január 12, 2011

"would you tell me, please, which way i ought to go from here"

Olyan fura, hogy amíg az emberben csak homályos elképzelések élnek a jövőt (a viszonylag közeli jövőt) illetően, és napról napra növekszik a belső döntéskényszer, hogy merre tovább: nyugtalan. Szorong. Főleg azért, mert a jövőt illető millió homályos elképzelése közül nem tudja, melyiket valósítsa meg és hogyan. Mondják: inkább túl sok lehetőséged legyen, mint egy sem. És valóban, jó, ha vannak alternatíváid, csak nehogy lebilincseljen és megbénítson a bőség zavara. Sokáig álltam, és csak kapkodtam a fejem, ehhez is kezdhetnék, meg azt is csinálhatnám majd, de akkor lassan intézkedni kéne, jaj mi legyen, mit is akarok tulajdonképpen? Furcsa: igazából csak az kell, hogy az ember fogja magát, rámutasson egy lehetséges célra a sok közül, és azt mondja: ezt szeretném elérni. S ahogy a döntés megszületett, eltűnik a zavar és a kétkedés, a szanaszét szóródott figyelem egyetlen nagy energianyalábba koncentrálódik és a választott célra összpontosul.
Szóval ma végre kitaláltam, mihez is kezdek a diplomám után. Még csak terv, de annak legalább konkrét, és lépésről lépésre haladva megvalósítható. Tettvágyam óriási, lelkesedésem határtalan.



[Ez a videó meg iszonyú jól van összerakva. A hangszerelés nagyon jó, a tré radio edittel össze sem hasonlítható. Itt látszik, hogy a csajok tudnak énekelni is, előadni is. Külön nagy dicséret a vágásért, amelynek köszönhetően a szám dinamikáját a képsorok is tökéletesen visszaadják. Jó arányban váltakoznak a ritmikus mozgást visszaadó szemből vett képek és a művészek lelkes arcát mutató közelik a közönségről készített felvételekkel - és a képek váltakozása nemegyszer a ritmushoz igazított. A kameramozgásról nem is beszélve. Jézusom, szeretnék vizuális kommunikációs elemzést írni ebből, MOST.]
:)