Interkulturalitás, kultúrsokk.
Sommerunin minden második mondatban helyet kapott valamelyik szó a kettő közül- jogosan. Gyerekek, ennyi tömény és közvetlen kultúraköziséget az életben nem tapasztaltam. Az egyik legbizarrabb impresszióm (eh bocs, untrendi vagyok: flessem) volt, mikor a kínai srác mondott valamit egy kínainak látszó(?) csajnak, aki viszont japán volt. Nem boldogultak, így tört némettel kommunikáltak. Mekkorafless. Utána kérdeztük, hogy mért, ti nem látjátok egymáson valahogy, hogy honnan vagytok? Nem, jött a válasz, miért is tudnánk, hogy ez vietnámi, az meg koreai. És tényleg: mér, mi európaiak látjuk egymáson, melyikünk melyik országból van?...
A legjobbat mondjuk ezzel kapcsolatban Hyo Mee-n röhögtük. Ferdeszemű-sötéthajú-nagymosolyú, kérdjük, honnan jött. Mondja, Belgiumból. Meglepődünk, kérdezzük, és egyébként? Hát, egyébként most Hollandiában lakik, mert ott tanul. És nem értette, mit vagyunk úgy oda. (Később, mikor leesett neki, azért mondta, hogy az ősei valamikor Koreából vándoroltak ki…) Kéremszépen, mi ez, ha nem interkulturalitás. Ráadásul egy emberben.
Mert ugyan minden nap mondták, hogy hú de jó, kettőszáznegyvenvalahány ember ötvenhat országból, de ezt megtapasztalni azért mégiscsak ütős. Hogy egy összeverbúválódott baráti társaság összevissza riheg-röhög valamin németül, neked meg, aki köztük vagy, hirtelen bevillan, hogy jesszusom, én magyar, ők ukránok, ő orosz, ez török, az meg román. És mégis ennyire. Sörreklám: egy nyelvet beszélünk.
Főleg, hogy tematikailag is kapcsolódjunk, bulizáskor. Ki nem szarja le, honnan jöttél, gyere igyál velünk Bajorok Büszke Nemzeti Sörét. Vagy az oroszokkal vodkát, a magyarokkal pálinkát, a lengyelekkel zsubrovkát, a csehekkel becherovkát, a kirgizekkel kumiszt. Százan együtt buliznak, akárkihez odamész, rádnevet és emeli poharát, bármi is van benne. Mindenki mindenkit szeret, ha berúgsz, hazaviszünk. Ha csak kicsit, együtt ropjuk reggelig a tökmindegy, milyen zenére és örülünk, hogy velünk ünnepelsz.
Persze vannak gátak is. Más nyelvi rendszerből adódó más gondolkodási szokások miatt főleg. Ez főleg a humorban, a többnyire lefordíthatatlan nyelvi kifejezőeszközökön látszik... Mikor 5 perce magyarázod külhoni haverjaidnak grillezés közben a „szépre száll a füst- bolond aki állja” mondást. Merthogy van egy magyar szólás, szó szerint ez és ez, és ezt akkor mondjuk, amikor, és azt jelenti, hogy… És a végén megkérdezik, hogy de hát a füst arra száll, amerre a szél fúj, nem?? És tényleg nem érti.
Vagy mikor vakarom az orrom és rámszólnak az ukrán csajok, hogy be ne rúgjak. Mivan??? Hát mert náluk azt mondják, hogy az orrviszketés az alkoholizálási vágyat tükrözi. Aha. :)
Vagy mikor egyes emberek kicsit megrökönyödtek, hogy én mért jobbra indítok puszival és mért adok belőle mindjárt balra is egyet. Hát mert in Ungarn így szokás puszit adni. De csak akkor nyugodott meg, mikor ezt, látva az arcát, magyarázólag hozzáfűztem. Mert náluk csak egyet balra. Jézus, akkor őnáluk ez mekkora merészségnek számíthat- biztos olyan, mintha nekem akarna vki négyet lenyomni egyszerre :)
A másik, ami ebből adódik: kurva sok önreflexió. Mintha valahogy többet jelentene, ha egy távoli ország lakója alkot rólad véleményt. Mert ha még ő is, aki pedig ennyire messze lakik és máshogy érzékeli a világot, úgy lát, mint a honfitársad (vagy éppen nem), akkor az is baromi sokat mond. Márpedig az effajta feedback-morzsák szinte félóránként potyognak az emberre teljesen spontán és észrevétlen. Akár szóban, akár apró gesztus-megnyilatkozásokban, de szinte folyamatosan kapod. Kétszázegynéhány ember folyamatos társaságában nem is lehetne másképp. Elkerülhetetlen.
Több mint tanulságos.
Sommerunin minden második mondatban helyet kapott valamelyik szó a kettő közül- jogosan. Gyerekek, ennyi tömény és közvetlen kultúraköziséget az életben nem tapasztaltam. Az egyik legbizarrabb impresszióm (eh bocs, untrendi vagyok: flessem) volt, mikor a kínai srác mondott valamit egy kínainak látszó(?) csajnak, aki viszont japán volt. Nem boldogultak, így tört némettel kommunikáltak. Mekkorafless. Utána kérdeztük, hogy mért, ti nem látjátok egymáson valahogy, hogy honnan vagytok? Nem, jött a válasz, miért is tudnánk, hogy ez vietnámi, az meg koreai. És tényleg: mér, mi európaiak látjuk egymáson, melyikünk melyik országból van?...
A legjobbat mondjuk ezzel kapcsolatban Hyo Mee-n röhögtük. Ferdeszemű-sötéthajú-nagymosolyú, kérdjük, honnan jött. Mondja, Belgiumból. Meglepődünk, kérdezzük, és egyébként? Hát, egyébként most Hollandiában lakik, mert ott tanul. És nem értette, mit vagyunk úgy oda. (Később, mikor leesett neki, azért mondta, hogy az ősei valamikor Koreából vándoroltak ki…) Kéremszépen, mi ez, ha nem interkulturalitás. Ráadásul egy emberben.
Mert ugyan minden nap mondták, hogy hú de jó, kettőszáznegyvenvalahány ember ötvenhat országból, de ezt megtapasztalni azért mégiscsak ütős. Hogy egy összeverbúválódott baráti társaság összevissza riheg-röhög valamin németül, neked meg, aki köztük vagy, hirtelen bevillan, hogy jesszusom, én magyar, ők ukránok, ő orosz, ez török, az meg román. És mégis ennyire. Sörreklám: egy nyelvet beszélünk.
Főleg, hogy tematikailag is kapcsolódjunk, bulizáskor. Ki nem szarja le, honnan jöttél, gyere igyál velünk Bajorok Büszke Nemzeti Sörét. Vagy az oroszokkal vodkát, a magyarokkal pálinkát, a lengyelekkel zsubrovkát, a csehekkel becherovkát, a kirgizekkel kumiszt. Százan együtt buliznak, akárkihez odamész, rádnevet és emeli poharát, bármi is van benne. Mindenki mindenkit szeret, ha berúgsz, hazaviszünk. Ha csak kicsit, együtt ropjuk reggelig a tökmindegy, milyen zenére és örülünk, hogy velünk ünnepelsz.
Persze vannak gátak is. Más nyelvi rendszerből adódó más gondolkodási szokások miatt főleg. Ez főleg a humorban, a többnyire lefordíthatatlan nyelvi kifejezőeszközökön látszik... Mikor 5 perce magyarázod külhoni haverjaidnak grillezés közben a „szépre száll a füst- bolond aki állja” mondást. Merthogy van egy magyar szólás, szó szerint ez és ez, és ezt akkor mondjuk, amikor, és azt jelenti, hogy… És a végén megkérdezik, hogy de hát a füst arra száll, amerre a szél fúj, nem?? És tényleg nem érti.
Vagy mikor vakarom az orrom és rámszólnak az ukrán csajok, hogy be ne rúgjak. Mivan??? Hát mert náluk azt mondják, hogy az orrviszketés az alkoholizálási vágyat tükrözi. Aha. :)
Vagy mikor egyes emberek kicsit megrökönyödtek, hogy én mért jobbra indítok puszival és mért adok belőle mindjárt balra is egyet. Hát mert in Ungarn így szokás puszit adni. De csak akkor nyugodott meg, mikor ezt, látva az arcát, magyarázólag hozzáfűztem. Mert náluk csak egyet balra. Jézus, akkor őnáluk ez mekkora merészségnek számíthat- biztos olyan, mintha nekem akarna vki négyet lenyomni egyszerre :)
A másik, ami ebből adódik: kurva sok önreflexió. Mintha valahogy többet jelentene, ha egy távoli ország lakója alkot rólad véleményt. Mert ha még ő is, aki pedig ennyire messze lakik és máshogy érzékeli a világot, úgy lát, mint a honfitársad (vagy éppen nem), akkor az is baromi sokat mond. Márpedig az effajta feedback-morzsák szinte félóránként potyognak az emberre teljesen spontán és észrevétlen. Akár szóban, akár apró gesztus-megnyilatkozásokban, de szinte folyamatosan kapod. Kétszázegynéhány ember folyamatos társaságában nem is lehetne másképp. Elkerülhetetlen.
Több mint tanulságos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése