tétlenség veszélyesebb, mint a teljes semmittevés; aki ugyanis abszolúte nem csinál semmit, az legalább organizálni tudja a gondolatait, ha azonban valaki hol csinál valamit, hol nem, az a szünetek ideje alatt a saját gondolatainak játékszere lesz. Ez történt Tóttal meg a pettyes lepkével. (...)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése