márc. 19.
Reggel háromnegyedhat, Déli pályaudvar. Csipás szemek, télikabát, ásítozás, leendő útitársak méregetése lopva, kritikusan. Busz berobog, csomag bepakol, vár. Vár. Vár. Idegenvezető befut, rövid kapkodás, majd felszállás, regisztráció. Utasok üdvözlése mesterkélt, bizonytalan, őző, meg-megrekedő jópofizós szöveggel, utasok részéről bágyadt mosoly. Majd alvás, benzinkúton pisilés, filmnézés, zenehallgatás, részünkről hülyülés-beszélgetés, lábzsibbadás.
Nyolc óra múlva ablakon kitekintés, első úticél keresgélése folyamatban. Eddig csak a dvd-lejátszó működtetésekor aktivizálódó csoportkísérőnk még inkább belopja magát szívünkbe újabb kedves húzásával: 5 perccel a lengyel kisváros elhagyása után közli, hogy amúgy ez II. János Pál szülővárosa. Volt. Rövid, hajmeresztően zagyva infószöveggel gazdagodva volt pápánk életéről-munkásságáról folytatjuk keresésünket.
Végül megleljük a lágert. Időközben elered a hó, fúj a szél, szóval zord témához megfelelő aláfestés. Hát, mit mondjak. Durva. 3-4 órás szisztematikus kínos-végnapok-láttatás után a csoport némileg csöndesebb, van valami iszonyúan fojtott légköre Auschwitz-Birkenaunak még ennyi idő után is... A krematórium határozottan klausztrofobikus tüneteket okoz, nehezen bírjuk néhányan, hogy olyan helyiségben vagyunk, ahol milliókat likvidáltak-hamvasztottak, hogy aztán műtrágyaként forgassák őket a környező földek talajába. A Terror Háza ehhez képest mézeskalácsházikó.
Kellő megilletődés és átfagyás után buszra vissza, irány Krakkó. Szállás elérése a tervezetthez képest másfél óra késéssel, de megbocsátjuk, amint belépünk az ajtón. Egycsillagos diákszálló, ami úgy néz ki, mint nálunk egy két-háromcsillagos hunguest. Kívül nempanel-deszocreálkockaház, belül szépen festett-újrabútorozott, fiatalos, kulturált. Beszarás. Vacsora a bárban, lengyel különlegességek mirelitből, valami iszonyat finom+laktató. Ilyet csak mi ketten ettünk barátnővel, a csoport többi tagja, látván, hogy se angolul, se németül nem tudnak a felszolgálók, maradtak a nemzetközi pizza-hamburger-hotdog-cola szavaknál. Mi meg művészi pantomimmozgás ill az étlap egyes pontjaira való határozott mutatás kombinált alkalmazásának eredményeképp kaptunk sokkal finomabbat:)
Reggel háromnegyedhat, Déli pályaudvar. Csipás szemek, télikabát, ásítozás, leendő útitársak méregetése lopva, kritikusan. Busz berobog, csomag bepakol, vár. Vár. Vár. Idegenvezető befut, rövid kapkodás, majd felszállás, regisztráció. Utasok üdvözlése mesterkélt, bizonytalan, őző, meg-megrekedő jópofizós szöveggel, utasok részéről bágyadt mosoly. Majd alvás, benzinkúton pisilés, filmnézés, zenehallgatás, részünkről hülyülés-beszélgetés, lábzsibbadás.
Nyolc óra múlva ablakon kitekintés, első úticél keresgélése folyamatban. Eddig csak a dvd-lejátszó működtetésekor aktivizálódó csoportkísérőnk még inkább belopja magát szívünkbe újabb kedves húzásával: 5 perccel a lengyel kisváros elhagyása után közli, hogy amúgy ez II. János Pál szülővárosa. Volt. Rövid, hajmeresztően zagyva infószöveggel gazdagodva volt pápánk életéről-munkásságáról folytatjuk keresésünket.
Végül megleljük a lágert. Időközben elered a hó, fúj a szél, szóval zord témához megfelelő aláfestés. Hát, mit mondjak. Durva. 3-4 órás szisztematikus kínos-végnapok-láttatás után a csoport némileg csöndesebb, van valami iszonyúan fojtott légköre Auschwitz-Birkenaunak még ennyi idő után is... A krematórium határozottan klausztrofobikus tüneteket okoz, nehezen bírjuk néhányan, hogy olyan helyiségben vagyunk, ahol milliókat likvidáltak-hamvasztottak, hogy aztán műtrágyaként forgassák őket a környező földek talajába. A Terror Háza ehhez képest mézeskalácsházikó.
Kellő megilletődés és átfagyás után buszra vissza, irány Krakkó. Szállás elérése a tervezetthez képest másfél óra késéssel, de megbocsátjuk, amint belépünk az ajtón. Egycsillagos diákszálló, ami úgy néz ki, mint nálunk egy két-háromcsillagos hunguest. Kívül nempanel-deszocreálkockaház, belül szépen festett-újrabútorozott, fiatalos, kulturált. Beszarás. Vacsora a bárban, lengyel különlegességek mirelitből, valami iszonyat finom+laktató. Ilyet csak mi ketten ettünk barátnővel, a csoport többi tagja, látván, hogy se angolul, se németül nem tudnak a felszolgálók, maradtak a nemzetközi pizza-hamburger-hotdog-cola szavaknál. Mi meg művészi pantomimmozgás ill az étlap egyes pontjaira való határozott mutatás kombinált alkalmazásának eredményeképp kaptunk sokkal finomabbat:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése