filó

Három napja ötlött föl, majd eltűnt. Ma fülöncsíptem végre. Hogyaszongya:

A boldogság és a szenvedély két külön dolog. Triviálisnak triviális, de most gondoltam bele úgy igazán. Két külön dolog alatt nem azt értem, hogy nincs közöttük átfedés, hanem, hogy egymástól függetlenül is léteznek. A szenvedélyed nem feltétlenül tesz boldoggá, lásd szerencsejáték, alkohol+drogok, plátói szerelem. Vagyhát az a boldogság, ami olyankor van, azt én nem hívnám boldogságnak. Inkább örömnek, mert pillanatnyi.

Boldogságon nem pillanatnyi és elillanó jóérzést értek. A boldogság olyasvalami, ami meghúzódik belül, nem is feltétlenül tudatosan, és amitől nekiállsz fényleni. Javulnak a biológiai funkcióid, és bár nem veszed észre, pozitívabb (és rugalmasabb) lesz a hozzáállásod az élet (mindennapi) dolgaihoz. Általában akkor jössz rá a jelenlétére, mikor megszűnik, hasonlóan az egészséghez. Tényleg: a boldogság lelki egészség? Sterilül hangzik, de mér ne.

Meghát a szenvedélyben benne van a "szenved" szó... És tényleg, ha elkap, nem sokáig bírod, mert felemészt. A boldogság nem csinál ilyet, az csöndesen sugárzik maga elé. A szenvedély folyamatosan és hosszú távon egészségtelen (de alkalmanként szárnyakat ad!), a boldogság kevésbé. Viszont a boldogság önzővé, kényelmessé és szűklátókörűvé tehet.

És van olyan, hogy csak az egyik van meg. Élhetsz csak szenvedélyben, boldogtalanul, mint a heroinista vagy az ifjú Werther; és élhetsz szenvedély nélkül, boldogan, mint a keleti bölcsek vagy alacsony vérmérsékletű szerelmespárok. Aztán persze különféle kombinációk is léteznek, de egymás nélkül is simán megvan a két dolog.

Én ezen teljesen elcsodálkoztam.