Van az a lelkiállapot, hogy bármilyen zenét hallgatsz, az az érzésed, hogy az összes szám rólad szól. Van az az egy-két sor, ami éppen tökéletesen ráillik a te helyzetedre. Ha nem a maira, akkor a tegnapira. Vagy az utolsó egy hónap valamelyik történésére. Vagy az alaphangulatodra. Úgyhogy csak példás visszafogottságomnak köszönhető, hogy nem posztolok naponta valami 6 videót, hogy tessék, ez vagyok én jelenleg.
Jelenleg egy kicsit minden vagyok. Az egész világ, az időjárás, a környező tárgyak, emberek, mintha minden és mindenki pajkosan visszakacsintana rám, bárhova megyek és bármit csinálok. Valami érzéscafatot, illatfoszlányt, emléket, állapotot mindig hordoz az, amire épp ránézek. Belelátom én magamat a környezetembe, és a környezetem nyomait vélem felfedezni magamon. Nagyon geborgen (védelmezve, biztonságban) érzem én magam most a világban. Mintha egy lennék az engem ölelve körülvevő balzsamos levegővel, mintha az egész világ engem kísérne (előzékenyen) abban a zenés-táncos performanszban, ami éppen az életem. Óvodás vagyok a légvárban. Akármilyen szilaj, nyaktörő bukfenceket csinálok, biztos vagyok abban, hogy úgyis felfog az engem körülvevő puhaság. Szabad a vásár! Áldott, kegyelmi állapot ez. Van ez a klisé, amikor bármelyik film főhőse háttal áll a szakadéknak, becsukja a szemét, kitárja a karját, és hátradől, és zuhan le, le, le, le. Na, valami hasonló, csak én tudom, hogy nagyon lent, alattam, ott van a saját külön bejáratú trambulinom :)
Vagyis: irdatlanul hedonisztikusan carpe diem-es érzéseim vannak. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése