Vannak emberek, akik tisztában vannak az adottságaikkal és képességeikkel. Tudják, mi megy vagy mi mehet nekik, és mi az, ami kevésbé. Ezért ezek az emberek leginkább azzal foglalkoznak, amihez értenek. Így garantált a sikeresség, nő az önbizalom, minimalizálható a kudarc, és még akár előrébb is lehet jutni, folyamatosan fejlődni. Az erőbefektetés minimális, a haszon maximális. Ezeket az embereket sikerorientált embereknek nevezzük.
A sikerorientált emberek addig érzik jól magukat, amíg lubickolhatnak a területükön. Mindenki elégedett velük és ők is elégedettek magukkal. Egyesek egész életükben jól elvannak így, viszont vannak mások, akik egy idő után hagyják magukat elringatni a saját folyamatosan jó teljesítményüktől, megrekednek és belefásulnak. Megint mások, észrevéve ennek veszélyét, új területek felfedezésére indulnak, amelyekben sikeresek lehetnek.
Itt viszont nem várt akadályok jelentkezhetnek: új és szokatlan helyzetek elbizonytalanító tömkelege. Szegény ember, aki most bújt ki az "ügyesvagykisfiam" meleg takarója alól, buksiján még az utolsó főnöki simogatás bizsergetésével, egy fenyegető és veszélyes világban találja magát. Újra kell járnia azt az utat, amelyet hosszú évekkel ezelőtt ugyan megtett már, de a rárakódó rutin elfeledtette vele. Valami ismeretlen mumussal áll szemben, aki csak sorozatos újrapróbálkozások, csetlések-botlások árán győzhető le. Amit eddig megtanult, az összes biztos módszer hatástalan itt. Gátlásokat kell legyőzni, figyelni kell, koncentrálni, ellesni, elfogadni, beleszokni, alkalmazkodni.
És bizony, itt nem kerülhető el a kudarc, a sikerorientált ember legnagyobb rákfenéje. Sokan emiatt nem mernek újba vágni, hanem ott toporognak Ebben Jóvagyok kicsi (dagály esetén ijesztően apró) szigetén. Csakhát olyan nehéz belemenni abba a zavaros, végtelen óceánba. Bőrig ázva kajla mozdulatokkal tempózni, míg nagy sokára újra talaj kerül az ember lába alá. Az ember hajlamos apránként odaóvakodni a partra, beledugni a kislábujját (a bátrabbak egészen derékig gázolnak), aztán prüszkölve iszkolnak vissza a meleg partra. Fenének kell itt a strapa. Hogy én legyek a legbénább, és mindenki rajtam röhögjön?
A sikerorientált ember ebből a szempontból módfelett rugalmatlan és gyáva. Ha mégis menni akar valamire, sorban kell legyőznie a gátlásait és nem minden apró nehézség után visszavonulót fújni. Könnyen görbül ilyenkor lefelé a száj: dehát ha egyszer neeemsikerül...! A sikerorientált ember így nemcsak az újjal, de a saját önbecsülésével is folyamatos harcot vív, ha nem akar élete végéig a várában bujdokolni. Ami, mármint a harc, egy kimerítő és önmegkérdőjelező folyamat.
Bénázni sose jó, de sajna mindennek ez az alapja. Nehéz ezt lenyelni egy maximalistának, no.
A sikerorientált emberek addig érzik jól magukat, amíg lubickolhatnak a területükön. Mindenki elégedett velük és ők is elégedettek magukkal. Egyesek egész életükben jól elvannak így, viszont vannak mások, akik egy idő után hagyják magukat elringatni a saját folyamatosan jó teljesítményüktől, megrekednek és belefásulnak. Megint mások, észrevéve ennek veszélyét, új területek felfedezésére indulnak, amelyekben sikeresek lehetnek.
Itt viszont nem várt akadályok jelentkezhetnek: új és szokatlan helyzetek elbizonytalanító tömkelege. Szegény ember, aki most bújt ki az "ügyesvagykisfiam" meleg takarója alól, buksiján még az utolsó főnöki simogatás bizsergetésével, egy fenyegető és veszélyes világban találja magát. Újra kell járnia azt az utat, amelyet hosszú évekkel ezelőtt ugyan megtett már, de a rárakódó rutin elfeledtette vele. Valami ismeretlen mumussal áll szemben, aki csak sorozatos újrapróbálkozások, csetlések-botlások árán győzhető le. Amit eddig megtanult, az összes biztos módszer hatástalan itt. Gátlásokat kell legyőzni, figyelni kell, koncentrálni, ellesni, elfogadni, beleszokni, alkalmazkodni.
És bizony, itt nem kerülhető el a kudarc, a sikerorientált ember legnagyobb rákfenéje. Sokan emiatt nem mernek újba vágni, hanem ott toporognak Ebben Jóvagyok kicsi (dagály esetén ijesztően apró) szigetén. Csakhát olyan nehéz belemenni abba a zavaros, végtelen óceánba. Bőrig ázva kajla mozdulatokkal tempózni, míg nagy sokára újra talaj kerül az ember lába alá. Az ember hajlamos apránként odaóvakodni a partra, beledugni a kislábujját (a bátrabbak egészen derékig gázolnak), aztán prüszkölve iszkolnak vissza a meleg partra. Fenének kell itt a strapa. Hogy én legyek a legbénább, és mindenki rajtam röhögjön?
A sikerorientált ember ebből a szempontból módfelett rugalmatlan és gyáva. Ha mégis menni akar valamire, sorban kell legyőznie a gátlásait és nem minden apró nehézség után visszavonulót fújni. Könnyen görbül ilyenkor lefelé a száj: dehát ha egyszer neeemsikerül...! A sikerorientált ember így nemcsak az újjal, de a saját önbecsülésével is folyamatos harcot vív, ha nem akar élete végéig a várában bujdokolni. Ami, mármint a harc, egy kimerítő és önmegkérdőjelező folyamat.
Bénázni sose jó, de sajna mindennek ez az alapja. Nehéz ezt lenyelni egy maximalistának, no.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése