Kinőni valamiből vagy valamit mindig egyszerre ijesztő és érdekes. Elhagysz valamit magadból a saját akaratod ellenére.
Először hatéves koromban ért a sokk, mikor a hőn szeretett Lila Farmerszoknya egy szép tavaszi napon nem akart rám jönni. Pedig még Mezőberényben jártam benne bölcsibe!!! Együtt másztunk négykézláb! Együtt csúsztunk le a gúla alakú szobortalapzaton! Őt ettem le almaszósszal!... Mindez sajnos a szervezetemet nem nagyon érdekelte, mert egy tél alatt sikerült úgy megnőnöm, hogy nem passzolt rám sehogyse kismaricaságom kifejezője. Máig emlékszem az érzésre.
Aztán, amikor rájössz, hogy a szobád falán tündöklő Leonardo DiCaprio-val semmi közös nincs bennetek és teljes feleslegesen lóg hunyorogva az íróasztal fölött. (Megfordítottam, a másik oldalán Darth Vader volt.)
Meg, az eddigi legnagyobb falat, a diszkó. Egyszer csak észreveszed, hogy egyszerűen nem volt semmi abban a partyban. Nem akarod elhinni, elmész mégegyszer. Meg még egyszer. Nekiállsz hajszolni a bulikat, hát nem igaz, hogy nem jön már vissza az az eufória, nem igaz, hogy nem jönnek vissza azok a régi mozdulatok. Amitől én vagyok én. És nem. Próbálod részegen és józanul, egyik helyen, másik helyen, sok emberrel, pár emberrel. Ettől rájössz, hogy az emberek azok, akik számítanak. Értékválság.
Új értékrend, nyitás: jön a hazai alternatív zenei szcéna az összes koncertjével. A zenei ízlés mélyülése, horizont kitágulása, az újdonság ereje, közös élmény emberekkel, katarzis. Eufória. Telhetetlenség, mindenhol ottlenni akarás, koncertre belázasodás, emiatt sírás. Idő után megnyugvás, kiegyensúlyozott és kritikus befogadás. Kombináció egyéb kulturális programokkal. Harmónia.
Majd, úgy egy háromnegyed éve, fokozatos lelassulás. Több munka, több mozgás, több kaja, növekvő alvás- és csendigény, csökkenő alkoholtűrő kapacitás, enyhe spleen. De csak enyhe. Elmúlt a türelmetlen lobogás. Pontosabban a mennyiség helyett a minőség lett a mérvadó. Kevesebbszer, de akkor nagyon. :) És nemcsak a szórakozás terén.
Rendkívül érdekes megtapasztalni, hogy az igényeim a saját szemeim láttára alakulnak át. Furcsa tehetetlenül végignézni ezeket a folyamatokat, vagyishát utólag feleszmélni rájuk, miután végbementek. Ja és a legdurvább: nem zavar.
Először hatéves koromban ért a sokk, mikor a hőn szeretett Lila Farmerszoknya egy szép tavaszi napon nem akart rám jönni. Pedig még Mezőberényben jártam benne bölcsibe!!! Együtt másztunk négykézláb! Együtt csúsztunk le a gúla alakú szobortalapzaton! Őt ettem le almaszósszal!... Mindez sajnos a szervezetemet nem nagyon érdekelte, mert egy tél alatt sikerült úgy megnőnöm, hogy nem passzolt rám sehogyse kismaricaságom kifejezője. Máig emlékszem az érzésre.
Aztán, amikor rájössz, hogy a szobád falán tündöklő Leonardo DiCaprio-val semmi közös nincs bennetek és teljes feleslegesen lóg hunyorogva az íróasztal fölött. (Megfordítottam, a másik oldalán Darth Vader volt.)
Meg, az eddigi legnagyobb falat, a diszkó. Egyszer csak észreveszed, hogy egyszerűen nem volt semmi abban a partyban. Nem akarod elhinni, elmész mégegyszer. Meg még egyszer. Nekiállsz hajszolni a bulikat, hát nem igaz, hogy nem jön már vissza az az eufória, nem igaz, hogy nem jönnek vissza azok a régi mozdulatok. Amitől én vagyok én. És nem. Próbálod részegen és józanul, egyik helyen, másik helyen, sok emberrel, pár emberrel. Ettől rájössz, hogy az emberek azok, akik számítanak. Értékválság.
Új értékrend, nyitás: jön a hazai alternatív zenei szcéna az összes koncertjével. A zenei ízlés mélyülése, horizont kitágulása, az újdonság ereje, közös élmény emberekkel, katarzis. Eufória. Telhetetlenség, mindenhol ottlenni akarás, koncertre belázasodás, emiatt sírás. Idő után megnyugvás, kiegyensúlyozott és kritikus befogadás. Kombináció egyéb kulturális programokkal. Harmónia.
Majd, úgy egy háromnegyed éve, fokozatos lelassulás. Több munka, több mozgás, több kaja, növekvő alvás- és csendigény, csökkenő alkoholtűrő kapacitás, enyhe spleen. De csak enyhe. Elmúlt a türelmetlen lobogás. Pontosabban a mennyiség helyett a minőség lett a mérvadó. Kevesebbszer, de akkor nagyon. :) És nemcsak a szórakozás terén.
Rendkívül érdekes megtapasztalni, hogy az igényeim a saját szemeim láttára alakulnak át. Furcsa tehetetlenül végignézni ezeket a folyamatokat, vagyishát utólag feleszmélni rájuk, miután végbementek. Ja és a legdurvább: nem zavar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése