Kosztolányi 2

’Curiouser and curiouser!’ cried Alice (she was so much surprised, that for the moment she quite forgot how to speak good English);

- Egyre murisabb! kiáltott fel Alice.
Úgy meglepődött, hogy egyszeriben elfelejtett szépen beszélni.

Kosztolányi Dezső fordít

Alice Csodaországban: van ugyebár a Cheshire Cat, aki egy folyton vigyorgó macska, néha eltűnik, néha egyes testrészei látszanak csak, és hülyeségeket beszél.
Ő Kosztolányi fordításában Fakutya lett.

Eredeti:
’You must be [mad],’ said the Cat, ‘or you wouldn’t have come here.’
Alice didn’t think that proved it at all; however, she went on ‘And how do you know that you’re mad?’
’To begin with,’ said the Cat, ‘a dog’s not mad. You grant that?’
’I suppose so,’ said Alice.
’Well, then,’ the Cat went on, ‘you see, a dog growls when it’s angry, and wags its tail when it’s pleased. Now I growl when I’m pleased, and wag my tail when I’m angry. Therefore I’m mad.’
’I call it purring, not growling,’ said Alice.
’Call it what you like,’ said the Cat. ‘Do you play croquet with the Queen to-day?’

Kosztolányi:
- Ha nem volnál bolond - válaszolt a Fakutya -, nem jöttél volna ide.
Alice-t ez nem győzte meg. Ezért tovább faggatta a Fakutyát.
- És honnan tudja, hogy maga bolond?
- Nézd - felelte a Fakutya -, egy rendes kutya az nem bolond, ugyebár?
- Nem - mondta Alice.
- Na, látod - folytatta a Fakutya. - A rendes kutya, ha dühös, akkor morog, és ha örül, akkor csóválja a farkát. Én pedig akkor morgok, ha örülök, s akkor csóválok a farkam, ha dühös vagyok. Ezért vagyok én bolond.
- De... - ellenkezett Alice.
- Semmi de - szakította félbe a Fakutya. - Inkább arról beszélj, eljössz-e ma a Királynőhöz krokettezni?

Botrány.
Attól, hogy jó költő vagy, nem kell ám elszállni és önkényeskedni.

tantusz

Telefonos szervezkedés tavasziszünet-ügyben.

én: Akkor jössz majd húsvétra? Vagy hogy lesz?
ő: Jajaja persze, csak azt nem tudom, mikor és hogyan. De Húsvéthétfő az mindenképp benne lesz.
én: Na majd akkor döntsed el, oszt szólj.
ő: Csak bonyolítja mondjuk a dolgot, hogy szerdán már suli van, kedden meg április 6-a.
én: Aha...
szünet
ő: Hallasz?
én: Persze. Azt mondtad, hogy kedden lesz április 6-a.
ő: Igen, azt mondtam.
én: ...igen, és...?
szünet
ő: De azt tudod, mi lesz április 6-án...?
én: He? Mi az hogy mi...... JA! Tényleg!...
ő: ...

pavlov

Nomármost. Meg lett nekem mutatva egy autóreklám, persze éjszaki, azzal az állítólagos indokkal, hogy az jobb annál a másik autóreklámnál, amit én szeretek. Már az árulkodó volt, hogy nahát, dejszen svéd zenéje van az autóreklámnak. Mit érdemel az a bűnös, aki kerülőutakon akar engem svéd zenekarra megtéríteni? Ahelyett, hogy szólna, hogy hé de jó ez a zenekar, hallgassad már meg. Ahelyett benyom nekem egy reklámot jutubon, abban a biztos tudatban, hogy nem nyugszom, míg ki nem derítem, ki énekli a zenéjét. Ott volt a kísértés, hogy csakazértse keresek rá, nem kapom be a horgot. Csak sajnos túl jó volt a zenekar. A "megoszt facebookon" gomb megnyomásával egyidőben felsejlett, ahogyan röhög a markába a zenetérítő csirkefogó.

A pofátlanság a dologban az, hogy kőkemény taktika lakozik mindemögött. Merthogy a kutakodás, meg a csakazértse. Ha nyíltan térítene, csakazértse néznék utána, ergo hagyja, hogy "magamtól" kezdjek el kutakodni. Csöppet pőrén érzem most magam, lerándult a lepel erről az oldalamról is. Mármint a kutakodósról. Tudniillik szeretek utánanézni futólag hallott, látott, felbukkanó dolgoknak. Egy ismeretlen szó egy szövegben, valaminek a zenéje, párbeszéd a buszon - rögvest lecsekkolom wikipédián. Nem mintha titkoltam volna mindezt, dehogyis, nem vagyok én kém vagy mi. Csakhát itten vannak bizonyos emberek, akik erre maguktól rájönnek, aztán meg szégyentelenül kihasználják az én tulajdonságaimat, hogy az általuk kívánt reakciót váltsák ki belőlem megfelelő ingerek elindításával.

Hallatlan. A saját fegyvereimmel. :)

kapunyitási pánik

Váááááááááááááááááá!
Shoppingolni akarok meg margitszigetelni meg bulizni meg koncertre járni meg ugrálni meg extázisba esni!! Legyen már tavasz meg nyár!!!!!

Na igen, ez az az állapot, amikor már rég esti tornát kéne csinálnom meg aludnom, de nem tudok elszakadni a zenétől. Ez történik, ha az ember kiselőadást vállal a magyar és a német populáris zene összehasonlításáról. Az utolsó pár órában zenei stílusokon utaztam keresztül és még mindig sírhatnékom van. Annyi jó zene van!!! Kezdtem a korán meghalt, Amerikában is number one számot produkáló osztrákkal, folytattam táncdalénekesekkel mindkét országból, aztán valahogy begyütt a progresszív rock meg a punkrock, aztán tinikorom kedvenc tehetségkutató-nyertes foghíjas norvégjánál ragadtam le remegni, meg disco is volt, meg kis downtempo. Most meg jazzpop. A legfinomabb fajtából. Szvinget nem merek elkezdeni hallgatni, mert akkor nem lesz alvás :)
De esküszöm, most pihentem annyit, amennyit mióta síből visszajöttem, nem. Örömkönnyek, áh.



Ja igen: akinek van otthon Aerosmith, Prosectura és/vagy Solaris, ne kíméljen! Uriah Heep, Pearl Jam is jöhet! Meg Péterfy Bori! Meg Colorstar! Meg... eh.

kék pályák completed

Váááh, síeltem! Én...! :)

És igen, túléltem és igen, pozitív csalódás volt, és igen, még jobban meg akarok tanulni majd legközelebb. Még ott vagyunk, mindjárt indulunk vissza, holnap negyed 9-re megyek dolgozni, hurrá. Csak ahogy odaértünk, egyre rosszabbodott az idő. Pénteken csak borult volt, szombaton enyhe szél, vasárnap visszafújt a lejtőn és/vagy oldalba kapott, ma pedig az erős szél rengeteg hóval párosult. Annyival, hogy reggelre 15-20 cm esett, hólánc nélkül nem engedtek volna fel, és egy csúszás után úgy döntöttem, hogy inkább vissza kéne stoppolni a hegyről a szállásra. Két méter volt a látótávolság, lefagytál, nem volt jó. De a másik három nap csak tanultam. A második nap felére már el is kezdtem élvezni a dolgot. Mondjuk a bokacseszegető-térdrugóztató sebesség egyelőre továbbra se a barátom, ellentétben a hóekével, bár itt is sok időbe telt, míg megszoktuk egymást. De megszoktuk.

(Facing the ugly truth: Holnaptól május elejéig elvileg minden délután vmi beadandón kéne ügyködnöm. 4-5 db, átlag 10 oldal, ha nem több. Hurrá. Mi mindent meg nem tesz az ember a pluszkreditekért.)

karaoke kockamódra

Na kérem, ne tessék törődni a videó szövegével. Scrollozzon csak mindenki lejjebb.



Énekeljünk a zenére bátran a következő szöveggel:

Gyök kettő, gyök kettő, gyök kettő.
Gyök kettő, gyök kettő, gyök kettő.

Számítás, köbre emelés, számítás,
Köbre emelés, számítás, ó-ó-ó-ó.
Számítás, köbre emelés, számítás,
Köbre emelés, számítás, ó-ó-ó-ó.

Számítunk, érezd a varázsát,
Ahogyan f(x) előjelet vált
És tart a végtelenbe.
Nem jut más az eszembe,
Milyen lehet a konvexitás?

Szummázunk egy per ká négyzetet,
Gyorsabban, mint a köbgyököket.
A pínégyzet per hat
Oly gyönyörűnek hat,
Mint egy newtoni együttható.

R: Konkáv utakon, konvex utakon
Megpihennek az aszimptóták,
Vannak olyanok – olyan feladatok:
Kellemetlen, ha deriválják.
Minden suhan: a sor, ha növekvő,
A négyzetszámok a térben;
Miért nem lehetek én is konvex,
Vagy lenne határértékem!

R

Gyök kettő…
Nyolc vektor kell, oly nagy az erő,
Sebesség a vektor hosszával nő.
A vektorösszeadás
Egyszerű, nem kell hozzá más,
Csak alapvető rajztudás!

2x R

Gyök kettő…
Számítás, köbre emelés…

/forrás: kockaeder.hu/

turnin' twenty-two

Hát én évről évre egyre jobban meghatódom.

Zavarban vagyok: holnap nem kell korán kelni. Nem kell menni sehova. Tanulni csakazértse fogok. Egész nap otthon fogom tenni a semmit. Ha rá tudom venni magam, esetleg takarítok. Négy éber óránál többet fogok a lakásban eltölteni! juhéj :)

Hát én akkora hülye vagyok, hogy a fal adja a másikat. Engem ki kellene már penderíteni igazán a busztól. Miután szerencsésen elfelejtettem szólni, hogy mikor nem érek rá, és frankón szinte csak ezekre a napokra osztottak be márciusban, szépen átszabták a beosztást csak miattam. Visszaszóltam, hogy minden rendben, és most nyilallt belém, hogy
egy további időpont szintén nem jó.

Kaparjatok egy gödröt és lökjetek belé most már. Nem lehetek ennyire szétzuhanva.
De most komolyan, mi van már??? Semmi okom sincs rá. Nem rúgok be, még csak nem is bulizom, eleget alszom, teszem a dolgom, csak az utóbbi napokban sorozatosan felejtek el evidens dolgokat csak úgy.

Tök hülye vagyok basszus.
:(

libikóka (:

Másfél napra kicsit nem tudtam, mi vár majd rám a jövőben, márpedig kevés ennél idegesítőbb dolog van. Mikor azt kattogja a sok kicsi agytekervényed, hogy újratervezés-újratervezés. Meg is voltam lőve némileg, kicsit megbillent a lábam alatt a talaj, aztán, még mielőtt elveszthettem volna az egyensúlyomat, ugyanolyan hirtelen visszaállt vízszintesbe. Kicsit lesokkolódtam, majd nagyon megnyugodtam. Egyelőre mégse hagyom el a kis kerékvágásomat. Amely még így is éppen csak mélyül. Ha elég mély lesz, úgyis megunom és váltok, de az még odébb van egy kicsit.

Amúgy veszedelem, hogy ahogyan elkezdett megkérdőjeleződni a dolgaim egy része, azonnal feljöttek a Kispál- és Quimby-szövegek. Félelmetes. Mindkettőt akkor kezdtem el hallgatni, mikor épp szétesett a kis világom, és nem tudtam, hogyan tovább. És azóta is ahogy az érzés legkisebb fuvallata megcsap, jönnek a zenék is. (Tavaly ilyenkor is Káosz amigos ment meg Vascsöves meg Magam adom. Meg Az emberek megértik, Nagyvárosi románc és Szécsi Pál. Heteken-hónapokon át.) Őrület amúgy, mennyire összetett egy benyomás. Áll egy érzésből, és ahhoz kapcsolódó ingerekből, vizuális, auditív, vagy akár illat, stb. A későbbiekben elég ezekből az alkotó-érzetekből akár csak az egyik, és itt is van az egész érzés. Pavlovi reflex, bámulatos. Így működhet a nosztalgia. Meg a déjá vu.

