... már rég rossz, ha így kezdődik egy blogbejegyzés, mi? Nem is folytatom. Csak címszavakban a tegnapom:
park, őszi napsütés, pergő falevelek, tanulás, meleg, gyerekzsivaly, avarban botorkáló öregek, kutyasétáltatók, bokrok által elfogott, tompa forgalomzaj.
Részemről vad töltekezés. Így érezheti magát Sanyi, amikor hozzácsatlakoztatom az áramforráshoz. Ja, Sanyi a telefonom, de ez csak a beceneve (A Sanyi Erikszon mégiscsak túl hosszú egy ilyen bájos készüléknek. Nem is beszélve a magyarizált Erikfy Sándorról. Rémes, de nem tudtam róla lebeszélni. --Na jó, abbahagytam. Ezerbocs. Nem értem, hogy történhetett. Szóval:) Szóval ültem, tágítottam az én fejemet és közben valahol a köldökömhöz rajzott az energia. Mint Sanyinál az egyre töltődő elem-szimbólum. És valahogy egyszerre tudtam követni, amit olvasok és érzékelni, ahogy percek alatt lassan hátrébb húzódik rólam a fény és rávetül a Szent István Park házaira.
Egyébként meg új szokás van nálam kialakulóban: rákaptam a kávézóba járásra. Jobban mondva a kávézóban tanulásra. Annyira kikapcsol, ha odamész, beülsz, kérsz egy melange-t és eltanulgatsz mellette. Sokkal jobban megmarad minden a fejemben. Tényleg. Pedig azt hittem, hogy ilyenkor csak nézgelődök és nem tudok koncentrálni. Fenét nem, annyira el tudok merülni a mindenfélében, közben meg nemtom, ad valami plusz jóérzést a tudat, hogy éppen egy kávéházban ücsörögsz, mint a nagy művészek száz-százötven éve. Otthon bezzeg mindig eszembe jut valami, ami fontosabb a tanulásnál (mosni kell, takarítani fell, mosogatni kell, pisilni kell, teázni kell, jaj de koszos a körmöm, jaj jött-e emailem)... Még nem életforma, de tök jó lenne, ha azzá válna. Bár ez aktuális pénzügyi helyzet/aktuális teendők függvénye, ugye.
^^
park, őszi napsütés, pergő falevelek, tanulás, meleg, gyerekzsivaly, avarban botorkáló öregek, kutyasétáltatók, bokrok által elfogott, tompa forgalomzaj.
Részemről vad töltekezés. Így érezheti magát Sanyi, amikor hozzácsatlakoztatom az áramforráshoz. Ja, Sanyi a telefonom, de ez csak a beceneve (A Sanyi Erikszon mégiscsak túl hosszú egy ilyen bájos készüléknek. Nem is beszélve a magyarizált Erikfy Sándorról. Rémes, de nem tudtam róla lebeszélni. --Na jó, abbahagytam. Ezerbocs. Nem értem, hogy történhetett. Szóval:) Szóval ültem, tágítottam az én fejemet és közben valahol a köldökömhöz rajzott az energia. Mint Sanyinál az egyre töltődő elem-szimbólum. És valahogy egyszerre tudtam követni, amit olvasok és érzékelni, ahogy percek alatt lassan hátrébb húzódik rólam a fény és rávetül a Szent István Park házaira.
Egyébként meg új szokás van nálam kialakulóban: rákaptam a kávézóba járásra. Jobban mondva a kávézóban tanulásra. Annyira kikapcsol, ha odamész, beülsz, kérsz egy melange-t és eltanulgatsz mellette. Sokkal jobban megmarad minden a fejemben. Tényleg. Pedig azt hittem, hogy ilyenkor csak nézgelődök és nem tudok koncentrálni. Fenét nem, annyira el tudok merülni a mindenfélében, közben meg nemtom, ad valami plusz jóérzést a tudat, hogy éppen egy kávéházban ücsörögsz, mint a nagy művészek száz-százötven éve. Otthon bezzeg mindig eszembe jut valami, ami fontosabb a tanulásnál (mosni kell, takarítani fell, mosogatni kell, pisilni kell, teázni kell, jaj de koszos a körmöm, jaj jött-e emailem)... Még nem életforma, de tök jó lenne, ha azzá válna. Bár ez aktuális pénzügyi helyzet/aktuális teendők függvénye, ugye.
2 megjegyzés:
(én sem hívom a gitáromat a teljes nevén. A James José Ferrer El Primo valóban túl hosszú.)
... az én vérem.
^^
Megjegyzés küldése