közléskényszer

Aaaaaaaahaaaaa, lőjetek mán le gyerekek. Az engemet érő új ingerekre sajtkukacsággal reagálok, ami jelen esetben nyughatatlan youtube- és facebookcsatákra ösztönöz. Ha nem ez, akkor fel-alá nyargalászok a lakásban, pakolászok, teszek-veszek, most meg midőn ezt írom, minden negyedik karakternél kell javítanom az elgépeléseimet. Asszem, mindjárt tornászok valamit, hátha az lenyugtat. Most, hogy rendesen kialudtam magam, és 2 csoporton kívül más dolgom nem volt ma, ráértem foglalkozni azzal, mi is történt/történik velem az elmúlt két hétben. És így, hogy lekerült rólam a fáradtság nyálkás leple, azt kell mondjam, wow.
Koncerteken voltam!!!! De milyeneken, ma egész nap PASO ment a fejemben, vicces dolog úgy mesélni Ferenc Józsefékről, hogy a Babylon Focus megy a fejemben háttérzenének. Vicces, ott a koncerten nem is voltam annyira lelkes, mint most így utólag. (Sokmindennel van ez így egyébként.) Meg ez az egész dolog az új sulival meg az új melóval. Meg most hirtelen (mikor, ha nem mostanában) minden kedves barátom ráér. Nem ám hogy eloszlanának az események, hogy minden napra jusson 2-3-5 történés meg tennivaló, valahogy ez mindig kupacosan csinálja magát. Van, hogy hónapokig nincs semmi különös, senki nem ér rá találkozni, belesüpped az ember az eseménytelen mindennapiság posványába. Olyankor megzuhanok és sajnálom magamat meg az unalmas kis életemet. Aztán meg hetek alatt történik annyi, mint máskor fél év alatt, olyankor meg boldog-elégedetlenül vernyogok, hogy nem bírom a nyomást, ez van most. (Verny.) Elszédít az újdonság minden irányból áradó varázsa. Minden és mindenki leköt. Éppen.
És most, mielőtt szétforgácsolódnék, szépen pihenni fogok. Olyan jólesik most egyedül a lakásban szöszmötölni. Emészteni kell, no, anélkül nem megy, mert felhalmozódik a sokminden, aztán csodálkozik az ember lánya, hogy miért frusztrált illetve agresszív, mikor pedig olyan jó dolga van. A jót is le kell reagálni. Pfffffffffffffffff, ki a gőzzel.