pavlov

Nomármost. Meg lett nekem mutatva egy autóreklám, persze éjszaki, azzal az állítólagos indokkal, hogy az jobb annál a másik autóreklámnál, amit én szeretek. Már az árulkodó volt, hogy nahát, dejszen svéd zenéje van az autóreklámnak. Mit érdemel az a bűnös, aki kerülőutakon akar engem svéd zenekarra megtéríteni? Ahelyett, hogy szólna, hogy hé de jó ez a zenekar, hallgassad már meg. Ahelyett benyom nekem egy reklámot jutubon, abban a biztos tudatban, hogy nem nyugszom, míg ki nem derítem, ki énekli a zenéjét. Ott volt a kísértés, hogy csakazértse keresek rá, nem kapom be a horgot. Csak sajnos túl jó volt a zenekar. A "megoszt facebookon" gomb megnyomásával egyidőben felsejlett, ahogyan röhög a markába a zenetérítő csirkefogó.

A pofátlanság a dologban az, hogy kőkemény taktika lakozik mindemögött. Merthogy a kutakodás, meg a csakazértse. Ha nyíltan térítene, csakazértse néznék utána, ergo hagyja, hogy "magamtól" kezdjek el kutakodni. Csöppet pőrén érzem most magam, lerándult a lepel erről az oldalamról is. Mármint a kutakodósról. Tudniillik szeretek utánanézni futólag hallott, látott, felbukkanó dolgoknak. Egy ismeretlen szó egy szövegben, valaminek a zenéje, párbeszéd a buszon - rögvest lecsekkolom wikipédián. Nem mintha titkoltam volna mindezt, dehogyis, nem vagyok én kém vagy mi. Csakhát itten vannak bizonyos emberek, akik erre maguktól rájönnek, aztán meg szégyentelenül kihasználják az én tulajdonságaimat, hogy az általuk kívánt reakciót váltsák ki belőlem megfelelő ingerek elindításával.

Hallatlan. A saját fegyvereimmel. :)