illusion und realität

Áll a négyeshatos a Nyugatinál, a nyitott ajtónak állok háttal és nézek ki a másik ajtó üvegén. Az ellenkező villamos is épp benn áll. Rábambulok és észreveszek srégen a háttérben egy Citylight-ot. Burger King. Na most átlátok a villamoson vagy tükröződik? Nézem-nézem, mittudomén. Direkt nem fordulok hátra, hogy mi van mögöttem, találgatni akarok. Nincs ötletem, ebből a szögből nem lehet rájönni. Csukódnak a másik vili ajtajai, megindul, és Burger King helyén szépségszalon látszik a plakáton. Aztán megint Burger. Szalon. Burger. Szalon. Na most akkor melyik hol van? Mikor látok át az ablakokon és mikor tükröződik az ablaktalan felületen? Bámulatos, hogy az igazi és a tükröződés gyakorlatilag teljesen fedte egymást, nem volt elcsúszva, mindkettő teljesen élethű volt. Vagy a vili mozgása miatt tűnt annak. Vili el, és kiderül az igazság: a Burger mögöttem volt, a szépségszalon meg ott, ahová a Burgeres plakát vetült. Felőlem akár fordítva is lehetett volna.

Skizofrén ember érzékelhet hasonlóan. Ijesztő volt most nekem is megtapasztalni, mert tényleg nagyon képlékeny a határ valóság és képzet között. Simán becsapható az agy, aztán szegény ember honnan is tudja, hogy akit és amit ő lát, hall, érzékel, azt a többiek is látják-e? Baromira nem tudtam eldönteni, mit látok "jól" és mit "rosszul". Most képzelje bele magát az ember szegény skizó helyzetébe. Felbukkannak emberek, dolgok, hangok a közös emberi világunkban meg a saját érzékelésében - most aztán szerencsétlen hogy különítse el a kettőt, ha számára ugyanolyan valóságosak?... És ha ennek legalább tudatában van, az még a jobbik eset. De ha sikerül meggyőzni/kezelni, még akkor is hogy fogadja el az ember, hogy az általa érzékelt világ jelentős hányada csak az ő számára van jelen? Nagy szívás ez a tévképzet dolog, akárhogy is nézzük. John Nash még aránylag jól kijött belőle...