Elkezdtem írni egy blogbejegyzést az ezotériával/természetfelettivel kapcsolatban, erre arra eszméltem, hogy 4 A4 oldal tele lett. Hirtelen kibomlott a világlátásom (megint). Éljen a zárt gondolatrendszer. Ez a tökéletes kocsmatéma: két sört megiszom, és órákig képes vagyok fejtegetni.

operabál 2010

Lábfájós, rohangálós, de kevésvendéges. Legalábbis a 3. emeleten és a VIP bejárónál. Egy celeb se a vipen jött be, csak arisztokratikusan kinéző osztrákok (uuuuncsiiii) és a héber nagykövet asszony, akinek az asszisztense miniszoknyában merészelt bejönni, mintás harisnyával. (Nagyon kínos volt. Rászóltam tétován, visszaugattak, de mást nem tehettem, mert a vipen nem küldhetsz haza senkit. Csak bárhol máshol.) Az est fénypontja akkor is egy fotós volt, aki nem akarta megmutatni a vacsorajegyét a vacsorateremhez. Végül megelégelte az akadékoskodást és berontott a kolléganőim között a terembe. Később megtaláltam, kérdőre vontam. Első mondata: "Magának örömet okoz, hogy engem inzultálhat?"- Ami ezután következett, életem legélvezetesebb veszekedése volt. Mindent beleadtunk:)

Amúgy egy tipp a blogomat vélhetően böngésző terroristáknak és titkosszolgálatosoknak: ha bármikor bármilyen információt ki akarnak szedni belőlem, járassanak magassarkúban 12 órán keresztül. Azt is bevallanám, amit nem követtem el.

Meg volt még zsidózós biztonsági őr, nagydumás másik biztonsági őr (szakadtam), Kiszel Tünde rózsaszínben, szép konty a fejemen, életem első profi sminkje, lépésekben mérhető fájdalom, arrogancia, személyzeti folyosó. Mosoly. Kínvigyor. Lépcső. Ellenőrzés.

Szóval a két gyöngyszem:
(Nem én csináltam, hanem a velvet.)

jérce supreme

Főétel az Operabálon, holnap. A honlapon találtam. Jó étvágyat.

• Angolos szarvasgerinc juharszuppal karamellizált tökmag krusztában, sütőtök relish-sel
• Carpaccio duo: thai pácolt vörös tonhalfilé és kurkumában marinált karfiol
• Leveles parajjal, félig szárított koktélparadicsommal és ricottával töltött jérce suprême, olíva zselésítve
• Libamáj tortácska Granny Smith almával és füstölt angolnával préselve, zöldalmás édeskömény krém
• Köretek: friss gyömbérrel grillezett édeskömény, héjában sült édesburgonya málnaecettel, olívában sült céklakockák turbolyával

az első

Az eladólány kicsit furán nézett, mikor mondtam neki, hogy ez lesz az első, szóval ajánljon valami olyat, ami biztonságot ad, nem okoz túl nagy nehézségeket, de azért jól is néz ki. Méregetett egy ideig, nézte a különféle modelleket, majd mutatott egy lakkból készültet. Nem volt belőle megfelelő méret. Aztán egy kecsesebb, de nagyobb kihívást jelentő darabot ajánlott. Volt is a méretemben. Először kicsit furcsa volt benne mozogni, máshogy kellett egyensúlyozni, máshová esett a terhelés. Másfelől az egész megjelenésem más hangsúlyt kapott tőle - valamit valamiért. Szóval megvettem, és, hogy szokjam, itthon is hordom. Kicsit fáj, kicsit nyom, dehát mit várjon az ember egy magassarkútól...? Szombaton kb 12 órát kell együtt kibírnunk. A gerincemtől majd utólag elnézést kérek :)
Életem Első Magassarkúja, légy üdvözölve.
Amúgy persze az is belejátszik, hogy a kisebb kellemetlenségek ellenére jó hordani ilyen nőiesebb darabokat is. Kell néha az ember egójának. :) Csak az bánt, hogy a nőies megjelenés nem mindig fér össze a kényelemmel illetve az egészséggel. Bár én mindent megteszek a kettő áthidalására, ez a hülye gerinc nem mindig hagy sok választást az embernek.

a változatosság kedvéért

Egy fákking hang nincs a torkomban. Az utolsó ír napon 12 fok volt, beleizzadtunk a nagykabátba, ezért levettük. Következő nap már párral lejjebb volt a hangszínem, most meg még ott sincs. Meló ugrott, hang nélkül nincs idegenvezetés. Ami még rosszabb: egyáltalán nincs beszéd!!! Mondolatokban telt a napom. Fogyatékosnak éreztem magam. Érzem. A verbális képességeim fizikai korlátokba ütköznek.

Tojássárgáját eszem meg mézet, és pálinkával gargalizálok. Meg sós vízzel. (No nem azonnal egyiket a másik után.) Aztán emberek közé megyek, és észre se veszem, máris használom a hangszálaimat, már bevérzenek, már ott is a zsilettpenge richtig a torkomban. Le vagyok korlátozva, krákogva mutogatok, fájva verődik a hurut, szorul a gégefő, így legyen az ember felügyelőhosztesz az operabálon bakker. Addigra re kéne produkálni azokat a hangszálakat. Meg megtanulni járni magassarkúban.

széna

(Hogy ti is értsétek: cím = lókoszt = low cost. Én kérek elnézést, a felelősség a szóviccblogé.)

Na.
76081,20845833333333333333 Ft-ból személyenként kijött az út. Repjegyestül, autóbérlésestül, benzinestül, belépőstül, egyéni költést nem számolva. Vagyis egy nap került 9510,15106 pengősbe. Korrekt.

— ∪ ∪ —

[Be akartam nyomni ide 2 videót ír pubhangulatról, amiket Andris csinált, de túl nagy falat voltak a Bloggernek. De egyszer majd megtalálom a módját.]

Szóval meggyüttem, kedves emberek, rakat élménnyel és elhatározással megpakolva. Az elhatározás a következő: Én Oda Visszamegyek, Ha Fene Fenét Eszik Is. Merthogy ha elvonatkoztatunk a szállás gyenge pontjaitól és a főváros értelmezhetetlen atmoszférájától, az ország csodás. A fővárossal az a bajom, hogy inkoherens. Diszharmonikus. Nincs benne egység sem városképileg, sem hangulatilag, számomra furcsa torzó a hely, egy egyveleg. Eközben vannak gyönyörű részei, a pubok hangulata fergeteges, és végül is jól éreztem magam én ott - de van benne valami megmagyarázhatatlanul taszító. Én sem tudom pontosan, mi az.

Az eredeti tervem szerint részletes élménybeszámolót írtam volna az egészről, de az ehhez készített jegyzeteket fönnhagytam a repülőn. Aztán eszembe jutott, hogy ki olvasta volna az egészet végig? :) Szóval kiragadott mozaikdarabkákat fogok ehelyett a cybertérbe szórni.

• déjá vu. Volt vagy 8 az egész út alatt, plusz egy tegnap Szentendrén. Hihetetlen. Lépten-nyomon előbucskázott az érzés: én itt már, ezekkel, ezt.
• Egybeesések, más néven basszuspuffok. Volt néhány. Az első maga a tény, hogy Johi is ott volt, a másik pedig, hogy a dolgok alakulásának köszönhetően együtt, hatan láttunk országot. Azt már meg sem említem, hogy az alapvetően esős időjárású Írországban 8-ból 6 napon cirógatott a napsugár.
  A harmadik: mikor az eredeti tervünkhöz képest egy nap, módosított tervünkhöz képest 2 óra késéssel bérelt autóval nekivágtunk az országutazás első állomásának, meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy csúszik az egész napos tervünk. Az első célállomás Newgrange volt, földbe ásott kőkupola, amely 500 évvel a gízai piramisok előtt épült. A téli napfordulón az egy nyílással rendelkező járaton végigsüt a felkelő nap. A honlapja alapján nem derült ki, hogyan vannak a vezetések, csak annyi, hogy mikor nyit és hogy egy vezetés kétórás. A reggeli késésünkkel lekéstük az elsőt, így izgulhattunk, hogy mi lesz. Megérkezünk, leparkolunk, rohanunk a bejárathoz. Jó napot, a vezetésre jöttek? Igen. Jó, negyed óra múlva indul a túrabusz, 10 perc alatt érnek ki. Hányan vannak? Hatan, pompás, pont annyi hely maradt.
  A negyedik: kanyargós hegyi utakon hódítjuk meg a nemzeti parkot, mikor villogni kezd a tankolólámpa. Nem világítani, villogni. A semmi közepén. Mit tenni, megyünk, átmegyünk két falun, telik az idő, egyre kevesebbet nevetünk, majd a harmadik faluba érünk. Néhány ház a jobb oldalon. A bal oldalon valami bolt, és előtte... pici töltőállomás. Már csak hab a tortán a wc falának felirata: if you sprinkle when you tinkle, be neat and wipe the seat.
• A nyilvános női wc-k amúgy hatalmasak, sok fülke, sok hely. A Cliffs of Moher (függőleges sziklák, melyeknek alul nekifeszül az óceán) látogatóközpontjában a wc-ajtókra ezeknek a szikláknak a panorámaképe volt nyomtatva.
• Vidéken nincs tömegközlekedés. Mondom, nincs. Nincs. Na jó, max egy busz naponta a településekre. De a nemzeti parkokba semmi sem visz a jó minőségű utakon, csak kocsi. Márpedig mi inkább a természetet, mintsem a városokat szerettük volna látni. Az utak rém kanyargósak, 60-70 km/h-val vehetők - ehhez képest minden kanyart 100-as tábla szegélyezett. Mit ne mondjak, az íreknek van humora.
• Az írek nem esznek kenyeret. Csak a toastkenyeret, na azon éltünk egész héten. Mióta hazajöttem, két pofára zabálok mindent, ami nem pékáru és nem krumpli.
• Balos közlekedés van és felszállás előtt inteni kell a busznak (,amely általában emeletes).
• Kétszer egy éjt hostelben töltöttünk. A Galway-iben hihetetlen jó volt a légkör. Jól felszerelt konyha, viszonylag tiszta fürdő, valamint társasjátékok, atlaszok és könyvek a kényelmes társalgóban. TV és DVD-gyűjtemény is volt ott, de kiírták, hogy a közösségi élet elősegítése érdekében ne tévézzünk este 9 előtt. (Vagy után? Mindenesetre az elv mindenképpen figyelemre méltó.)

Az útvonal amúgy kb: első 3 napon Dublin, Glendalough, Howth, majd irány az ország: Newgrange - Belfast, ott alvás, utána irány Galway a Connemara nemzeti parkon (és gyönyörű településeken) át, alvás Galwayben, másnap Moher-sziklák, Limerick, vissza Dublin, másnap vissza Budapest. Keressetek rá akármelyikre, gyönyörűek. Ha megkapom az összes képet, fölcsűrök párat picasa-ra (vagy, ha ezt megteszik helyettem a fiúk, megadom a linkeket :))
Mindenesetre egy hét nem volt elég az egész országra. Semmit sem láttam a déli részéből, pedig sokan azt mondják a legszebbnek. Te jó ég, még annál is szebbnek, amit a maradékból láttunk??? A nyugati rész lélegzetelállító.

Azóta lüktet bennem a choriambus*: visszamegyek. visszamegyek.

* Najó, ezt azért meggugliztam. mielőtt bárki a szívéhez kapna.

- Mi az a motorváltótengely?
- Motor, váltó, tengely...

Fentiek a trabanttal kapcsolatos eszmefuttatás kapcsán hangzottak el hajnali fél 2kor. Merthogy a Lada mellett, amit sajnos nem tudunk használni, van egy Trabi is, amit ilyen egynapos kiruccanásokra viszont lehet. Ma pl. Howth-ba mentünk ki vele, ahol tengerpart volt és kikötő. Az emberek a csudájára járnak. Dudálnak, integetnek, odajönnek, hogy ez mi ez a tárgy, tényleg megy?, szóval igencsak jól szórakoztunk. A legjobb az volt, mikor ralliztunk a kikötőben: nemcsak a matrózok röhögtek meg a kapitány fogta a fejét, de egy füvező 70 éves tata idevillant a szárnyajtós sportkocsijával, és megnézte, hogy megy a mi limuzinunk. :)
Mellesleg a hely csak kicsit volt szép. És vannak ott fókák is!!! Prüszkölnek, fújtatnak és halat esznek. Halászhajóra is felengedtek, tengeri csillagok bűzlöttek a padlóján. Valahogy így jutottunk fel:

- Felmehetnénk megnézni?
- Persze.

Meg filmet is csinálunk. De ezt egyelőre csak kíváncsiságkeltő zárómondatnak.