Én mindig is tudtam, hogy a felnőtté válás rögös útja papírstócokkal van szegélyezve (és bizonyítványok műbőrkötéseivel van kikövezve). De megtapasztalni újra és újra ámulatbaejtő.
Mai nap ugyanis beírattam magam az ELTE Bölcsészettudományi Karára tolmácstanoncnak. Ígéretesnek mondható körülményességgel. A telefonom lépésszámlálója szerint a hallgatói jogviszonyom felállítása érdekében tettem vagy 12530 lépést, ami szerinte 9,7 km-nek felel meg. Meg ráment összesen 3 és fél órám és 30-akárhány perc telefonálgatás, minek eredményeképpen 3 intézményt jártam meg, hogy meglegyen Az A Darab Papír, Ami A Beíratkozáshoz Mindenképp Szükséges.
Ez a darab papír egyébként a diplomaigazolásom, amit eredetiben postáztam el az Oktatási Hivatalnak július 9-én, hogy érvényes legyen a felvételim. (Eredeti, mert sajna a dolog olyan későre csúszott, hogy félő volt: bezár a posta, ha még keresünk neki fénymásolószalont. De nem baj, kinek kell az már. Az egyetem úgyis a Hivataltól kéri be a dokumentumokat.) Mindezek tudatában teljes lelki nyugalommal mentem el az eltére, amíg nem közölték velem az ajtóban, hogy ha nem adok nekik papírt, nem engednek be. Mindegy, hogy nyilvánvaló hogy van diplomám, mert éppen utánanézhetnének, de nekik KELL A PAPÍR. És ha nem íratkozom be ma, akkor már sohasem.
Hát jó, hívjuk föl dusmit, és léptessük elő az elkövetkező félórára diszpécsernek. Mikor van nyitva a mi, kit hívjak fel hova, mi merről hány méter. Elmegyek a volt egyetem téójára, ami zárva van. Felhívom az Oktatási Hivatalt, hogy adják ki, és legyen fából vaskarika. Jó, aszongya a bácsika a vonal túlsó végén, lesz. Ad egy számot, amit sose szoktak felvenni, meg egy másikat, amit viszont igen, hoppá, 2 perc múlva se találja, hát akkor sok szerencsét. És amúgy miért is az eredetit küldtem be? Jadehát bocs, nem az ő dolga, viszhall.
Felhívom a számot, amit sose vesznek fel, és felveszik első csörr-re. Persze, kiadják, csak menjek be érte ma este 6-ig. Hogy hová? Öt utcával odébbra. Na, itt eldöntöttem, hogy ez élvezetes, és csettintettem egyet. Odamegyek, számot húzok, fotelbe várok, 3 perc múlva diszkrét gong, mehetek. Miért jöttem, mi a nevem, mi anyukám neve, egy telefon, egy átvételi elismervény, 2 perc múlva megkapom, hálálkodva távozom.
A kétségbeeséstől kezdve a papír kézhezvételéig háromnegyed órát töltöttem a hivatalosság útvesztőjében. Hajlok arra, hogy rekordként tartsam számon ezt az eredményt. Hab a tortán, hogy mivel még ugyanennyi időm maradt a következő beíratkozós turnusig, még egy előre be nem tervezett gyorsrandi is belefért, szóval összességében idegeim acélosodtak, izmaim (főleg a vádliméi) feszesedtek, a szervezetem leadott vagy 600 kalóriát, és még lelki megápolást is kaptam, tiszta haszon!
Epilógus
A beíratkozásnál kaptunk egy nagy borítékot, amiben az indexünk, néhány nyilatkozat és pár kérdőív mellett egy kisebb boríték volt, a személyes aktáinkat tartalmazta. A személyes aktáim között megleltem minden eddigi bekért dokumentumomat, köztük az Oktatási Hivatalnak megküldött diplomaigazolásom hiteles másolatát, amelyet a hivatal küldött meg az egyetemnek egy nappal, miután kézhez kapta. Legalább most már két példányuk van.
Mai nap ugyanis beírattam magam az ELTE Bölcsészettudományi Karára tolmácstanoncnak. Ígéretesnek mondható körülményességgel. A telefonom lépésszámlálója szerint a hallgatói jogviszonyom felállítása érdekében tettem vagy 12530 lépést, ami szerinte 9,7 km-nek felel meg. Meg ráment összesen 3 és fél órám és 30-akárhány perc telefonálgatás, minek eredményeképpen 3 intézményt jártam meg, hogy meglegyen Az A Darab Papír, Ami A Beíratkozáshoz Mindenképp Szükséges.
Ez a darab papír egyébként a diplomaigazolásom, amit eredetiben postáztam el az Oktatási Hivatalnak július 9-én, hogy érvényes legyen a felvételim. (Eredeti, mert sajna a dolog olyan későre csúszott, hogy félő volt: bezár a posta, ha még keresünk neki fénymásolószalont. De nem baj, kinek kell az már. Az egyetem úgyis a Hivataltól kéri be a dokumentumokat.) Mindezek tudatában teljes lelki nyugalommal mentem el az eltére, amíg nem közölték velem az ajtóban, hogy ha nem adok nekik papírt, nem engednek be. Mindegy, hogy nyilvánvaló hogy van diplomám, mert éppen utánanézhetnének, de nekik KELL A PAPÍR. És ha nem íratkozom be ma, akkor már sohasem.
Hát jó, hívjuk föl dusmit, és léptessük elő az elkövetkező félórára diszpécsernek. Mikor van nyitva a mi, kit hívjak fel hova, mi merről hány méter. Elmegyek a volt egyetem téójára, ami zárva van. Felhívom az Oktatási Hivatalt, hogy adják ki, és legyen fából vaskarika. Jó, aszongya a bácsika a vonal túlsó végén, lesz. Ad egy számot, amit sose szoktak felvenni, meg egy másikat, amit viszont igen, hoppá, 2 perc múlva se találja, hát akkor sok szerencsét. És amúgy miért is az eredetit küldtem be? Jadehát bocs, nem az ő dolga, viszhall.
Felhívom a számot, amit sose vesznek fel, és felveszik első csörr-re. Persze, kiadják, csak menjek be érte ma este 6-ig. Hogy hová? Öt utcával odébbra. Na, itt eldöntöttem, hogy ez élvezetes, és csettintettem egyet. Odamegyek, számot húzok, fotelbe várok, 3 perc múlva diszkrét gong, mehetek. Miért jöttem, mi a nevem, mi anyukám neve, egy telefon, egy átvételi elismervény, 2 perc múlva megkapom, hálálkodva távozom.
A kétségbeeséstől kezdve a papír kézhezvételéig háromnegyed órát töltöttem a hivatalosság útvesztőjében. Hajlok arra, hogy rekordként tartsam számon ezt az eredményt. Hab a tortán, hogy mivel még ugyanennyi időm maradt a következő beíratkozós turnusig, még egy előre be nem tervezett gyorsrandi is belefért, szóval összességében idegeim acélosodtak, izmaim (főleg a vádliméi) feszesedtek, a szervezetem leadott vagy 600 kalóriát, és még lelki megápolást is kaptam, tiszta haszon!
Epilógus
A beíratkozásnál kaptunk egy nagy borítékot, amiben az indexünk, néhány nyilatkozat és pár kérdőív mellett egy kisebb boríték volt, a személyes aktáinkat tartalmazta. A személyes aktáim között megleltem minden eddigi bekért dokumentumomat, köztük az Oktatási Hivatalnak megküldött diplomaigazolásom hiteles másolatát, amelyet a hivatal küldött meg az egyetemnek egy nappal, miután kézhez kapta. Legalább most már két példányuk van.
2 megjegyzés:
1. határozottan büszke vagyok rá, olyan jól toltuk.
2. haallod, akinek ilyen cipője van, annak ez meg se kottyan ;)
3. lépésszámláló?? :DD
epilógus: b+...
Hát hallod, hálám üldöz. Majd ingyensör (vagy bármi) formájában jól megkapod :)
És igen, van az én szonierikszonomban lépésszámláló (a "Fitnesz" menüpont alatt), és úgy állítottam be, hogy a bal gomb fölött lássam is mindig, mennyit léptem.
Megjegyzés küldése